Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Játékfesztivál idén is

Közélet
Útkereső Szolgálat
játékfesztivál
rászorulók
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. aug. 02., 18:29

Nyárzáró-tanévnyitó Játékfesztivállal készül a gyermekeknek idén is az Útkeresés Segítő Szolgálat.

A program augusztus 22-én lesz az Útkeresés Bartók Béla úti székhelyén. Kissné Fekete Éva, az intézmény vezetője elmondta, a programon azoknak szülőknek is igyekeznek segíteni, akiknek gondot okoz az iskolakezdés.

- Most elsősorban augusztus 22-re készülünk, az egész délelőttöt betöltő nyárbúcsúztató fesztiválra, melyre sok szeretettel várunk minden gyereket. Nagyon sok játékos versenyprogrammal készülünk, valamint különböző kézműves foglalkozásokkal, táncbemutatókkal. A program során a gyerekek aranytallérokat gyűjthetnek, amikért játékokat is kaphatnak. Ezt minden évben meg szoktuk rendezni, hogy a gyerekek elbúcsúzzanak a nyártól és felkészüljenek az iskolára. Ehhez kapcsolódva igyekszünk segíteni azoknak is, akiknek az iskolakezdés gondot okoz, ezért egész nyáron gyűjtjük a tanadományokat, amiket augusztus 22-én is lesz lehetőség átvenni. Az év minden időszakában várjuk a felajánlásokat, ami az iskolához kapcsolódik, például iskolatáskákat, íróeszközöket, tolltartókat, valamint ünneplő ruhákat, tornafelszereléseket. Ezeket aztán rendszerezünk és kiosztjuk a családoknak.

Az intézmény ebben az évben ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját is. Kezdetben családsegítő központként indult, azóta a város, és mára már a járás első számú segítségnyújtó helyszíne is lett családok ezrei számára.

- Azt gondoltuk, hogy azzal lehetne szebbé tenni az évfordulót, ha kapnánk visszajelzéseket arról, mit jelent a gyerekeknek a család, hogy látják ők a saját családjukat. Ezért egy pályázati programot hirdettünk "Az összetartozás ereje" címmel, amire bármilyen szöveges írást fogadunk szeptember végéig a gyerek életkorának megfelelően, legyen az vers, novella vagy mese. Az eredményhirdetés az intézmény fennállását ünneplő szakmai napon lesz majd.

A rovat további hírei: Közélet

2024. június 6. és 9. között lesznek az EP-választások – és így az önkormányzati választások is

2024. június 6. és 9. között lesznek az EP-választások – és így az önkormányzati választások is

2023. máj. 17.

Az EU 27 tagállama megállapodott, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokat június 6. és 9. között tartják – közölte az EU svéd soros elnöksége; ezzel együtt eldőlt, hogy hazánkban ekkor rendezik az önkormányzati választást is. 

Gyertyagyújtást szerveznek Győri Tamás emlékére

Gyertyagyújtást szerveznek Győri Tamás emlékére

2023. máj. 17.

Közösen búcsúzik a fiatalon elhunyt játékostól és edzőtől a Angels Jégkorong Sportegyesület és a Dunaújvárosi Acélbikák gárdája a jégcsarnoknál – ma este várják a gyászban osztozókat.

Boldog születésnapot, Margit néni!

Boldog születésnapot, Margit néni!

2023. máj. 16.

Újabb szépkorú polgárát köszöntötte Dunaújváros önkormányzata: Mihály Károlyné Margit néni 90. születésnapját ünnepelte a közelmúltban. 

Idén június 2-ig igényelhető a nyári szünidei étkeztetés

Idén június 2-ig igényelhető a nyári szünidei étkeztetés

2023. máj. 15.

Követelmények és feltételek, fontos nyomtatvány és határidő – a lényeg: az önkormányzat idén nyáron is támogatja a rászoruló családokat.

DSTV: mozgáskorlátozottak összetartása

DSTV: mozgáskorlátozottak összetartása

2023. máj. 15.

Közgyűlést tartott a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesület a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A tagság áttekintette az elmúlt évben végzett feladatokat, egyeztettek az idei tervekről, de a rendezvényen lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre és kikapcsolódásra is. Hangkép.
 

Félidőnél jár a Dunaújváros kenyere akció

Félidőnél jár a Dunaújváros kenyere akció

2023. máj. 14.

Legutóbb a Vasvári Pál Általános Iskola, jelenleg pedig a József Attila Könyvtár a kedvezményezettje az önkormányzat és a Széchenyi Pékség közös, Dunaújváros Kenyere akciójának. 

DSTV: javában tartanak a tavaszi munkálatok

DSTV: javában tartanak a tavaszi munkálatok

2023. máj. 14.

A Petőfi ligetben és a Liget közben is folynak a tavaszi munkálatok, derül ki a DSTV összegzéséből. Takarítanak, játszóteret szépítenek, hamarosan füvet nyírnak, és virágosításra is készülnek a szebb környezet érdekében. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

  2. Nem tudták lelassítani az Audit

  3. DSTV: színekben élni

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő