Tizenegymilliárdos beruházás Dunaföldváron
Papírgyártó üzemet épít zöldmezős beruházással 11 milliárd forintból a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír Kft. Dunaföldváron, a létesítmény alapkövét hétfőn helyezték el a Tolna megyei város ipari parkjában.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az eseményen bejelentette: a kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a beruházást a nagyvállalati támogatási program forrásaiból. Az elmúlt években komoly teljesítmény elért, de az európai uniós forrásokból kiszoruló magyar cégek növekedését segítő, hazai támogatású program egyre inkább beváltja a hozzáfűzött reményeket - tette hozzá.
A miniszter reméli, hogy a budapesti Vajda-Papír Kft.-nek sikerül regionális jelentőségű papírgyártóvá és feldolgozóvá váljon. A nemzetgazdasági tárca vezetője beszélt arról is: minden esély megvan arra, hogy a magyar gazdaság sikeres felzárkózási pályán maradjon, ahol a bérek növekednek, a munkaerő képzettebb lesz, és a 4,5 százalékos munkanélküliség tovább csökken. Hangsúlyozta: Magyarország az elmúlt években visszakerült a gazdasági térképre, a korábbi sereghajtóból a visegrádi országok megbecsült tagjává vált. Az első negyedévi 4,2 százalékos gazdasági növekedés az elmúlt tíz év második legjobb adata - jegyezte meg.
Hozzátette: a magyar gazdaság egyre egészségesebb növekedési arányokat mutat. Az elmúlt negyedévben a szolgáltatás és az építőipar adta a növekedés lendületét. Kitért arra, hogy a Magyarországot megítélő külföldi szereplők sorra javítják várakozásaikat, azt vetítve előre, hogy 2017-ben és 2018-ban is négy százalék felett lesz gazdaság növekedése.
"A növekedéssel össze tudjuk kötni további adó- és járulékcsökkentési elképzeléseinket: sikerült elérni az az egyensúlyt, amely alapján a növekedés többletbevételei lehetővé teszik a terhek fokozatos csökkentését és a bérek fokozatos növelését" - fogalmazott. A miniszter kiemelte: az első negyedévben 34 százalékkal nőttek a beruházások, és a konjunktúra-előrejelzések alapján feltételezhető, hogy a beruházási lendület az idén ezen a szinten marad. Az első negyedévben 1033 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg.
Fotó:MTI
Mindez az otthonteremtési program elindításának, a tavaly novemberi bérnövelési és adócsökkentési megállapodásnak és az hazai, illetve uniós források hatékonyabb felhasználásának köszönhető - mondta Varga Mihály. Kedvezőnek nevezte azt is, hogy a feldolgozóiparban a beruházási aktivitás 32 százalékkal nőtt. "Az elképzelésünk, hogy az ipari teljesítmény tovább növekedjen a következő években, van lehetőség arra, hogy az autóiparban, gyógyszeriparban, feldolgozóiparban egyre több beruházás valósuljon meg" - mondta.
Vajda Attila, a kft. ügyvezetője elmondta: a cég 20 hektáros területen, a Scorpio-Trans Kft. kivitelezésében épülő, 23 ezer négyzetméteres üzeme jövő februárra készül el, az üzemben mintegy 350-40 ezer tonna papíralapanyagot állítanak majd elő, száz főt foglalkoztatva. Az üzemben a környezetvédelem és az energiahatékonyság szempontjából a legmodernebb, osztrák technológiával dolgoznak majd - tette hozzá.
A cég papírgyártása ezzel százezer tonnára nő, az eddig teljes egészében importból származó alapanyag felét innen biztosítják majd, foglalkoztatottaik száma meghaladja majd az ötszázat.
Az 1999-ben alapított társaság 2013-ban hozta létre a Vajda-Papír Skandinávia nevű cégét, amelynek norvégiai üzeme 25 ezer tonnás kapacitással működik. Az utóbbi években három kontinens húsz országába exportálták termékeiket, meghatározó szereplők a magyar és a skandináv piacon - mondta az ügyvezető.
A Vajda-Papír kft., amely 395 millió forint adózás utáni nyereséget ért el 2016-ban, ötmilliárd forint adót és járulékot fizetett be a költségvetésbe, a többletkapacitás növelni fogja a cég adóteljesítményét is - jegyezte meg. A kft. az idén a 2016-os, 26 milliárd forinthoz hasonló nagyságrendű nettó árbevételt tervez, amely 2018-ban a dunaföldvári beruházásnak köszönhetően tíz százalékkal nőhet - tette hozzá.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
A négylábúak biztonsága az elsődleges cél!
2025. ápr. 24.
Hosszú ideje fennálló probléma városunkban, hogy valaki vagy valakik mérgezett étel elhelyezésével veszélyeztetik a kis kedvencek életét. Az ügy kapcsán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester tartott fórumot a Városháza „C” szárnyában kedden délután.
DSTV: szomorú hírek a vasműből
2025. ápr. 24.
A csoportos létszámleépítés kapcsán tartott tájékoztató beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. A Dunai Vasmű munkavállalóinak sorsáról Mezei Zsolt alpolgármester tolmácsolta az önkormányzat álláspontját. Hangkép.
Szabó Zsolt: elengedhetetlen a megyei jogú városok közös, határozott fellépése
2025. ápr. 23.
Szabó Zsolt képviselte városunkat a Megyei Jogú Városok Szövetségének múlt heti debreceni ülésén, ahol több fontos kérdés is napirendre került. Városunk gazdasági alpolgármestere szerint azt szeretnénk, hogy Dunaújváros és a dunaújvárosiak megkapják a számukra jogosan járó forrásokat.
Elismerések és ünnep a Bölcsődék Napján
2025. ápr. 23.
Idén húsvéthétfőre esett a Bölcsődék Napja, amelyet 15 éve Magyarországon is április 21-én ünnepelnek. Dunaújvárosban is összeültek a bölcsődei dolgozók – három szakember kapott igazgatói elismerést a Munkásművelődési Központban.
Komoly eredményt hozott a múlt heti akció, de lesz még lomtalanítás a Technikumban
2025. ápr. 23.
Húsvét ide vagy oda, 35 tonna lomot és/vagy elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze a múlt szombatra halasztott akció során a technikumi gyűjtőpontokon – ezzel együtt eldőlt az is, hogy még a tavaszi időszakban újráznak!
"Volt, L-múlt" – emlékidéző bolyongások
2025. ápr. 23.
Hét fejezetben gyűjtötte össze és adja közre sztálin- és dunaújvárosi emlékeit Tóth István. A webes közegben – és korábban lapunk hasábjain is – nagyot futott személyes emlékek hamarosan a Volt, L-múlt című kötetben látnak napvilágot. Vagyis: dehogy múlt.
Köszöntő – húsvét ünnepén
2025. ápr. 21.
"Kívánom, hogy a húsvéti időszak örömmel, szeretettel, reménnyel és megújulással legyen tele!" – az ünnep alkalmából Pintér Tamás polgármester köszöntőjét olvashatják.