360 milliót sikkasztó fesztiválszervezők
Fesztiválszervezők ellen nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága: egy Fejér megyei férfi és két társa eltitkolta a belépőkből származó bevétel egy részét, amivel a költségvetésnek több mint 360 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
A NAV az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a pénzmosással érintett összeg mintegy 2,7 milliárd forint. A három embert pénzmosás és költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.
A bűnözői csoport tagjai a jegyértékesítéshez ciprusi cégeket használtak, és a pénz egy részét egy szlovák társasághoz utalták, ahonnan azt készpénzben felvették, illetve továbbutalták más szlovák bankszámlákra. A költségvetésből így kieső áfa- és szja-bevétel meghaladta a 360 millió forintot.
Az ügy kapcsán, hogy megelőzzük az esetleges pletykákat megkérdeztük a Rockmaraton szervezőit is, akik közölték: "A Rockmaraton szervezői között nem volt és nincs is Fejér megyei illetőségű. Természetesen nem rólunk van szó, jelenleg is nagy erőkkel szervezzük a jövő évi fesztivált, a hónap végén jövünk az első nevekkel." A másik említésre méltó megyei fesztivál a FEZEN, ők a Facebookon tették világossá, hogy nem róluk van szó és ők is gőzerővel készülnek a jövő évi rendezvényre. |
A NAV nyomozói 11 helyszínen tartottak házkutatást és foglaltak le bizonyítékokat: magyar és külföldi bankszámlákat, 60 millió forint készpénzt és egy nagy értékű személygépkocsit. Továbbá összesen 558 millió forint összegű vagyont foglaltak le. Az MTI úgy tudja, hogy a szóban forgó fesztivált a közép-dunántúli régióban rendezték meg.
-MTI/DO-
A rovat további hírei: Közélet
Közös ünneplésre invitál Dunaújváros
2025. aug. 14.
Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.
Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére
2025. aug. 13.
A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.
Elkészültek a murvázási feladatokkal
2025. aug. 13.
Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.
Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora
2025. aug. 12.
Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.
Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben
2025. aug. 12.
A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.
DSTV: toboroznak az egyenruhások
2025. aug. 12.
Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)
2025. aug. 11.
A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!