Ledönteni a Martinászt!

2017. szeptember 3. (vasárnap) 8:28 - Várkonyi Balázs

Igen, kedves újvárosiak, itt az idő. Haladnunk kell a korral! Ideje felzárkóznunk a művelt Nyugathoz, ahol manapság a tolerancia jegyében itt-ott keresztény templomokat bontanak le, hogy ne sértsék az „újtelepesek” érzékenységét, és helyet adjanak az imaházaknak.

Ne feledkezzünk meg némely amerikai városról sem, amelyek modern gondolkodású vezetői a korszellemnek megfelelően hagyják lerombolni a polgárháborús emlékműveket, eltüntetik a konföderációs zászlókat. Földre hát a Martinásszal! Ne emlékeztessen bennünket az átkos múltra!

Kéretik ugyanígy eljárni a szocreál építészet emlékeivel. Bontassanak le tehát az ilyen lakóházak, középületek, de legalábbis – amíg a lakók/intézmények elhelyezése nem megoldott – első menetben építtessenek át az avítt stílusú portálok. Pusztuljanak a rossz emlékű idők jelképei, elsőként is a vasműbejárat fölötti Domanovzszky-freskó. A Béke üzletház homlokzatát se csúfítsa tovább a mozaik, és azonnal romboltassék le a Somogyi-féle Aratók szoborcsoport is!

Ne álljunk meg félúton: nézzünk körül, mivel kell leszámolni, például a helytörténeti művekből tűnjék el a Sztálinváros név. A könyvekben Pentele tán még maradhat, igaz, ha jól belegondolunk, erről a népnyúzó földbirtokosok juthatnak eszünkbe… meg az ősbűn, az a botrányos dolog, hogy a település egy szentről, Pantaleonról neveztetett el. Töröltessék tehát a régi név! Ügyeljünk az apró dolgokra is: tűrhetetlen, hogy Bernát Aurél festménye még a Sztálinvárosi kikötő címet viseli, neveztessék eztán egyszerűen így: Kikötő, valahol.

És mennyi még a dolog! Intercisa emlékeit is el kell, pusztítani, mert egy régen meghaladott történelmi kort idéznek. Munkára tehát a kőtörő gépekkel, vesszenek a Római Kőtárban őrzött ócskaságok. A romkert helyét be kell szántani. A szellemi mélyszántásról se feledkezzünk el! Vegyünk példát a német integrációs államtitkárról: a muszlim ősökkel büszkélkedő, török származású asszony szerint Németország történelmének legfőbb alakítója a bevándorlás meg a sokféleség, így tehát olyan, mint német kultúra a nyelven kívül egyszerűen nincs. Igazodjunk! Merjük mi is kimondani: sajátságos dunaújvárosi kultúrértékek sosem voltak.

A település históriájából tűnjön el az állítólagos kulturmecénások, vagyis gyanús arisztokraták, Rosty, Janitsáry és mások neve. A József Attila Könyvtárban fellelhető ódivatú művek kerüljenek máglyára, el ne feledkezzünk a szocialista időkben született könyvekről, szó se essék eztán Barsi Dénes, Kemény Dezső prózájáról vagy Szécsi Margit Újvárosban született verseiről. Likvidáltassanak a bűnös kort idéző szobrok, festmények, a korszerűtlen városrész- és utcanevek, tűnjenek el az ide érkezőknek esetleg nem tetsző vallási jelképek, feszületek, kálvinista csillagok és Luther-rózsák is. Ja, és a temetőkeresztek. A vendéglőkben ne szolgáljanak fel disznóhús-ételeket, hátha erre téved egy muszlim, és megsértődik. Egyszóval, ha már a világ afelé halad, hogy teljesen megbolondul, mi se maradjunk el. Legyünk korszerűek!

A rovat további hírei: Napraszóló

Bukjunk, Maris?

Bukjunk, Maris?

2018. július 15. (vasárnap)

Juliska néni lebukott. Nem egészen úgy, mint a címbéli Maris, róla majd kicsit később, előtte essék szó a fölemlegetett Juliska néniről. Ő egykor sok érdekes történettel ajándékozott meg. Valamennyit úgy mesélte, mintha maga élte volna át.

A szép Anna és a legendája

A szép Anna és a legendája

2018. július 08. (vasárnap)

Apa, látod? Mit kéne látnom, édes gyermekem? – kérdezek vissza a legkedvesebbnek vélt mosolyommal, amire csak képes vagyok, ha a munkában megakasztanak. Lányom a számítógép képernyőjére bök: Ott, ni! Látod, Anna-bál.

Énlaka, emlék és magatartás

Énlaka, emlék és magatartás

2018. június 30. (szombat)

"A vén torony kövei izzadtak a ködtől és sötét hajlataiban századok igézete nyugszik. Gyermekek meztelen lábanyoma látszik a hiányos lépcsők finom porában és szédülten meginog a rozoga torony, mikor a nehéz harang elcsattan benne.”

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

2018. június 29. (péntek)

Egy nap szünet a futball vébén. Elviselhetetlen kín ez a fociőrülteknek. Épp ezért, kárpótlásként megmutatunk nekik egy kis „hazait”: egy szép védést a régmúltból.

Magyar foci, nyerőben

Magyar foci, nyerőben

2018. június 24. (vasárnap)

Na nem, ezt azért mégsem! Mit hülyéskedek én itt, amikor amúgy is van elég bajunk a harminckét fokos gatyarohasztó hőségben, és még az oroszországi vébé meccseinek gyötrelmeit is ki kell állnunk. Mármint a felismerést: hol vagyunk mi ettől! Hol vagyunk – nemcsak a tudástól –, hanem attól a tűztől, az utolsó vérig küzdéstől, amit a kiscsapatok mutatnak, s ami olykor kétségbe ejti a világverő nagyokat.

Egy ember szíve a szelencében

Egy ember szíve a szelencében

2018. június 17. (vasárnap)

1735-ben járunk. Április hó utóján postakocsi igyekszik francia földön a kisváros, Grosbois felé. Megérkezik, a kamalduli szerzetesek kolostoránál megáll. Követek szállnak ki a kocsiból, egyikük kezében faládikó. A házfőnök elébük jön. Beinvitálja őket.

Cinkoffer-klón a misén

Cinkoffer-klón a misén

2018. június 10. (vasárnap)

Állok a templom végiben, ott, ahol mindig is, soha nem ülök le, érdekes, rendre vannak itt, a hátsó traktusban is társaim, akik szintúgy nem leüldögélősek, de most ha akarnának se sikerülne. Szó szerint tömve az istenháza. Ezer gyerek bent, meg a szülők, tanárok.