Dunaújváros Hetilap

Dunaújvárosból az ország legjobbjai közé

Molnár Emese - 2017. október 27. 12:09

Ajándék karórát és oklevelet adott jutalmul Cserna Gábor polgármester a dunaújvárosi Szabó Kornélnak, aki idén kiérdemelte a Magyarország jó tanulója-jó sportolója címet.

Mint azt Cserna Gábor polgármester elmondta, sok olyan rendezvényen volt már, ahol fiatalokat köszönthetett, legyen az a hónap vagy a félév diákjai, az osztálytársuk életét megmentő tanulók, de Szabó Kornél az első, akinek az alkalomból adhat át ajándékot, hogy a hetedik osztályban mutatott szorgalma alapján kiérdemelte Magyarország jó tanulója- jó sportolója díjat. Cserna Gábor hangsúlyozta, Kornél két területen is jeleskedik, a tanulásban és a röplabdázásban, ezzel pedig példaképként szolgálhat társai előtt. Nem beszélve arról, hogy eddig már kétszer kapta meg a Fejér megye jó tanulója-jó sportolója díjat. Kornél a Dózsa iskolában tanult, de már Kecskeméten, a Bólyai gimnáziumban folytatja tanulmányait és a röplabdát is. Mint mondta, nagyon erős az ottani csapat, és több társát ismerte már korábbi tornákról, versenyekről.

 A polgármesteri találkozóra a fiatal röplabdázót édesanyja kísérte el, akinek a polgármester azt mondta, ha a tanulás és a sport területén bármiben segíthetnek számukra, abban az önkormányzat partnere lesz.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: segítség az egészségért szombaton

DSTV: segítség az egészségért szombaton

2025. szep. 18.

A beharangozót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy városunkba költözik a Richter Egészségváros nagyszabású programja. Az egészségvédelmet és a segítségnyújtást ötvöző közösségi kezdeményezésre szombaton várják a városlakókat. Bónusz: itt a teljes kínálat!

Önkéntesek tesznek a város biztonságáért

Önkéntesek tesznek a város biztonságáért

2025. szep. 17.

Önkéntes polgárőrökkel találkozott és egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester és Orosz Csaba önkormányzati képviselő, településünk Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke.

Dolák-Saly Róbert lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

Dolák-Saly Róbert lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

2025. szep. 17.

A népszerű előadó, humorista, író műsorszám-illusztrációkkal pettyezett beszélgetésre várja a közönséget a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében csütörtökön délután, a közéleti sorozat évadnyitó eseményén. Boborján rulez! Flyer.

"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is

"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is

2025. szep. 17.

Idén is remek programlehetőségekkel, fontos üzenetekkel és gondolatokkal várják az érdeklődőket a címben említett program keretében. A rendezvénysorozat kedden délelőtt startolt a Klímavédelmi akciónappal a Városháza téren.

Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"

Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"

2025. szep. 16.

Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás immár második ciklusát tölti a város élén. Az elmúlt hónapokban elsősorban a vasmű körüli válság, a gazdasági nehézségek álltak a középpontban. Pintér Tamás szerint a legfontosabb feladat most az, hogy a város új lehetőségeket találjon, és olyan jövőt építsen, amely kevésbé függ egyetlen iparágtól. Úgy véli, a város legnagyobb ereje továbbra is a közösségében rejlik.

Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja

Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja

2025. szep. 16.

A nagyszabású kezdeményezésről a napokban már hírt adtunk, ám a szeptember 20-án esedékes programkavalkádnak különleges nyitánya volt. A Kultik Moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet Rudolf Péter főszereplésével.

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

2025. szep. 16.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.