Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kamatmentes lesz a Diákhitel2

Oktatás
Novák Katalin
diákhitel
kamat
felsőoktatás

facebook megosztás

doszerk - 2017. szep. 19., 11:36

A kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig havi 70 ezer forintra emelik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin közölte, a képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 esetében a kamatot teljes mértékben az állam fizeti meg az ügyfél helyett, ez októbertől mindenkire vonatkozik, azaz a folyósítási vagy törlesztési fázisban lévő, illetve a jövőben felvett hitelekre is. Az államtitkár elmondta: jövőre további változások lépnek majd életbe. Február 1-jétől a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget.

Az igénylés korhatárát mindkét diákhiteltípus esetében a jelenlegi 40-ről 45 évre emelik - fűzte hozzá. Közölte, a fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban résztvevőknek arra is biztosítanak lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta.

Fotó:MTI

Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegennyelvi képzésekben résztvevők is igényelhetik - mondta. További változásként említette, hogy a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteria juttatások körébe. A gyesen és gyeden lévő szülőhöz hasonlóan pedig a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében az ellátás folyósításának ideje alatt az állam átvállalja a kamat megfizetését az ügyfél helyett - ismertette a változásokat az államtitkár.

Novák Katalin kiemelte, a diákhitel a tanulásba való befektetés, célja, hogy minél kisebb anyagi terhet jelentsen a továbbtanulás. Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója elmondta, tekintettel a változtatásra, szeptember 15. helyett szeptember 30-ig lehet még igényelni a Diákhitel2-t.

Azoknak is nyitnak egy újabb lehetőséget, akik saját forrásból már befizették az önköltséges díjukat: ha a kamat átvállalásáról szóló módosítás miatt mégis a Diákhitel2 mellett döntenek, akkor október 15-ig lehetőségük lesz a hiteligénylésre, és október 31-ig visszautalják nekik a korábban már befizetett összeget - közölte a vezérigazgató.

Példaként elmondta, hogy ha valaki ötéves képzését végig Diákhitel2-ből finanszírozza, és félévente 240 ezer forintot vesz fel, akkor a kamatmentessség mintegy 140 ezer forinttal csökkenti a visszafizetendő összeget, valamint három évvel rövidebb is lehet a futamidő. Bugár Csaba az idegennyelvű képzés Diákhitel2-vel történő finanszírozásával kapcsolatban kiegészítésként megjegyezte, a idegennyelvű képzés esetén a képzési díj két részből áll. Az önköltséges díjat eddig is lehetett diákhitelből fizetni, ezentúl azonban az úgynevezett térítési díjra is fel lehet használni.

A vezérigazgató emlékeztetett arra is, hogy néhány hete már elektronikusan, a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül, ügyfélkapus regisztrációval is lehet igényelni a diákhitelt. A lehetőség bevezetése óta minden negyedik igénylő így nyújtotta be a kérvényét.

-MTI-

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: online nyílt napot szervez a DUE

DSTV: online nyílt napot szervez a DUE

2020. dec. 19.

Második alkalommal szervez online nyílt napot a Dunaújvárosi Egyetem. Az eseményen az intézményben folyó műszaki, informatikai, gazdasági és média képzéseket ismerhetik meg az érdeklődők, de egy emelt szintű érettségire felkészítő kurzusba is bepillantást nyerhetnek. Előzetes regisztráció nem szükséges a részvételhez, de érdemes jelezni a részvételi szándékot!

Magyar Művészetoktatásért Plakett a zeneiskolának

Magyar Művészetoktatásért Plakett a zeneiskolának

2020. dec. 18.

Dunaújvárosi díjazottja is van a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége idei elismerésének: a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola került a hat intézményi kitüntetett közé. Gratulálunk! Ritmus és harmónia a hajtás után.

Matematika tagozat a Pannonban

Matematika tagozat a Pannonban

2020. dec. 17.

A Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma lehetőséget biztosít diákjai számára többek között arra is, hogy a matematikát emelt óraszámban tanulhassák. Az erre a tagozatra jelentkezők számára a fizika vagy informatika oktatását ugyancsak emelt szintű óraszámban biztosítja az intézmény. Részletes kínálat a hajtás után! (X)

Biológia-kémia tagozat a Pannonban

Biológia-kémia tagozat a Pannonban

2020. dec. 15.

A Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma kiemelt hangsúlyt fektet diákjai számára többek között a természettudományokra is. A következő tanévben biológia-kémia tagozatot indítanak, sokrétű és hatékony képzési programmal! (X)

"Pályára" állhattak a dózsás diákok (galériával)

"Pályára" állhattak a dózsás diákok (galériával)

2020. dec. 14.

A munkanapot kihasználva tanítás nélküli pályaorientációs alkalmat szervezett a Dózsa György Általános Iskola a diákok számára szombaton. A rendezvénybe több szervezetet is bevontak, így változatos programokkal, kézműves foglalkozásokkal és bemutatókkal tölthették az időt a nebulók. Összegzés és képtár a hajtás után.

Adventi készülődés a Pannonban

Adventi készülődés a Pannonban

2020. dec. 13.

A Pannon Oktatási Központ Gimnázium számára kiemelt jelentősége van az adventi időszaknak. Igyekeznek a lehető legtöbb területen ünnepi légkört teremteni az intézmény diákjai és tanárai, de a városlakók számára is. (X)

Idegen nyelvi tagozat a Pannonban

Idegen nyelvi tagozat a Pannonban

2020. dec. 12.

A Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma kiemelt hangsúlyt fektet diákjai számára többek között az idegen nyelv elsajátítására is. A nyelvi tagozatra jelentkezők több nyelv közül is választhatnak! (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  2. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  3. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  4. A fővárosba látogat a DKSE

  5. DSTV: a tisztább közterületekért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő