Esti harangszó a jeles napon

2017. augusztus 15. (kedd) 18:16 - Várkonyi Balázs

Az ausztriai Őrvidéken Boldogasszony; Délvidéken, a Dél-bácskai körzetben Boldogasszonyfalva; a Zselicségben, Baranya és Somogy határán Boldogasszonyfa. Települések, amelyek neve a Mária-tisztelet jegyében született, és ahol különös figyelem övezi augusztus tizenötödikét: a napot, amelyen az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Krisztus édesanyját magához emelte a Teremtő.

Nagyboldogasszony napja a katolikus egyház kiemelt ünnepe. A harang emlékező misére szólítja ilyenkor a híveket; kivált ott, ahol a templom Názáreti Mária nevére szenteltetett – márpedig a szűkebb határinkon belül, de az egész Kárpát-medencében is rengeteg ilyen van.

Ez a nap a magyarság számára különösképp emlékezetes: Szent István 1038-ban éppen ezen a napon ajánlotta országunkat a Boldogasszony oltalmába, és a nagy király ekkor végezte be földi szolgálatát. Ezt is hírleli ma Tarnaszentmária román kori templomában, a dunaújvárosi kéttornyú főtemplomban, Kissikátor szépséges körkápolnájának huszártornyában az esti harangszó. Erről „beszél” a váci Nagyboldogasszony-székesegyház monumentális püspökharangja is.

Tőlünk sok ezer mérföldtávolságban, Brazíliában mindig megemlékeznek az ünnepről a vallásukat őrző elszármazott magyarok. Például a Szent Antal patak völgyében, ott, ahol régen mindenfelé magyar szó hallatszott – a településen, amely valamikor ezt a nevet viselte: Boldogasszonyfalva!

Igen, az őserdő mélyén a magyarok patrónájáról elnevezett kis falu állt. A környéken élő leszármazottak emlékeznek még a régiekre, a kivándorolt bukovinai székelyekre. Köztük is az öt bátor férfira, akik 1924 nyarán Sao Paulóban hagyva családjukat elindultak a távoli vidékre, hogy az utolsó pénzükből vett földet birtokba vegyék. Az államtól kaptak ingyenes vonatjegyet, utaztak vagy nyolcszáz kilométert, aztán a vasútállomástól az őserdőben még napokig gyalogoltak, míg a földjükön sátort verhettek. Szenvedéssel kísért, hatalmas munkát végeztek, mire a családjuk is utánuk mehetett. Az előőrs vezetője „Zakár bácsi” volt, Turbuk Zakariás, aki aztán a magyar falu alapítója lett. „Szünetnélküli, egybeszakadó, emberfeletti küzdelem” – így írt róluk a korabeli szemtanú. De Boldogasszonyfalva, a brazíliai magyar falu élni kezdett.

Aztán az idő ellene dolgozott. A környező települések bekebelezték, így ma már csak híre van. De a lélekerős székely úttörők, falu, a magyar kolónia emlékét megőrizték a krónikák.

A rovat további hírei: Napraszóló

Cihika és az ideges elfajzás

Cihika és az ideges elfajzás

2017. november 19. (vasárnap)

Úgy hívták: Cihika Mihály. A Toldy Gimnázium diákjai már a furcsa név hallatán hangos röhögésben törtek ki, legalábbis az elején. A nevéről persze senki sem tehet, Mihály tanár se, hogy ezt örökölte szüleitől. A gyerekek később alaposan megtanulták, hogy nevetni semmi okuk, félni annál inkább.

Napbúcsúztató Ábel-mesével

Napbúcsúztató Ábel-mesével

2017. november 13. (hétfő)

Esténként, elalvás előtt mindig teszek egy kört a világhálón, hogy tudjam, milyen hírek zárják a napot. De csakis a híreket olvasom, a szabad fórum, a közösségi „csevegő” portál ilyenkor már kerülendő: nem izgatom föl magam azon, hogy miként törik kerékbe oly sokan anyanyelvünket. A közös kincset.

Üzenet a múltból

Üzenet a múltból

2017. november 12. (vasárnap)

Rég volt. Egy barát házaspár nekivágott Ausztriának. Építészként egy nemes feladat jutott nekik, nem állhattak ellen a kísértésnek. Mentek, terveztek, aztán odakint ragadtak. Kisfiuk akkor hat-hétéves lehetett. Rajzkészségét az óvoda csodálta, megkönnyezték, amikor a szeretnivaló kissrác elment. Ritkán jöttek haza, szülei egyvégtében az új kihívásokat keresték.

Amikor elmaradt a hajnal

Amikor elmaradt a hajnal

2017. november 04. (szombat)

Kezdetben volt az éjsötét. A falióra tizenkettőt mutatott, majd egy pillanat – és a naptár november harmadikáról negyedikére lépett. Eltelt egy óra, kettő, három, az ország aludt, békét álmodott, s nem tudta, hogy valahol már tankok dübörögnek, csak még a zaj nem hallik idáig. Négy óra lett.

Amikor még élt a remény…

Amikor még élt a remény…

2017. október 31. (kedd)

1956. október 31-ét írtak. A forradalom és szabadságharc pentelei krónikájában ez a nap fordulópont: megalakultak a néphatalmi testületek, a nemzeti bizottság, a helyi munkástanács, és a tüzérezred tisztjei részvételével a forradalmi katonai tanács. A feloszlatott DISZ-szervezet szerepét átvette a forradalmi ifjúsági bizottság. Az előző napok véráldozattal is járó történései után a konszolidáció jelei mutatkoztak.

Három jeles nap – az egykoriak tiszteletében

Három jeles nap – az egykoriak tiszteletében

2017. október 31. (kedd)

Emlékezésre késztető dátumok egymás nyomában: ma a protestánsok tartják ünnepüket, szerdán a katolikusok mindenszentek napját ülik, csütörtökön pedig valamennyien az elment hozzátartozóinkra és barátainkra gondolunk.

Enter – A következetesség embere

Enter – A következetesség embere

2017. október 30. (hétfő)

A vasárnapi vihar a négy fal közé szorított. Számítógép bekapcsolva, lássuk, mi hír „odakintről”. Elhűlve nézem a Dunaújváros hírportál fotóit a szél pusztításáról. Olvasom a mindegyre frissülő helyzetjelentést a Magyar útnál meg a körforgónál történtekről, a nagyvenyimi, bodajki, csákvári kártételről, és sorjáznak a hírek. A szélnek nincs nyugta.