Megőrizni az értékeket
Háromnapos ünnepséget tartottak előző hétvégén Kunszentmiklóson. A hagyományőrzésre nagy hangsúlyt feketető településen immár huszonharmadik alaklommal hirdették meg a Szentmiklósi Napokat, amelyen többek között koncertekkel, birkapörkölt-főző versennyel várták a térség polgárait, valamint felavattak egy kunkaput a vásártér mellett és emlékkiállítás is nyílt Galambos Sándorról, az egykori iskolaigazgatóról.
Utóbbi kiállítás megnyitójára a Varga Domokos Általános Művelődései Központban került sor. Lesi Árpád, Kunszentmiklós polgármestere azt mondta, egy közösség úgy tudja megőrizni identitását, hogy ha visszanyúl a múltba és megőrzi az értékeket. Jó szívvel gondol vissza Galambos Sándor igazgatóra és feleségére, akik mindketten tanították őt is az általános iskolában. Beszélt arról is, hogy a jövőben egy állandó helyen szeretnének emléket állítani az iskolaigazgatóról, és a család által felajánlott könyveket pedig méltó módon fogják őrizni az iskola könyvtárában, hogy a modern technikai eszközök világában az írott történelmet is megtanulhassa, megismerhesse az utókor.
Galambos Sándor emlékkiállításának nyitóbeszédét a fia, térségünk országgyűlési képviselője, dr. Galambos Dénes tartotta. A képviselő büszkén beszélt kunszentmiklósi gyökereiről, édesapja munkásságáról, és arról, hogy lokálpatriótaként mindig szívesen tér vissza szülővárosába. Mint mondta, Kunszentmiklóson született, ide járt általános iskolába, itt végezte a középiskolai tanulmányait, itt ismerte meg feleségét, és tulajdonképpen az ifjúkora, fiatalsága ide köti.
- Édesapám Baranyából, Pécsről származott, és édesanyámmal már itt, Kunszentmiklóson találkoztak. Negyvenkét éven át végzett alkotó tevékenységet. Pedagógusként kezdte, és ezen a pályán vezetői munkát is vállalat. Tizenhat éven keresztül volt a helyi általános iskola igazgatója. A kiállításnak helyet adó intézmény létrehozása, amely ma is általános iskolaként működik, az ő nevéhez kötődik, 1985-ben adtak át. Emellett helytörténészként bekapcsolódott a kun hagyományok feldolgozásába is. A kunok mellett a másik kedven témája Petőfi Sándor és kunszentmiklósi kapcsolata volt. Nem egy hosszú időszakot töltött itt, de az nagyon tevékeny volt, amelyre mi, lokálpatrióták büszkék vagyunk és ápoljuk a hagyományokat- mondta dr. Galambos Dénes.
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.