Martinász iróniacsapdában

2017. szeptember 10. (vasárnap) 9:46 - Várkonyi Balázs

Na, már megint egy provokatív cím! Akárcsak a múlt heti: „Ledönteni a Martinászt!” Igen, ez a piszkos provokáció jelent meg oldalunkon. Botrány!

És gyalázatos cikkem nem csupán ennek a hírneves szobornak a lerombolására biztatott, hanem a hasonlóképp Somogyi József-alkotás, az Aratók elemésztésére is.

És mi mindenre még! A Római Kőtár feldúlására, a romkert beszántására, a szocreál stílusú házak lebontására, a rossz emlékű idők jelképei, mint a Domanovszky-freskó és a munkásmozaik eltüntetésére, utcanevek eltörlésére, a város kultúrhistóriájának megtagadására, korszerűtlen művek és alkotóik könyvtárból való száműzésére, mi több, könyvégetésre.

Ez tényleg tarthatatlan. Nem véletlen, hogy a fészbukon ilyen indulatos kommentek jelentek meg, betűhíven idézve: „Agybeteg állat huzzon a francba! A múlt is a jelen része! Rombolni nem építeni! Ez a város az enyím igy szeretem!” Tizenegy hozzászóló fogalmazott meg hasonlókat.

Bevallom, első indulatomban én is ilyeneket fogalmaztam volna a hozzászólók helyében – már ha nem olvastam volna a saját írásomat, annak is a bevezetőjében lévőket, miszerint a nyugati templomrombolás, az amerikai történelmi szobrok és zászlók elpusztításának mintájára mi is igazodjunk a „korszellemhez”. És bontsunk, romboljunk. De mert olvastam jegyzetemet – hát persze, hisz’ én írtam –, értettem saját magamat: rámutatni arra, milyen csapdába esnénk, ha egy beteg kordivatnak meg akarnánk felelni. De nem akarunk. Nem fogunk. Az azért vigasztal, hogy a tizenegy kommentelőn túl akadt egyetlen egy, aki pontosan értette a szándékomat. Gábor ezt írta: „A cikk 100% irónia.”

Az "érem" másik oldala

Három éve közlöm e hasábokon a tárcáimat. Sokszor írtam a város nemes múltjáról, veretes hagyományrendjéről, értékké nemesedett építészetéről, kulturális kincseiről, alkotóiról, köztéri szobrairól – ezek sorában két kedvencemről, az Aratókról és a Martinászról is. Utóbbiról egy éve ezt: „És akkor vegyünk egy újabb szempontot: a szimbólum erejét. Kétségtelen, hogy a város karakterét legjobban a Martinász jeleníti meg. Ez a szobor leegyszerűsítve: történeti összefoglaló. Jelképhordozó. Dunaújváros védjegye. (…) Az 1960-ben avatott Martinász lett az a szobor, amelyet »kiemelkedő, korszakjelző« műként értékelt a művésztársadalom. Pedig évekig senkinek se kellett ez a mű. 1953-ban már kész volt, de más városok vezetői nem látták eléggé »hősi« sugallatúnak. Valóban – Somogyinak esze ágában sem volt szocreál »munkáshőst« formázni. Egy hús-vér ember hiteles alakját mintázta. Olyan munkásét, aki dolgozik, s a munka végén akár fáradtnak is lehet láttatni… A mester korszakos művet alkotott. Az akkori vonalas városvezetés túllépett önmagán, amikor a rendhagyó Martinászt fölvállalta. Azóta is a település ikonikus szobra. Városteremtő iparának szimbóluma.”

Hát ennyit arról, hogy rombolásról – vagy épp az ellenkezőjéről: értékőrzésről szólt-e ironikus jegyzetem… Szegjük be a polémiát a halhatatlan római vígjátékíró, Plautus bő két évezrede kelt szavaival: Sapienti sat.

A rovat további hírei: Napraszóló

Pista néni és a péntek, 13.

Pista néni és a péntek, 13.

2017. október 14. (szombat)

Baljós jel: e héten ismét tizenharmadikával házasodott a péntek! Boszorkányidéző, bajt jósló nap. És amit előhozok a múltból, az elég félelmetes, de oly rég történt, hogy az olvasó tán nem is borzong belé.

Nyugat felől zebrafutás nem várható

Nyugat felől zebrafutás nem várható

2017. október 13. (péntek)

Derűs, napsütéses hétvége elé nézünk. Ez az idő nyilván sokakat csábít utazásra. Az autós-motoros társadalmat megnyugtathatjuk: ezen a hétzáró két napon nem kerül útjukba zebracsorda.

Bika, harangozz!

Bika, harangozz!

2017. október 07. (szombat)

Egy különös legenda máig kering arrafelé, a kis baranyai faluban, a Mecsek-Hegyháton megülő Mánfán. Az Árpád-kori község a törökdúlás idején elpusztult. Jó idő múlva kissé távolabb éledt újjá. De hátrahagyott valamit: a kilenc évszázada emelt, a pusztulást szerencsésen átvészelt templomot.

A nemzeti gyász napja

A nemzeti gyász napja

2017. október 06. (péntek)

1849. október 6-át írtak. Szombati nap volt. Hajnal, a várbörtön rabjai méltósággal várják sorsuk beteljesülését. Aulich Lajos Horatiust olvasgat. Damjanich János az osztrák hóhért szivarral kínálja. Láhner György Donizetti-operarészletet játszik fuvolán: a haldokló Edgar dalát.

Buktatóosztály

Buktatóosztály

2017. október 01. (vasárnap)

A címbéli fogalom aligha lehet ismerős a holnap reggel iskolába induló diákoknak. Ez hetvenegy éve honosodott meg Pentelén. A háború utáni szegénység, az eszközök, tankönyvek hiánya volt az oka.

Polgárfejés „önkéntes” alapon

Polgárfejés „önkéntes” alapon

2017. szeptember 30. (szombat)

Nagy nap volt 1949. szeptember 29-e a pentelei emberek életében: ekkortól adhatták forintjaikat a közösbe, hogy segítsék az iparfejlesztést. Hogy tényleg nagy napnak érezték-e, ahhoz némi irónia is kell…

Ősz. Csönd. Szemlélődés

Ősz. Csönd. Szemlélődés

2017. szeptember 30. (szombat)

Mindjárt itt a hétvége. Szeptember utóját meghazudtolóan derűs, szép idővel. Csípős reggelek, aztán kivirul minden, és bár csak tavaszt hamisít a gyenge nap, de legalább süt, jókedvet ragaszt rád. Ki a kertbe!