Vidi-bravúr az Európa Ligában
Bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójába a Videoton, mivel az idegenbeli 2-1-es vereségét követően a csütörtöki visszavágón 1-0-ra legyőzte a francia Girondins Bordeaux-t Felcsúton.
Nagy lendülettel kezdte a találkozót a Videoton, az első három percben három nagy lehetőséget alakított ki, de egyiket sem tudta gólra váltani. A folytatásban kiegyenlítetté vált a játék, az első félidő hajrájáig csak elvétve jutottak el a csapatok az ellenfél kapujáig. Az ivószünet miatti ötperces hosszabbításban azonban ismét kapuja elé szorította a Bordeaux-t a székesfehérvári gárda és egy szöglet után Stopira fejesével megszerezte a vezetést. Ezzel a szünetben a Videoton állt továbbjutásra.
Fotó:MTI
A második félidő is jól indult a hazaiak számára. Sabaly egy szabálytalanság miatt megkapta második sárgáját, így a játékvezető kiállította őt. Bő húsz perccel később Henty szépen játszotta tisztára magát, és nagy helyzetben tört kapura, de a vendégek kapusa hárította lövését. Megfogyatkozott a Videoton is: Varga Józsefnek kellett idő előtt elhagynia a pályát második sárga lappal.
A Bordeaux fokozta a tempót és a nyomást, de sem a rendes játékidőben, sem a hét perc hosszabbítás során nem tudott a Videoton kapujába találni. A székesfehérváriak a mérkőzés jelentős részében jól játszva, a végén pedig hősiesen küzdve búcsúztatták esélyesebb francia ellenfelüket. A negyedik forduló sorosolását pénteken tartják.
Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Videoton FC-Girondins Bordeaux (francia) 1-0 (1-0)
Felcsút, 3537 néző, v.: Dingert (német)
gólszerző: Stopira (45+5.)
sárga lap: Szolnoki (8.), Fiola (23.), Varga J. (60., 69.), Suljic (82.), Juhász R. (82.), Lazovic (89.), illetve Sabaly (41., 46.), Plasil (50.), Lewczuk (84.)
piros lap: Varga J. (69.), illetve Sabaly (46.)
Videoton: Kovácsik - Szolnoki, Fiola, Juhász R., Stopira - Nego, Varga J., Pátkai, Suljic (Tamás K. 88.) - Scepovic (Lazovic, a szünetben), Henty (Szabó B. 90+5.)
Bordeaux: Costil - Sabaly, Toulalan, Lewczuk, Gajic - Plasil (Touré 78.), Vada (Mendy 46.), Sankharé - Malcom, Laborde (Contento 49.), Kamano
A rovat további hírei: Sport
Vereséggel kezdett a Kohász
2025. szep. 07.
Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.
Hazai rangadó előtt a focisták
2025. szep. 06.
A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.
Fővárosi nyitány a bajnokságban
2025. szep. 06.
A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.
Vereséggel kezdtek a fiatalok
2025. szep. 05.
A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.
Komoly kihívások előtt az utánpótlás
2025. szep. 05.
Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.
Miért fontos a mobilizálás?
2025. szep. 04.
Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?
DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak
2025. szep. 04.
Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.








