Igen, kedves újvárosiak, itt az idő. Haladnunk kell a korral! Ideje felzárkóznunk a művelt Nyugathoz, ahol manapság a tolerancia jegyében itt-ott keresztény templomokat bontanak le, hogy ne sértsék az „újtelepesek” érzékenységét, és helyet adjanak az imaházaknak.
Ne feledkezzünk meg némely amerikai városról sem, amelyek modern gondolkodású vezetői a korszellemnek megfelelően hagyják lerombolni a polgárháborús emlékműveket, eltüntetik a konföderációs zászlókat. Földre hát a Martinásszal! Ne emlékeztessen bennünket az átkos múltra!
Kéretik ugyanígy eljárni a szocreál építészet emlékeivel. Bontassanak le tehát az ilyen lakóházak, középületek, de legalábbis – amíg a lakók/intézmények elhelyezése nem megoldott – első menetben építtessenek át az avítt stílusú portálok. Pusztuljanak a rossz emlékű idők jelképei, elsőként is a vasműbejárat fölötti Domanovzszky-freskó. A Béke üzletház homlokzatát se csúfítsa tovább a mozaik, és azonnal romboltassék le a Somogyi-féle Aratók szoborcsoport is!
Ne álljunk meg félúton: nézzünk körül, mivel kell leszámolni, például a helytörténeti művekből tűnjék el a Sztálinváros név. A könyvekben Pentele tán még maradhat, igaz, ha jól belegondolunk, erről a népnyúzó földbirtokosok juthatnak eszünkbe… meg az ősbűn, az a botrányos dolog, hogy a település egy szentről, Pantaleonról neveztetett el. Töröltessék tehát a régi név! Ügyeljünk az apró dolgokra is: tűrhetetlen, hogy Bernát Aurél festménye még a Sztálinvárosi kikötő címet viseli, neveztessék eztán egyszerűen így: Kikötő, valahol.
És mennyi még a dolog! Intercisa emlékeit is el kell, pusztítani, mert egy régen meghaladott történelmi kort idéznek. Munkára tehát a kőtörő gépekkel, vesszenek a Római Kőtárban őrzött ócskaságok. A romkert helyét be kell szántani. A szellemi mélyszántásról se feledkezzünk el! Vegyünk példát a német integrációs államtitkárról: a muszlim ősökkel büszkélkedő, török származású asszony szerint Németország történelmének legfőbb alakítója a bevándorlás meg a sokféleség, így tehát olyan, mint német kultúra a nyelven kívül egyszerűen nincs. Igazodjunk! Merjük mi is kimondani: sajátságos dunaújvárosi kultúrértékek sosem voltak.
A település históriájából tűnjön el az állítólagos kulturmecénások, vagyis gyanús arisztokraták, Rosty, Janitsáry és mások neve. A József Attila Könyvtárban fellelhető ódivatú művek kerüljenek máglyára, el ne feledkezzünk a szocialista időkben született könyvekről, szó se essék eztán Barsi Dénes, Kemény Dezső prózájáról vagy Szécsi Margit Újvárosban született verseiről. Likvidáltassanak a bűnös kort idéző szobrok, festmények, a korszerűtlen városrész- és utcanevek, tűnjenek el az ide érkezőknek esetleg nem tetsző vallási jelképek, feszületek, kálvinista csillagok és Luther-rózsák is. Ja, és a temetőkeresztek. A vendéglőkben ne szolgáljanak fel disznóhús-ételeket, hátha erre téved egy muszlim, és megsértődik. Egyszóval, ha már a világ afelé halad, hogy teljesen megbolondul, mi se maradjunk el. Legyünk korszerűek!
