Kilencgyermekesekről, apák napján

A szegénységben élő csizmadia megözvegyül, s rászakad kilenc gyermek felnevelésének gondja. Olvassuk újra Jókait: „Mikor cipőt kellett szabni, egyszerre kilenc cipő! mikor kenyeret kellett szelni, egyszerre kilenc karéj! mikor ágyat kellett vetni, egyszerre az ajtótól az ablakig az egész szoba ágy, tömve, dugva apróbb, nagyobb, szöszke, barna, emberforma fejekkel!

– Ó, én uram és Istenem, de megáldottál engemet; – sóhajtozék magában elégszer a jámbor kézműves, mikor éjfélen is túl ott ütötte a mustával a talpat a tőkénél, hogy ennyi lélek testét táplálhassa …”

Ahol János mester lakik, a ház felső traktusában egy jómódú ember él. Egyszer meghallja a gyerekcsapat karácsonyi énekét. Magánya különös döntésre sarkallja. Beállít a csizmadiához, s felajánlja: fiává fogadná az egyik gyermeket, gazdaggá tenné, aki később majd a testvéreit is segítheti. A szegénységbe már belefáradt csizmadia először megörül a dolognak:

„János mester szörnyű szemeket meresztett erre a mondásra; nagy szó volt az! egy gyermeket úrrá tenni. Kinek ne ütne ez szeget a fejébe? Hogyne adná? Persze, hogy odaadja! hiszen az nagy szerencse.”

Igen ám, de – amint a novella címe is mondja – Melyiket a kilenc közül? Töpreng, választani próbál… de nyilvánvaló, hogy egyiktől se képes megválni.

A katolikusság körében az apák napja március 19-éhez, Krisztus nevelőapjának ünnepéhez kötődik. A „világi” apák napja viszont amerikai eredetű, és június harmadik vasárnapján tartják. A tengerentúlról elterjedt hagyomány nálunk alig tudott meggyökerezni, mégis, sokan megemlékeznek apjukról ma egy köszöntéssel. Százhét éve tartották az első „apák napját” a Washington állambeli Spokane városban. Egy polgárháborús veterán, William Jackson Smart példája ihlette: özvegyemberként kilenc árvát nevelt önfeláldozó gondossággal, szeretetettel. Az ő áldozatvállalása tiszteletére kezdeményezte egyik lánya, Sonora, hogy évente egyszer megünnepeljék az apákat. 1910 júniusában ez megvalósult.