Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Beavatták az újakat

Sport
sárkányhajó
Dunaújváros
Dragon Steel SE
Tóth Edit

facebook megosztás

spigott - 2017. okt. 03., 08:46

Egy hatodik és egy kilencedik helyezéssel zárta a székesfehérvári versenyét a dunaújvárosi Dragon Steel SE sárkányhajó szakosztálya.

A 12. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztiválon vett részt szombaton a Dragon Steel SE sárkányhajó csapata. A dunaújvárosiak dolgát nem könnyítette meg, hogy a Csónakázó-tó vízszintje alacsony volt, ám egységük ennek ellenére is igyekezett kihozni magából a maximumot. A Dragon Steel SE csapata az open kategória mezőnyében a rangsoroló ötödik helyét ért el, ami annak fényében volt szép eredmény, hogy a jobbára férfiak alkotta mezőnyben öt hölgy is helyet kapott a dunaújvárosi hajóban. Ezzel az eredménnyel a kisdöntőbe került együttesünk, mely itt a harmadik, míg az összesített versenyben végül a hatodik helyen végzett, ami látva a mezőny erejét és az indulók létszámát, mindenképpen szép eredménynek számít.

Kép forrása: Dragon Steel SE

A Marathon Kupában open kategóriában szintén öt női versenyzővel vágtak neki a versenynek a sárkányok, akik a tizenhárom csapatos mezőny kilencedik helyén fejezték be a szám küzdelmeit. Mint az Tóth Edit, a Dragon Steel SE elnöke érdeklődésünkre elárulta, hogy egyesületük idén magyar bajnoki címig, Európa-bajnoki bronzéremig jutott, de az őszi fesztiválok nem elsősorban az eredmény hajszolásáról szólnak, hanem arról hogy lehetőséget teremtsenek új tagjaiknak is a versenyzésre. Ilyenkor a gyakorlott és kezdő csapattársak együtt szakítják a vizet, hiszen nagyon fontosnak tartják új tagjaik beavatását is.
A Dragon Steel SE versenyzői idén még Bánkon ülnek hajóba október 14-én, ám ezzel véget ér az idei versenyszezon, s novembertől már a téli felkészülés megterhelő feladatai várnak a szakosztály versenyzőire.

A Dragon Steel SE székesfehérvári csapata: Balla Gábor, Bíró Andrea, Bruzsik László, Csobaji Botond, Fink Zsolt, Herku Zsolt, Juhász Attila, Kohl Krisztina, Mester Zoltán, Mester Zoltánné, Nagy Sándor, ifj. Nagy Sándor, Nagy-Berzsenyi Zsófia, Nagy Zoltán, Pipa Károly, Prantner János, Ruffing Gyöngyi, Szabó Ildikó, Szvoboda Ferenc, Tóth Edit, Tóth Gergely, Varga Béla, Varga József, Urbán Csaba.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

2025. aug. 18.

Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

2025. aug. 18.

Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

2025. aug. 17.

Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő