Térkövezés és útfelújtás
Az Ady Endre utcában térköveznek, az Eszperantó úti garázsoknál pedig útfelújítást végeznek a DVG Zrt. szakemberei.
Mint azt Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester, az 1-es számú választókörzet képviselője felvázolta, több felújítási, javítási munkálatokat rendelt meg az önkormányzat a DVG Zrt-től. Az ő körzetében jelenleg két helyszínen dolgoznak a cég szakemberei. Az egyik az Ady Endre utca, ahol a páratlan oldalon újítják fel a járdasort (folytatva a tavalyi munkálatokat, amikor is a József Attila utca páratlan oldalán kapott új burkolatot a járda).
Két hete kezdték a bontást, és térköves borítást, új szegélyezést fog kapni a járda, továbbra is meghagyva a lejtős részt a nagykukáknak, és akadálymentesített feljárást is kialakítanak. Nagy Zsolt, a DVG Zrt. vállalkozási, műszaki, és ingatlankezelési ágazatvezetője elmondta, körülbelül másfél hét múlva végeznek a munkával. Szintén tavaly kezdték el az Eszperantó úti garázsoknál az útfelújítást, ahol zúzottköves burkolatot alakítottak ki. Ezt folytatják most, és a Barátság útig megújul a burkolat ugyanilyen zúzottköves borítással.
A rovat további hírei: Közélet
Két keréken Dunaújváros – százak tekertek a 39. Bringatúra közösségi programján (galériával)
2025. máj. 14.
Pazar időjárás, vidám hangulat és remek közösségépítő sportesemény – ismét sokan vettek részt a már hagyományos bringatúrán múlt szombaton délelőtt. A kezdeményezés már a 39. alkalmat számolta – kisebbek és nagyobbak is százával pattantak kerékpárra, hogy letekerjék a 30 kilométeres távot.
Hálával az ápolók elhivatott munkájáért
2025. máj. 14.
Az ápolók nemzetközi napjának megünneplése egy egész délelőttöt ölelt fel városunkban. A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben felavatták az Ápolók kertjét, ahol már egy hársfa is szimbolizálja munkájukat. A faültetést követően a vendégeket a „C” szárnyban fogadták, ahol kitüntetést vehettek át azok, akik sokat tettek, tesznek a dunaújvárosiak egészségéért.
Szakmai napot szervezett az Útkeresés Segítő Szolgálat a Mondbach-kúriában
2025. máj. 13.
Nem sok olyan alkalom van az évben, amikor a szociális szférában dolgozók együtt tölthetik az időt, adott esetben szakmailag is közösen fejlődhetnek. Ezért is volt nagyon fontos az Útkeresés Segítő Szolgálat legutóbbi szakmai napja, amelyet a kúriában bonyolítottak le hétfőn.
Hogy sose fordulhasson elő még egyszer...
2025. máj. 12.
Bensőséges ünnepség helyszíne volt a második világháború dunapentelei áldozatainak emlékműve a köztemetőben múlt pénteken: az európai hadműveletek befejezésének emléknapján a településről elhurcoltakra emlékeztek a résztvevők.
Értékmentők találkozási pontjává válhat a Generációk Háza (galériával)
2025. máj. 12.
Jótékony célú kiállítás, szép szavak és színes programkavalkád – ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuját a Generációk Háza elnevezésű közösségi tér az Esze Tamás utcában még múlt pénteken.
Német cserediákok látogattak a Városházára
2025. máj. 10.
Hosszú évtizedekre visszatekintő hagyomány, hogy városunkban cserediákokat fogadnak. Ebben az évben is érkeztek dortmundi középiskolások, akiket a Széchenyi István Gimnázium tanulói láttak vendégül. Kirándulásuk egyik állomása a közgyűlési terem volt, ahol Szabó Zsolt alpolgármester köszöntötte a diákságot és a pedagógusokat.
"Ha elmondjuk az elvárásainkat, sérelmeinket, előbbre léphetünk"
2025. máj. 09.
Alig egy hónappal ezelőtt adtuk hírül, hogy városunkban újra mérgezik a kutyákat, az önkormányzat és persze a kutyások (meg minden jóérzésű ember) megoldást akarnak. Talán a nagy nyilvánosságnak is köszönhetően azóta nem volt mérgezés, viszont a megnyugtató megoldás érdekében az egyeztetések azóta is folynak.