Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Győzelemmel kezdett a DPASE

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
edzőmeccs
Budaörs

facebook megosztás

spigott - 2017. júl. 08., 12:43

Korán hátrányba került, de előbb egalizált, majd fordított, s végül 2-1-es sikert aratott a Budaörs elleni edzőmérkőzésen a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

A hét elején munkába állt, s ma már edzőmérkőzést játszott az NB III-as pontvadászatra készülő Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely a másodosztályú Budaörs gárdáját látta vendégül az Agrospeciál Sporttelepen. Dobos Barna tanítványai azonban nem kezdték jól a találkozót, az első tíz percben gyakorlatilag nem is jöttek ki kapujuk előteréből, ráadásul igen korán, már a hetedik percben hátrányba is kerültek, így volt honnan visszakapaszkodniuk játékban és eredményben is. A mieink becsületére váljék, hogy az alaposan elrontott szűk első negyed óra után összeszedték magukat, fokozatosan átvették a meccs irányítását, s a 28. percben Szepessy Róbert találatával sikerült is egalizálniuk.

A félidő hajrájában előbb egy büntetőt kértek számon a játékvezetőnk a hazaiak, majd Ablonczy szabadrúgása kerülte el a budaörsi kaput, míg a fordulás után egy újabb elmaradt tizenegyes, illetve Ablonczy kapufája miatt bosszankodhatott a DPASE szakvezetése. A második felvonás dereka felé közeledve Tóth Tibor is megvillant, s egy remek lefordulás után szerezte meg a vezetést együttesünknek (2-1), s bár a vendégek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, csak helyzetekig jutottak, újabb gólig már nem, így a rekkenő hőségben lejátszott összecsapás végén a mieink örülhettek a 2-1-es győzelemnek.

Dobos Barna vezetőedző: - Érthetetlenül rosszul kezdtük a mérkőzést, erre az sem lehet magyarázat, hogy ez volt az első edzőmeccsünk, de ahogy feljavultunk, sikerült előbb egyenlíteni, majd egy küzdelmes találkozón a győzelmet is megszereznünk. A meccs elérte a célját, tudtunk gyakorolni, felmérni a játékosokat, dolgozunk tovább.

DPASE – Budaörs 2-1 (1-1)

Gólszerzőink: Szepessy R., Tóth T.

DPASE: Vaszócsik – Kutai, Csendes, Farkas, Ferenc, Sándor, Ablonczy, Dorogi, Király B., Szepessy R., Toth T. Cserék: Szabó G. (kapus), Holentoner, Hompót, Tóth Á., Molnár, Somogyi, Csongrádi, Rajszki, Bürgés, Tapiska, Jerzsabek. Vezetőedző: Dobos Barna.

A rovat további hírei: Sport

Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE

Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE

2025. nov. 29.

A MEAFC elleni találkozóval folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma délután öt órától.

Mayer Gréta mindenben előrébb lépett

Mayer Gréta mindenben előrébb lépett

2025. nov. 28.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta, akit Barta Endre alpolgármester is köszöntött csütörtök délutáni edzésén.

DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók

DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók

2025. nov. 28.

A DKSE birkózó szakosztálya múlt szombaton rendezte meg az U15 Országos Szabadfogású Csapatbajnokság – Somogyi Sándor Emlékverseny – Impact Kupa birkózó versenyét. Az eseménnyel az egykori kiváló birkózóra emlékeztek, aki versenyzői pályafutását követően támogatóként is segítette a szakosztályt. Hangkép.

Bravúros döntetlen a NEKA ellen

Bravúros döntetlen a NEKA ellen

2025. nov. 28.

A DKKA U18-as csapata vereséget szenvedett, az U20-asok viszont bravúros pontszerzésnek örülhettek NEKA elleni a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Szenegál legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

Szenegál legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

2025. nov. 28.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 26-17-re legyőzte a szenegáli csapatot csütörtökön a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban.

DSTV: visszatértek a bajnokok Dunaújvárosba

DSTV: visszatértek a bajnokok Dunaújvárosba

2025. nov. 27.

Az esztendő utolsó bajnokija előtt köszöntötték a Dunaferr SE labdarúgóinak 2000-es bajnokcsapatát a Dunaújvárosi Stadionban. Hangkép.

Búcsú a kupától

Búcsú a kupától

2025. nov. 27.

Az emberelőnyeit hibátlanul értékesítő BJA HC kétgólos győzelmet aratott Acélbikáink ellen a Magyar Kupa harmadik fordulójának visszavágóján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  2. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

  5. Eb-döntős a magyar válogatott!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő