Mindjárt itt a hétvége. Szeptember utóját meghazudtolóan derűs, szép idővel. Csípős reggelek, aztán kivirul minden, és bár csak tavaszt hamisít a gyenge nap, de legalább süt, jókedvet ragaszt rád. Ki a kertbe!
Nekem ugyan mostanság nincs saját kertem, de itt a „közös”, és ha odébb megyek pár lépésnyit, már látom a Duna-partot, a fák közül meg-megcsillan a víztükör. Nosztalgikus hangulatot kölcsönöz mindez.
Kiülök a közpadra. Arany János-kötet kéznél, felütöm, bogarászok benne, az őszről szóló sorokat keresem – nem, nem az Őszikéket, mert tudjuk, az másról szól, az egyféle végelszámolás, és a töretlen optimizmusom azt mondja, korai még az, kivált ilyen békés-derűs napon. Pofával tehát a melengető sugarak felé!
Némi süttetés után a szem aztán ismét a könyv lapjaiba merül, itt van mindjárt az Ősszel című vers, annak is a nyitó sorai: „Híves, borongó őszi nap; / Beült hozzám az únalom…” – jaj, nem, itt nincs most semmi hívesség, ellenkezőleg, melegből szeptembervégi ajándék, és borongósság sincs, csak halványkék égbolt, ki az, aki ilyenkor rosszkedvű lenne? Az unalom se igen „ülhet be” az ember mellé, hiszen nézelődhet, és szépet lát, ha fogékony az ősz vagány színeire.
Nemrég üzenetet „szállított” nekem a net. Egykori újságírójelölt-tanítványom írta, szavain látni, nem volt hiába az akkori idő, igaz, a döntő a hozott készség, minden más csak sallang rajta, és ő sokat hozott magával. Ma már szakmabeli, profi. Közeles találkozásunk okán születtek a sorai:
„Szia, Balázs!
Nagyon örülök, hogy találkozunk! Nehéz lesz majd velem beszélgetni, mert a kert van nálam a fókuszban – hogy a csudába keveredtem a humán vonalra???) :)))
Minden ott van a kertben: tér, idő, folyamat, alázat, döntés, proaktivitás, csend, kommunikáció, tudás, kapcsolat, tervezés, rend, meglepetés, esély, remény, energia, felelősség, színek, változás, kapcsolat a másik kertszeretővel. :) Tudom, hogy ezeket már mások is felfedezték, de az a lényeg, hogy én is. :)))
Küldök néhány képet a kert részleteiről, mostanában fotóztam. Pici ám a »birtok«, de fantasztikus benne a biodiverzitás. Annyira nem vagyok ám komplett, hogy még a növények latin nevét is ismerem! Most lenne jó valamilyen interaktív televíziózást csinálni kert ügyben. Valahogy a kert kultúrájáról. Tiszta lélektan az egész.
Szia, puszi: Gyöngyi”
Jóleső ez a közvetlenség egy magam korabeli fickónak, persze, mielőtt kirepültek a tanodából, összetegeződtünk mindenkivel, aztán ki-ki ment útjára, hogy ott lelje meg a boldogulását, ahol tudja, ahová szerencséje vezeti. Igyekeztem figyelni rájuk, hol rádióból-tévéből, hol újságból jöttek velem szembe ismerős mondatok, egyéniségük lenyomatai, de kertről-természetről most először olvashattam egyiküktől szép metaforákat. Lehet, hogy ez hajtott ki a közkertbe, közpadra?
Ez. Meg persze a kinyílott idő, az, amit egy másik Arany János-idézet, az Ősz végén című vers két sora őriz: „A csapodár tavasz megbánta, hogy elment, / Az jött ujra vissza.”
Ki hát a kertbe!
