Dunai Tamás és a színjátszó gyerekek

A musicalben több mint harminc dunaújvárosi és környékbeli gyermek is játszik. A darabot Őze Áron, a Bartók igazgatója rendezte, az ő munkáját pedig Csadi Zoltán színművész, a Bartók igazgató-helyettese segítette. A musical május 12-i premierje hatalmas sikert aratott a Bartók színházban.

Még a próbaidőszak alatt beszélgettünk Dunai Tamással a darabról, a gyermekszereplőkről, a dunaújvárosi színházról.

- Csadi Zoltánt idáig nem ismertem, de kellemesen csalódtam benne. Nagyon lényegre törő, profi, azt tudja, amit a nagyok tudnak: szeretettel néz rád és hagy élni, amiért becsülöm és tisztelem. Őze Áron nagyon jól tud bánni a gyerekekkel, ezt a képességét csodálom, hiszen fantasztikus módon tudja összefogni ezt a csipet-csapatot, jó nézni, ahogy foglalkozik velük, minden tiszteletem az övé. Áronnal sokáig csak távolról becsültük és tiszteltük egymást, de a Rózsavölgyi szalonban, a Valló Péter rendezte Az Istenek tanácsa című darabban körülbelül egy éve együtt játszunk, tehát volt időm kiismerni őt. Bár rendezőként soha nem dolgoztam vele, de láttam rendezéseit, legutóbb például itt a Kuplékirályt, ami remek volt.

Gyerekekkel, főleg ilyen sok gyerekszereplővel együtt játszani nem egyszerű feladat. Dunai Tamás szerint azonban a dunaújvárosi diákok kivételes tehetségűek, akikkel nagyon jó együtt dolgozni.

- Csak a befektetett munka hozza meg az eredményt, a napi négy, nyolc, tizenkét órás próbák. De gyakran volt külön zongoraóra, külön szövegtanulás, külön korrepetálás, és a bemutató előtti hat hét az, ami minden színházi folyamat terhességi ideje. Nekem ebből sajnos a kecskeméti próbafolyamat miatt csak öt hét jutott. A gyerekek csillogóak, ragyogóak, aranyosak, nagyrészt dunaújvárosiak, akik zenei általánosba járnak, zenélnek, táncolnak, balettoznak, és nagyon sokoldalúak, humorosak, nagyon jó velük játszani. Sokan a srácok és a kislányok közül a kollégáim lehetnének, többen például olyan régóta klarinétoznak, mint amennyit én tanultam annak idején. Látszik rajtuk, hogy zeneileg képzettek és azért ez sokat számít. Amit meg lehet dalban és zenében tanulni, azt kitűnően csinálják.

Nem szeretné átvenni a rendezők feladatát és tanácsokat, instrukciókat adni nekik a fiataloknak, pedig hatvanhét évesen, több évtizedes pályafutással a háta mögött biztosan követnék őt.

- Nem befolyásolom a gyerekeket a próbák során, ez az Áron és a Zoli feladata. Én a saját dolgommal foglalkozom, illetve azzal, hogy őszinte legyek a gyerekekkel minden helyzetben, mert akkor ők azt meghálálják és jönnek velem. "Szia Tamásként" köszöntenek, én kértem, hogy ne művészurazzanak, különben én is művészurazni fogom őket, mert ugyanolyan szereplői az előadásnak, mint én, és ugyanolyan fontos egy Ficsúr, vagy egy Hosszú, vagy egy Szeplős, vagy egy Kuksi, mint a Simon Péter. Közösen csináljuk, a sok gyerekem és unokám miatt még felszabadító is, hogy kicsit újra visszafiatalodtam hozzájuk. Jó hangulat van, de amikor Áron szól egyet, akkor fegyelem és csönd van. Ha humorosan szeretném érzékeltetni, akkor kaszárnyában, kuplerájban és színházban nincs demokrácia. Ott az van, amit a parancsnok, a madame vagy a rendező mond. Itt egyszerűen úgy kell levegőt venni, mint ahogy a rendező kívánja, és nemcsak azért, mert a rendező azt akarja, hanem azért, mert a darab érdekét az szolgálja legjobban. Ha a gyerekek azt látják például rajtam, hogy iszonyatos fegyelmezetten dolgozom, akkor belülről remélem, támad egy olyan igényük, hogy "ha ez a vénember így dolgozik, akkor megcsinálom én is".