Selejt a Ruggyantagyárból

Valaki az irodai masina kalapálásába fogott, tán azért, hogy megalkossa a Magyar Ruggyantaárugyár – azaz gumigyár – munkatervét. Az „elküldve” bélyegző tanúsága szerint ez 1950 januárjában volt. Az alkotó messziről vett rajtot: mielőtt a munkaterv részleteit kibontotta volna, bemelegítésképp nagy dolgokon tűnődött, jelesül, hogy az élet a zsibárusok világa, megvehető bármi, és ritka kincs az, amiből nem csinálnak kufár lélekkel üzletet… Szó esik még hírnévről, dicsőségről, barátságról, hitről, eszményről, szeretőről.

Aztán jönne a munkaterv, de nem, mégsem az jön, csak a cím áll ott, az is befejezetlenül. És egy önvallomás: … én vagyok a falu rossza egyedül, engem ugat minden kutya messziről… Aztán érzelmek, nagy fizetés, elpoklosodás, és az élet bére. Meg sok hvhvhv, bebebe, még több kykky és zrzrzrzrzr. Újabb lendület, de a munkatervnek való második nekifutás sem hoz eredményt, jön ismét a szeretet, a nagy fizetés, a falurossza, kutyaugatás.

Remélem, hogy aki ezt a látszólag játékos irományt továbbította, nem valami hivatalos „szervnek” küldte el azzal, hogy lám, egyesek mit csinálnak munkaidőben. Mert lehet ez egy nagyon szomorú látlelet valakinek az idegállapotáról, aki egy irodában ült az írógép előtt, és azon töprengett, mit is kezdjen magával, a világgal, a maga életével akkor, ott, abban a torokszorító évben, 1950-ben…