Diákhitel már online is
A Diákhitel Központ Zrt. bevezeti az elektronikus aláírással történő szerződéskötést, így szerdától online is igényelhető a diákhitel - jelentette be Bugár Csaba, a társaság vezérigazgatója szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón.
Ez a lépés lehetővé teszi a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy személyes megjelenés, illetve papír alapú dokumentumok kitöltése, leadása nélkül köthessenek diákhitel szerződést. Az elektronikus aláírással történő szerződéskötés feltétele, hogy az igénylést a Neptun vagy ETR tanulmányi rendszeren keresztül kell indítani, és emellett szükség van ügyfélkapus hozzáférésre - fejtette ki a vezérigazgató.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a diákhitelek az eddig megszokott módon is igényelhetőek a felsőoktatási intézmények tanulmányi osztályain, illetve valamelyik Diákhitel partnerintézeten keresztül.
A felvehető hitelösszegek idén szeptembertől változatlanok: a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében havonta legfeljebb 50 ezer forintot lehet igényelni, míg a Diákhitel2 továbbra is kizárólag a képzési díj kiegyenlítésére fordítható. Azok a hallgatók, akik szeptember 15-ig benyújtják a diákhitelkérelmüket, október 15-én juthatnak hozzá a megigényelt összeghez: a Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, míg a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézménynek utalja át a Diákhitel Központ a pénzt - mondta el Bugár Csaba.
Az eseményen Szabó Zoltán Attila, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója az e-közigazgatás fejlesztéseiről szólva elmondta, hogy a jövő év elejétől elindítják a Cégkaput, amelyen keresztül majd a vállalkozások tarthatják a kapcsolatot az állami szervezetekkel.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: itt az őszi szünet!
2025. okt. 28.
A napokban kicsit megváltozott a város jellege – kevesebb fiatalt látni az utcákon, kicsit nyugodtabbá vált a közlekedés is, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem történt semmi különös: megkezdődött az őszi szünet. Emlékeznek még, hogy jó pár évvel ezelőtt ez az esemény még nem létezett? Hangkép.
Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)
2025. okt. 21.
Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.
DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda
2025. okt. 13.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda a napokban. A remek hangulatú rendezvényre nagyon készült az ovi közössége. Hangkép.
DSTV: mindent a gyerekekért
2025. okt. 05.
A gyermekek fejlődése nem csak az iskolai tananyagon és az ott nyújtott teljesítményen múlik, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítő tevékenységek javíthatják a gyerekek tanulási készségeit – városunkban is új lehetőség nyílt a nebulók számára. Hangkép.
DSTV: évnyitó a "magdásoknál"
2025. szep. 06.
Sok gyermek élete változott meg szeptember 1-jén az iskolakezdéssel, derül ki a DSTV összeállításából. Nem volt ez másképp a BIROK Szabó Magda Tagintézményében sem – az iskola felkészült az új tanév kihívásaira. Hangkép.
DSTV: iskolakezdésre tanárportré
2025. szep. 01.
Fiatal pedagógus portréjával folytatódott a DSTV sorozata. Az idei tanév első napjára időzítve Illés Nóra, a Vasvári iskola munkatársa beszél hivatása szépségeiről és kihívásairól, a gyerekek és a közösség kínálta különleges miliőről. Hangkép.
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)








