Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Szakrális Szabadegyetem

Vass Ádám - 2017. augusztus 24. 11:08

Továbbra is várják a Pentele Szakrális Szabadegyetem óráira azokat, akik kiszélesítenék tudásukat.

A szeptember 14-én, immár harmadik éve kezdődő sorozat keretében olyan dolgokról hallhatnak előadásokat, amik nem tartoznak a népszerű kutatási témákhoz, mégis, életünk részei a mindennapokban. Molnár József "Dodi", a Szellemi Ember Baráti Kör elnöke elmondta, több, mint húsz előadással várják majd az érdeklődőket, elsőként szeptember 14-én 18 órakor az evangélikus templomban. Az előadásokra csütörtökönként kerül majd sor, témái pedig nagyon különbözőek lesznek. Szántai Lajos például a mitikus történelemmel és a magyar néphagyományokkal foglalkozik, Molnár V. József az asztrálmítoszba enged betekintést, amikor a magyar történelmi eseményeket elemzi az asztrológiához hasonló módszerekkel, Világi Gergely pedig a belső erő áramoltatását segíti majd gyakorlati óráin. Ebben a tanévben külön hangsúlyt fektetnek az interaktivitásra, így több kerekasztal beszélgetésre is sor kerül, ahol szabadabban beszélgethetnek a hallgatók az oktatókkal a nem szokványos témákról is, mint a csakrafeltöltés, a meditáció, az ezoterikus ismeretek vagy a reinkarnáció.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben

DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben

2025. szep. 22.

A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.

DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán

DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán

2025. szep. 21.

Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.

ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása

ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása

2025. szep. 20.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállítást rendez Kim Corbisier életművéből válogatva, az intézmény idei kiállítási évadának kiemelt eseményeként. Az emlékkiállítás különleges belga-magyar együttműködés keretében valósul meg, a tárlat megnyitójára jövő csütörtökön várják a vendégeket.

DSTV: diákfotók és gyerekrajzok a Restiben

DSTV: diákfotók és gyerekrajzok a Restiben

2025. szep. 20.

Két kiállítással folytatódott a napokban a Resti Bisztró bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjai ezúttal egy fotós pályázatra érkezett művekből válogatta, de a tárlaton a Dunamenti Regionális Népfőiskola rajzversenyének legjobbjai is láthatók. Hangkép.

 

Ars Sacra: előadás és tárlat a főtemplomban

Ars Sacra: előadás és tárlat a főtemplomban

2025. szep. 18.

A dunaújvárosi római katolikus gyülekezet is újra bekapcsolódik az Ars Sacra című fesztivál országos programsorozatába: eseményeikre a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket szombaton.

Képregény-kalandorok, ne kíméljetek! (galériával)

Képregény-kalandorok, ne kíméljetek! (galériával)

2025. szep. 17.

Hibátlan formátum, remek helyszín, minden ízében parádés kínálat – a műfaj(ok) rajongóinak nagy-nagy örömére: idén immár hatodik alkalommal rendezték a Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű összetartást, amelynek Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) biztosított helyszínt múlt szombaton.

Izgalmas, színes évadra készül a Bartók Kamaraszínház

Izgalmas, színes évadra készül a Bartók Kamaraszínház

2025. szep. 14.

Komoly kihívások egész sora vár a Bartók Kamaraszínház társulatára az előttünk álló évadban – a teátrum egész sor új bemutatóval csalogatja a közönséget. Ráadásul nyáron is aktív volt a színházi kollektíva – az is kiderül az összegzésből Csadi Zoltán művészeti igazgatóval.