Hőguta műmágussal

2017. augusztus 5. (szombat) 8:12 - Várkonyi Balázs

Hét nem vagyok én egy eszeveszett bolond? Dehogynem! Szenvedek az embertelen hőségben, bevackolok a kisszobába, gondolom, segít a mozdulatlanság, a semmittevés, hátha megúszom ezt a napot fulladás vagy infarktus nélkül – de elkövetek egy végzetes hibát.

Bekapcsolom a tévét. És mi ugrik elém a képernyőről? Egy valódi jövőlátó. Egy igazi mindentudó, egy jós, szemtől szembe. Dermedten hallgatom a szóáradatot, és viharsebesen igyekszem jegyzetelni. Nincs még késő valami újat tanulni…

Önnek nem kell semmi mást tennie, csak befogadni azt a szeretetet, amit átküldök önnek – mondja a tévémágus a telefonvégen kagylózó asszonynak. Zavarban vagyok, mert a kereskedelmi tévén át épp most sugárzott szeretetet én is kapom, érdemtelenül, mert nem engem illet: nem én fizetem érte az emelt összegű hívásdíjat. Ez nagyon nincs jól, ideje az illetékes hatóság figyelmét ráirányítani erre az anomáliára. Szabályozni kell, hogy csak az részesülhessen a tévéjósdák jótéteményeiből, aki fizetett is érte!

Árad a mágusból a sok-sok szeretet, ezalatt egyre csak szól a zene, ezzel is telik az idő, a telefontársaságnál meg szorgosan pörög a számláló, úgy kell a mohó betelefonálónak! Ha megelégedne egy egészen szerény adaggal, egy kicsike szeretetsugárral, kevesebbet kellene fizetnie. A képernyőn váratlanul megjelenik a felirat: „Küldöm a pozitív ener­giát.” Lám, ez már igazán hab a tortán: a mérhetetlen szeretet a pozitív energiával kombinálva is megkapható ugyanazért az emelt díjért! Ráadásul még nekem is jut belőle, akinek pedig egy árva petákot sem kell kicsengetnie! Hol itt az igazság?

Az áradásnak vége, a mágus nyugtáz, valami ilyesmivel: „Azt gondolom, hogy az az energiamennyiség, amelyet átküldtem, elég lesz arra vonatkozóan (mit tegyek, így mondja!), hogy a következő néhány napban vagy egy hétben boldogulni tudjon.” Aztán, ha lepereg az a néhány nap vagy az egy hét, és fogytán lesz az energia, nyilván egy újabb telefonhívás kell. Semmiség az a néhány száz forint, a bolondnak is megéri!

Nagy nehezen jutok el a megoldásig: menekülőút! Azonnal át kell kapcsolnom egy másik csatornára! Megteszem. Csak egy fokkal jobb a képi élmény, mert bár nem kerek fejű mágust látok, de hőségtől szenvedő embereket, akik a tűző nap alatt szekereznek. Megtört kis ló, a bakon egy bajszos öreg, mellette kamasz fiú, hátul meg egy másik gyerek a lucerna közepén. Hosszú képsor, a film minden kockája a szenvedést beszéli el, amit most él át három ember, meg a ló. Mind a négyükről ömlik a csatak, de mennek, hisz dolog van.

Régi emlékem éled meg: a penci határban kocsizunk, a gyeplőt az öreg Miska bácsi fogja, akihez szünidei „gyerekbéresnek” szegődtünk, mellette, a bakon bátyám ül, én meg a saroglyában. Szénát gyűjtöttünk, majd’ belepusztultunk a hőségbe. Még nem végeztünk, amikor az öreg hirtelen kiadta a parancsot: kocsira! Ostort pattogtatva indított. Hova rohanunk, Miska bácsi? – kérdeztem, mire ő: mit gondolsz, kölök, tán a miénkben jártunk?

Az emlék verejtékfolyamot indít el arcomon.

A rovat további hírei: Napraszóló

Az ezeréves túlélő

Az ezeréves túlélő

2017. augusztus 20. (vasárnap)

Nem vagyok vallásos, mit ünnepeljek? Róka Gizi mondta ezt egykor, augusztus huszadika előtt, legalábbis anyám emlékezete szerint. Bárki más lehetett volna, nem csak a rég elment Gizella asszony gondolkodhatott ilyen sarkosan. Különben is, volt ez a nap alkotmányünnep is… Igaz, sosem hittem, hogy bárki közülünk valódi ünnepi tartalmat képzelne az alkotmánynap mögé, nem csupán politikai hívó szót.

Esti harangszó a jeles napon

Esti harangszó a jeles napon

2017. augusztus 15. (kedd)

Az ausztriai Őrvidéken Boldogasszony; Délvidéken, a Dél-bácskai körzetben Boldogasszonyfalva; a Zselicségben, Baranya és Somogy határán Boldogasszonyfa. Települések, amelyek neve a Mária-tisztelet jegyében született, és ahol különös figyelem övezi augusztus tizenötödikét: a napot, amelyen az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Krisztus édesanyját magához emelte a Teremtő.

Csak torokra menj!

Csak torokra menj!

2017. augusztus 12. (szombat)

Gyerekek játszanak a közös udvaron. Játékfegyverrel vadásznak egymásra, kis labdák repülnek, a megcélozott menekül, közben visszakiált: lábra ér, arcra nem! A szivacslabdák persze az arcon se okoznának sérülést, még a földre pottyanva se igen tudnak fölpattanni. De vigyáznak egymásra.

Egy korsó „védőital” orvosi receptre?

Egy korsó „védőital” orvosi receptre?

2017. július 31. (hétfő)

Gyógyszertár, sorállás, dögmeleg. Lassan haladunk, a patikárius hölgy minden pácienst tanácsokkal lát el. Tudja, mondtam már – int egy vékony fickót –, sok folyadékot! Amaz serényen bólogat, mire a mögöttem álló testes úr: Én már a mai három korsómat megittam… S hogy kétségünk se legyen, mi volt a három korsóban, hozzáteszi: ideje lenne már a sört is receptre adni!

Egy „gyorsan elviharzó élet”

Egy „gyorsan elviharzó élet”

2017. július 31. (hétfő)

1849. július 30-a: vacsoravendégek ülnek asztalhoz Székelykeresztúron, Vargha Zsigmond portáján. Bivalytejes-túrós puliszkát esznek, ezt egy versből tudhatjuk, amit a vendégek egyike, a fiatal költő írt a házigazda lányának, Rozáliának. A legenda szerint egy körtefa alatt született költemény az ifjú alkotó legutolsó műve.

Rajt, cél

Rajt, cél

2017. július 30. (vasárnap)

De hát ezüstérmes vagy, ember! – kiáltott fel a riporter annak hallatán, hogy milyen visszafogottan nyilatkozik Verrasztó Dávid a saját remek teljesítményéről.

Boró: annyi, mint – egyszerűség…

Boró: annyi, mint – egyszerűség…

2017. július 30. (vasárnap)

Aki már életében legendává lesz, annak titkát sokan szeretnék megfejteni. Elolvastam mindent, amit lehet, de sokra nem jutottam, csak arra: nincs titok. Borovszky Ambrus egyszerűen – önmaga volt, hétköznapi figura, miközben az évek során a tekintély jelképe lett.