A Videoton a Partizant kapta az EL-ben

doszerk - 2017. augusztus 4. 13:29

A Videoton a szerb Partizan Beograddal találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában, amelyben már a főtáblára jutás lesz a tét.

A párharc egyik érdekessége, hogy Marko Nikolic, a fehérváriak vezetőedzője a Partizantól érkezett a Videotonhoz, a szerb együttessel bajnokságot és kupát is nyert. A két meccset augusztus 17-én és 24-én játsszák, az első mérkőzést rendezik Belgrádban.

Az előzetes besorolás alapján a nemzetközi porondon egyedüli magyar csapatként állva maradt székesfehérváriak az orosz Zenit, a görög PAOK Szaloniki, a francia Olympique Marseille, illetve a Bajnokok Ligája selejtezőjéből átkerült cseh Viktoria Plzen, lengyel Legia Warszawa és szerb Partizan Beograd hatosából kaphattak ellenfelet a pénteki, nyoni sorsoláson.

A Videoton a máltai Balzan, az észt Nomme Kalju és a francia Girondins Bordeaux búcsúztatásával jutott el az EL-selejtező negyedik fordulójába, amelynek 22 győztese csatlakozhat a főtáblán az ott alanyi jogon szereplő 16 együtteshez, valamint a BL-selejtező play-offjának tíz veszteséhez.

-MTI-

A rovat további hírei: Sport

A nyári tábor után versenyre utaztak

A nyári tábor után versenyre utaztak

2025. júl. 01.

Szokásos nyári táboruk után azonnal egy nemzetközi versenyen szerepeltek a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói.

Már a felnőtt évekre készül a DKSE úszója

Már a felnőtt évekre készül a DKSE úszója

2025. júl. 01.

Összességében elégedetten tekintett vissza utolsó utánpótlás Eb-jére a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor, akit Barta Endre alpolgármester is meglátogatott hétfő délelőtti gyakorlásán.

Szerb válogatott csatár az DAB-ban

Szerb válogatott csatár az DAB-ban

2025. jún. 30.

A 25 esztendős Srdan Subotic az olasz másodosztályú Como együttesétől tér vissza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonban.

Aranyos dunaújvárosiak

Aranyos dunaújvárosiak

2025. jún. 30.

Remekül szerepeltek, négy alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhattak a DKSE kajak-kenusai a Magyar Kupa Sukorón megrendezett fináléjában.

Nyolc között a fiatalok

Nyolc között a fiatalok

2025. jún. 30.

Nagyon sima, tizenhárom gólos győzelmet aratott a hollandok elleni csoportmeccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar U16-os leány vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokságon.

Nem volt esély a spanyolok ellen

Nem volt esély a spanyolok ellen

2025. jún. 29.

Minden negyedet megnyerve aratott nyolcgólos győzelmet a magyar fiatalok ellen a spanyol válogatott az isztambuli U16-is női vízilabda Európa-bajnokságon.

Kiütéssel kezdtek a fiatalok

Kiütéssel kezdtek a fiatalok

2025. jún. 28.

Tizennyolc gólos győzelemmel kezdte meg szereplését az isztambuli Európa-bajnokságon a három DFVE-játékossal felálló magyar női U16-os vízilabda válogatott.