A pedagógus nap alkalmából a Lorántffy iskolába látogatott dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, aki az igazgatónővel a képzési kínálatról értekezett, és virággal kedveskedett a tantestület hölgy tagjainak.
Mint azt dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő elmondta, tájékozódni szeretett volna, milyen képzéseket végeznek jelenleg az iskolában, amelynek egyik kiemelt és elismert szerepköre az ápolóképzés.
- A dunaújvárosi kórház fejlesztésével összefüggésben, most alapvetően az a feladatunk, hogy a közel 130 ezer ember ellátását biztosító egészségügyi intézménynek a szakápolói utánpótlását biztosítsuk. A Lorántffyban más szakmunkák képzése is zajlik, és úgy gondolom, mind a betanított munka, mind a szakmunka terén ez az intézmény nagyon sokat tud tenni. A jól képzett szakembereket, a munkaerő biztosítását pedig folyamatosan igénylik a város munkáltatói, a környék nagyvállalatai- mondta dr. Galambos Dénes.
Arról is szólt, hogy a kormánynak fontos lépése volt a pedagógusok megbecsülését szolgáló életpályamodell bevezetése, amellyel 2013-tól ez év végéig ötven százalékos béremelésben részesülnek a pedagógusok. Mint mondta, fontos, hogy a pedagógusok nyugodtan, kiegyensúlyozottan tudjanak dolgozni. Az életpályamodell bevezetésére pedig a gazdaság teljesítménye adott lehetőséget. A képviselő a pedagógus nap alkalmából virággal köszöntötte a Lorántffy iskola tantestületének hölgy tagjait.
Számos tanulmányi sikert ért el az utóbbi időben a Lorántffy Zsuzsanna szakközépiskola országos szinten. Ilyen volt például legutóbb a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, amelyen bőrdíszműves diákjuk, Váry Viktória az első helyezett lett, de az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen is szép eredményeket értek el az egészségügyis tanulók. Egy felmérés azt hozta ki, hogy a Lorántffy az ország legjobb ápoló képző intézménye, és a Szépművészeti Múzeum által kiírt többfordulós, levelezős versenyen is első lett az iskola csapata.
A szép eredmény pedig a diák sikere, és persze felkészítő tanárának, akiket június első vasárnapján ünneplünk.
- Nagyon büszke vagyok az összes kollégámra, mert mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hozzánk járó diákokból kihozzuk a legtöbbet. Úgy kell tanítani ezeket a diákokat, ahogy ők képesek tanulni. Mindenkinél lehet sikert elérni, csak rá kell szánni azt az időt, hogy megnézzük, hogyan tudunk eljutni hozzá. Ha a diák elfogadja a kollégát, el fogja fogadni a tantárgyát is. Ha tudjuk kellőképpen motiválni, akkor pedig szárnyalni lehet velük- mondta Pocsainé Varga Veronika, a Lorántffy iskola igazgatónője.

