Idén lenne ötven éves Fabó Éva, városunk egykori búvárúszó világbajnoka. A születésnapja apropóján édesanyja felajánlotta a városnak Fabó Éva érmeit, kupáit, okleveleit, és minden elismerését, amit sportolói pályafutása során megszerzett.
Az önkormányzat munkatársai múlt pénteken összegyűjtötték és leltárba szedték a kitüntetéseket, a munka alatt pedig számos fénykép is előkerült. Egyelőre a Rudas iskolában őrzik ezeket, de a város méltó helyen szeretné majd kiállítani Fabó Éva ereklyéit.
Kollégánk, Várkonyi Balázs így emlékezett meg róla egy írásában még az év elején.
A legendás búvárúszó, Gurisatti Gyula 1994-ben az Év Sportolója lett tájékozódási kategóriában, míg az uszonyosok között a mindössze 18 éves feltörekvő tehetség, Savanya Norbert érdemelte ki a címet. Két korosztály – két nagyszerű sportember. Gurisatti már világbajnok, Savanya még csak eztán lesz világelső. És milyen a sors – ugyanabban az évben, karácsony előtt érkezett a sportágat megrázó hír: a búvárúszás másik nagy alakja, legendája, első magyar világbajnoka, Fabó Éva feladta az életküzdelmet. Önként lépett át a túloldalra…
Istenem, hány nagyszerű sportolóval megtörtént, hogy minden nagy erőpróbában helytálltak, aztán a civil élet bajaival nem bírtak. Sokszor megesik – mondja a sportpszichológus –, hogy egy bajnok, egy sikerember a civil életbe visszatérve válságba kerül, mert nem talál új célt.
1994 után tizenhat évvel a sokszoros világbajnok, Savanya Norbert is hasonló utat választott, mint Fabó Éva. Tragédiájuk üzenete: a mindent nehézséget vállaló, küzdésre termett sportoló lelke is sebezhető.
Egy netes fórumon gyermekkori barátnője emlékezik Évára. Egy különös mondatot is leír: „Láttam rajta, hogy ő sem tud megküzdeni a dicséretekkel”. Igen, van, hogy az elismerés épp annak teher, aki kapja… De olvassunk bele a visszaemlékezésbe!
„Osztálytársam volt 8 éven át. Már tiniként sok versenyt megnyert, míg mi itthon uncsiztunk a legvidámabb barakkban, ő ki tudott menni Kanadába is a sport segítségével. Igaz, az uszodákon kívül sokat nem látott ő sem külföldből. Emlékszem, nagyon szerény, kedves csaj volt. A nagyszülei nevelték fel.
Évával mindig megvártuk egymást az utcájuk bejáratánál, együtt mentünk a suliba és hazafelé is. Sosem beszéltünk sikerről, dicsőségről. Fiúkról beszélgettünk, filmekről, álmokról. Mindig megkérdeztük és meghallgattuk, mit álmodott a másik.. És én nem úgy tekintettem rá, mint híres búvárúszóra, hanem, mint egy okos értelmes, érzelmes csajra, aki egyívású velem, hasonló gondolatai vannak, és hasonló félelmei az élettől.”
A kedves, tehetséges, sikeres Fabó Éva neve az újvárosi uszodával él tovább. És sporttársai, tisztelői szeretetével…
