A megtelt táblát nem kellett még kitenni, de tisztességes bulival indult a kilencedik Dunaújvárosi Diák Köztársasági Napok az alsó Duna-parton.
Az első napra ellátogatott Cserna Gábor, városunk polgármesetere is, aki elmondta, a DUDIK a város egyik hagyományos rendezvénye, és idén először a város és a város vagyonkezelő cége, a DVG Zrt. a Tourinform Nonprofit Kft. bevonásával együtt, közösen szervezte azt meg. Az önkormányzat öt és fél millió költségvetési forrással támogatja a rendezvényt. "Fontosnak tartjuk városmarketing, mi több az egyetem szempontjából is, és bízom benne, hogy megfelelő körülmények, megfelelő feltételek biztosítása mellett a fiatalok ezen a hosszú hétvégén egy parázsvarázsos hangulatot tudnak teremteni az alsó Duna-parton" - mondta a polgármester.
A helyszín maradt az előző évekhez hasonló elrendezéssel, az árakkal továbbra sincs semmi gond, épp csak a nagyobb tömeg maradt még el a DUDIK első napján. A programot a Mary Popkids nyitotta, debütálásuk azonban nem sikerült a legjobbra, kevesen voltak a koncertjükön, pedig tökéletes fesztiválindító, hangulatos dalokkal érkeztek. A Bëlga előadására már többen voltak kíváncsiak, ők azonban toltak már őrültebb bulit is nálunk, előadásukat nyugodtan hívhatjuk akár Bëlga lightnak is. A Wellhello tagjai, Flour és Diaz szintén hozták a kötelezőt a már összegyűlt tömegnek, de nem toltak akkor a bulit, mint a tavalyi nyárzárón. A hálásabb zenekarok a kisebb színpadon, a sátorban léptek fel, többek közt a BeatKOHO, de még ők sem telt ház előtt. Talán majd a ma, felkészül ugyanis a hangulatos pop-rockot játszó Fish!, a Balkan Fanatic, a Pentele Ska Club és Majka, valamint Curtis, akik élő show-val érkeznek hozzánk.
Csütörtök délután hivatalosan is elindult a kilencedik Dunaújvárosi Diák Köztársasági Napok, melyre idén is legalább napi öt-hatezer látogatót várnak. A három zenei helyszín mellett neves helyi művészek kiállításai színesítik a környezetet és rengeteg nem zenei program szórakoztatja a vendégeket. Az első nap fellépett a Mary Popkids, a Bëlga valamint a Flour és Diaz duó. A DUDIK Arénában a HolyChicks, a SirVive, a BeatKOHO és Katapult DJ tekeri, míg a Retro sátorban DJ Ámokfutó gondoskodott a hangulatról egészen hajnalig. Hoztuk a szokásos galériát, mindenki keresse meg magát a képeken, ma este jön a folytatás.

