Óvodák és buszvárók szépülnek
Nagy erőkkel dolgoznak a DVG Zrt. szakemberei az Aprók Háza és a Napsugár Tagóvodák felújításán, hogy a szeptemberi kezdésre már teljesen megújult környezet fogadhassa a gyerekeket és az óvoda dolgozóit.
Mint arról már beszámoltunk, az önkormányzat többszázezer forintot nyert a két óvoda, valamint a Makk Marci bölcsőde felújítására és energetikai korszerűsítésére. Az óvodai beruházások kivitelezését a DVG Zrt. végzi. Nagy Zsolt, a cég vállalkozási, műszaki és ingatlankezelési ágazatvezetője elmondta, jól, a tervezett ütemben haladnak a munkálatokkal.
Ezen a héten két buszmegálló javításán is dolgozott a cég az önkormányzat megrendelésére. A sándorházi bejárónál lévő két régi várót elbontották, újat építettek, és már csak az üvegezése van hátra. Ugyanígy megújul a buszmegálló a Béke körúton, a Fáklya utcai kereszteződésnél, ám ennél még szükség lesz alapozási munkálatokra is.
Nagy Zsolt arról is beszélt, hogy hamarosan kezdődik a nagyforgalmi utak felújítása. Ha minden a tervek szerint halad, akár már a jövő héten el is kezdhetik az Aranyvölgyi és a Dózsa György út szakaszainak felújítását.
A rovat további hírei: Közélet
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.
Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért
2025. júl. 19.
Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.
Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...
2025. júl. 19.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.
Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata
2025. júl. 18.
Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.