Az ikonokat szívből kell festeni
Újabb kiállítás nyílt az MMK Galériában hétfő délután, ebben a hónapban ezúttal Dorogi József ikonjaival tekinthetik meg az érdeklődők.
Első alkalommal állít ki képeket Dorogi József a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában, és rögtön igazi különlegességgel érkezett, hiszen kizárólag ikonokból áll a bőséges tárlata. A hétfő délutáni megnyitón Orgovány Zoltán nyugalmazott rendőr alezredes elmondta, Dorogi József már fiatal kora óta a képzőművészet megszállottja, de a család hatására a műszaki pályát választotta, míg a festészet megmaradt szabadidős tevékenységnek. Bár kimondottan nem tartja magát vallásosnak, egy törökországi út során az ikonok művészete nagyon megragadta és azóta sem tud elszakadni ettől az ábrázolásmódtól.
A kiállítás megnyitóján részt vett Kovács István görögkatolikus parókus is. Mint mondta, az ikonográfia az ember és Isten kapcsolatából jön létre. Ezekre a bizánci eredetű képekre pedig nem is elsősorban művészeti alkotásként, hanem ábrázolásként kell tekintenünk, mivel mindig is megpróbáltuk valamilyen formában ábrázolni Istent, Jézust, vagy a szenteket saját szemünkön keresztül. Az alkotó ilyenkor egyszerűen előveszi a fát, vagy az üveget és saját szívéből kezd el festeni.
A rovat további hírei: Kultúra
Tompos Kátya emlékére nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban
2025. feb. 24.
Kiállítás nyílik Tompos Kátya emlékére február 28-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban; a tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő tragikusan rövidre szabott színházi pályafutását idézi fel.
DSTV: kis művészek toborzása
2025. feb. 23.
Összművészeti foglalkozások során csinál kedvet kínálatához a Wesley-Da Capo iskola, derül ki a DSTV anyagából. A toborzás során a fiatalok és hozzátartozók kiválaszthatják a leginkább tetszőt a színes művészeti paletta elemei közül. Hangkép.
DSTV: a természet szerelmese
2025. feb. 22.
Az országot járva nyitja fel az emberek szemét az alkotás szépségeire Kiss Viktor, derül ki a DSTV összegzéséből. Festőként nem csupán a képeivel szeretné az emberek életébe bevinni a művészetet, ugyanis workshopokat és közösségi festéseket szervez. Hangkép.
DSTV: képeslap-kollekció a hónap műtárgya
2025. feb. 21.
Településtörténeti jelentőségű gyűjteménnyel folytatódik az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezúttal a Szentháromság templomot és a templom oltárát ábrázoló képes levelezőlapokat mutatja be az intézmény. Hangkép.
Bemutatják a magyar animációs művészet elmúlt 111 évét
2025. feb. 21.
Vízió, gesztus, kísérlet - 111 éves a magyar animációs művészet címmel a magyar animáció történetét, a legjelentősebb alkotókat és filmjeiket mutatja be a Műcsarnok új, péntektől látogatható kiállítása.
Mese- és bábelőadás, koncert és dedikálás is lesz a Móra Kiadó családi napján
2025. feb. 20.
Mese- és bábelőadás, koncert, dedikálás is lesz számos más program mellett szombaton, a Móra Kiadó családi napján, amelyet a budapesti 6SZÍN Teátrumban rendeznek meg szombaton.
Billy Idol nyáron ismét a Budapest Parkban lép fel
2025. feb. 19.
Billy Idol július 8-án ismét Magyarországon lép fel. A nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű rockénekese It's a Nice Day to… Tour Again című koncertkörútján (2018 és 2022 után ismét) a Budapest Parkban ad koncertet - közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.