A széppé tett nap

2017. augusztus 30. (szerda) 18:08 - Várkonyi Balázs

Várakozás. Ismerősöm késik. Tíz perc után a kora délutáni meleg próbára teszi türelmemet. A parkoló mellett egy fa ad árnyat, letelepedek. Ezer szerencse: laptop nálam, mobil internet rendben, szemüveg orra fel, lássuk, mi minden gyűlt össze, mióta nem voltam a neten.

Hetekkel ezelőtti történet elevenedik meg, széplelkű lányom bukkant rá, elküldte, olvasom: „Megrohamozták a Bozsik-stadion jegypénztárait hétfő délután, hiszen alig 600 jegy várt már csak gazdára a Budapest Honvéd Videoton elleni bajnoki döntőnek beillő találkozójára a labdarúgó NB I 33., utolsó fordulójában.”

Mi ebben a rendkívüli – villan át agyamon –, de kitartok, olvasom tovább: „Sokan órákat álltak sorba, de több százan még így is jegy nélkül maradtak. Köztük egy síró kisfiú is, akinek a javára mondott le egy szurkoló a saját jegyéről, ami egyben az egyik utolsó eladott belépő is volt a találkozóra.”

Ja, így már más! Magam elé képzelem az ifjú focikedvelőt, meg az önzetlen férfit, ahogy jó érzéssel nyugtázza a kisfiú örömét. Milyen jó lenne egy igazi happy end! Például hogy a férfi is bejutott valahogy a meccsre…

De jön az újabb történet, ez épp az egykori szomszédunk esete, autózik, meglátja gyermekemet a buszmegállóban, fölveszi. Pár perc múlva rutinellenőrzés – országos akció volt nemrég –, a rendőrök nem cifrázzák, gyorsak, minden rendben, vagyis… Kicsit régi ez a fénykép – így az egyenruhás –, ki kéne cseréltetni a személyit!

Nyel egyet a sofőr. Az a helyzet – mondja kissé zavartan –, az orvos szerint van remény, hogy a kezelés után ismét kinő a hajam. Akkor ez az igazolványkép újra jó lesz… Csodálkozva néz a rendőr, de aztán kapcsol. Visszaadja a papírokat, jó utat, mondja, és rendhagyó dolog történik: kezet nyújt a férfinak, három szó kíséretében: Teljes gyógyulást kívánok!

Szép nap ez a mai – tette hozzá az én jólelkű gyermekem.

A rovat további hírei: Napraszóló

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.