„A gyulafehérvári nagytemplom homályos boltozata alatt régi idők óta mutogatnak egy nagy márványkő koporsót” – olvasta Móra Ferenc legendameséje kezdő sorát az apa. És elbeszélte gyermekének, amit az író meghagyott az utókornak a nagy törökverőről és annak legendás kardjáról.
Nándorfehérvár győztese, Hunyadi, miután Kapisztrán János, Szilágyi Mihály és sok ezer katona karjának erejével sikeresen vívta meg harcát a törökkel, azon a július 22-én, 1456-ban, a győzelem után boldogan vonult pihenőre. Nem tudhatta, hogy táborában már ott ólálkodik a töröknél is félelmetesebb ellenség: a pestis. A halál aratni kezdett. Hunyadi a győzelmét három héttel élte túl. Ahogy Kapisztrán, ő is a pestis áldozata lett. Teste Gyulafehérváron lelt végső nyughelyet. Kardját a kor szokása szerint vele temették.
A várost az idők során fosztogatta török, tatár, német. Amikor már alig maradat rabolnivaló, arra vetődött egy újabb martalóc csapat. Vezérük, Privoda kapitány meglelte a kardot, s egy szakajtó aranyat remélve elvitte az ország legerősebb emberéhez, Esztergom várkapitányához, Kamuti Ferenchez.
A kapitány megrendülten vette kezébe a híres kardot. Móra így írja: – „Jaj, mire jutottál, szegény Magyarország! – sóhajtott keserű szívvel, s indult kifelé a fegyveres teremből. De Privoda ijedten állotta útját. – Ohó, vitéz uram, hát az én jutalmam hol van? – Az ám, majd elfelejtettem! – mordult rá haragosan Kamuti, s bekiáltott az őrszobára: - Hé, hajdúk, ugorjatok csak ide!”
A számító Privoda megkapta a „megérdemelt jutalmat” – összegzett az apa, mire gyermeke: De ugye, Privoda valójában nem is volt…? Így aztán, amikor esti meseként szülője a hős Dugovics Titusz meséjébe kezdett, tudta, a gyermek megint fölteszi a kérdést, és ő kénytelen lesz elismerni, hogy a legendák olykor túlnőnek a valóságon. És tudjuk, hogy Dugovics, aki a félholdas zászlót a vár fokára kitűzni készülő törököt magával rántotta a mélybe, s a várvédőknek ezzel bátorítást adva a győzelem kulcsfigurája lett – a valóságban nem létezett. A nevét is csak négy évszázaddal később leljük meg Döbrentei Gábor költő, királyi tanácsos elbeszélésében, aki egy királyi adománylevélből szűrte le a romantikus történetet. A kutatók kételkedésére a múlt század végén jött meg a tudományos válasz: való igaz, csupán mesefigura a hős Titusz.
De…! Ha Dugovics Titusz nem is létezett, Mátyás király történetírója, Bonfini megemlékezett a katonák körében terjedő legendáról, amely egy önfeláldozó magyar hősről szól. Azon sokak egyikéről, akik Hunyadi János vezetésével hetven évre megóvták az országot – és persze Európát – a török áradattól.
1456-ban Nándorfehérvárnál nem egy hős született. Számtalan. Jelképük – Dugovics Titusz. Aki nem volt. Mégis volt!
![Tőkés: "A hit és a nemzeti öntudat olyan, mint az ikertestvérek"](/sites/all/files/styles/rovat/public/images/news/bev/9200.jpg?h=cb354b8d "Tőkés: "A hit és a nemzeti öntudat olyan, mint az ikertestvérek"")
