'Duplázzon, mi felezünk!" - Példátlan kulturális megállapodás
A Bartók színház és igazgatója, Őze Áron ötlete nyomán a színház az MMK-val, a mozival, a könyvtárral, a múzeummal, valamint a szakképzési centrummal olyan példa nélküli megállapodást kötött, ami még inkább megkönnyíti az város lakóinak számára a kulturális szórakozást.
Kifejezetten örömteli és korábban sosem látott megállapodásra került sor pénteken délelőtt a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Őze Áron igazgató ötlete nyomán ugyanis a város öt legnagyobb kulturális intézménye fogott össze, hogy a város lakóinak érdekében olyan együttműködést hozzanak létre, ami nagyban megkönnyíti a kultúra iránt fogékony nézők lehetőségeit. A Duplázzon, mi felezünk! konstrukció keretén belül a Bartók, a Munkásművelődési Központ, a Dózsa Mozicentrum, a József Attila Könyvtár, illetve az Intercisa Múzeum közösen vállalta, hogy aki az egyik helyszínen teljes áru jegyet vásárolt, az két hónapos intervallumon belül a másik négy intézmény valamelyikénél féláron válthat jegyet, illetve olvasókártyát.
Őze Áron elmondta, mindez azért jön létre, hogy a dunaújvárosi kultúrát igénylő látogatók életét könnyítsék, illetve olyan gesztust tegyenek irányukba, ami közönséget, közösséget generál, hiszen az anyagiakon túl sokkal fontosabb dolog is jelen van az életükben, hogy a kultúrát eljuttassák az emberekhez és segítsék, hogy ez minél egyszerűbben, minél simábban megtörténjen. Ennek a programnak elkészült a promóciós plakátja is, amit a nézők és a látogatók meg fognak találni az adott intézményekben és ezeken, illetve a jegypénztárakban tájékozódhatnak az akcióról. A többi intézményvezetővel egyetértésben az évad, illetve a tanév végéig, tehát június közepéig tart a program, de, mint mondta, csak azért és csak abból a szempontból, hogy a folytatás előtt lemérhessék és összevessék a tapasztalatokat, mennyire vált be, miken kellene változtatniuk.
Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója szerint sem elsősorban az a program lényege, hogy anyagilag hátrányos-e a konstrukció, hanem az, hogy becsalogassa a közönséget, és kihasználják ezt a lehetőséget arra, hogy még több kultúrát csempésszenek az emberek életébe, ezért pedig elsősorban Őze Áronnak jár köszönet, aki ötletgazdaként elindította a programot.
A József Attila Könyvtár részéről Tóth Éva igazgató elmondta, elsősorban az tetszik neki a kezdeményezésben, hogy bár a kultúra más-más részét képviselik, mégis közös ügyük, hogy minél több emberhez eljussanak és sikeres legyen az együttműködés.
Jeles bizonyítványért cserébe a tanulók jelenleg is a mozi vendégei egy-egy előadásra a Dózsa Mozicentrumban, de Verasztó Sándor ügyvezető példaértékűnek nevezte, hogy olyan kapcsolatot is sikerült felépíteni a városban a kulturális szereplők között, hogy azok, akik egy intézménybe ellátogatnak, kedvet kapjanak ellátogatni egy másik intézménybe is. Szerinte a film kultúra kicsit kilóg ebből a körből, hiszen az emberek érdeklődése inkább a populárisabb filmek felé fordul, kisebb réteg keresi a művészfilmek világát a városban, de szerencsére egyre többen vannak, és a későbbiekben egy bérletes konstrukcióval is fogják ezt támogatni. De mindenekelőtt köszönet jár a kezdeményezésért és azért is, hogy a mozi csatlakozhatott hozzá.
Kováts Rózsa a Munkásművelődési Központ nevében elárulta, végzett egy kis felmérést a hozzájuk látogató nyugdíjas korosztály körében, akik nagyon boldogok voltak a kezdeményezés hallatán, így ők mindenképpen részt vesznek majd a színház és a többi intézmény programjain is, akárcsak a kisgyermekes szülők, az MMK csapatához hasonlóan.
A Bartók színház azonban nem csak ezekkel az intézményekkel, hanem a Dunaújvárosi Szakképzési Centrummal is kötött egy megállapodást, a Jegyet jegyért programot, ami azokat a diákokat szólítja meg, akik 4,5 átlag felett teljesítenek az iskolában. Ezek a tanulók fél évig ötven százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet a színházban. Csapó Gábor főigazgató elmondta, az elkötelezettség mellett, hogy jól képzett szakembereket bocsássanak ki a munkaerőpiacra, elkötelezettek abban is, hogy azok a tanulók, akik centrum hét tagintézményébe járnak, ne csak a tanítási órákon gyűjtsék az élményeket, ennek pedig a színház is része, hiszen több, mint szórakozás.
A rovat további hírei: Kultúra
Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia
2025. máj. 09.
Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia, a hangversenyek mellett tablókiállítás, városi séták és épületbejárások is várják az érdeklődőket.
A tánc ünnepe a Wesley-Da Capo iskolával
2025. máj. 08.
Folytatja a szép hagyományt, a Bartók színháztermében ünnepli a tánc világnapját a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége: a színes, látványos programot ígérő gálára szombaton várják a vendégeket.
Könyvbemutató az Intercisa Múzeumban
2025. máj. 07.
Szente Tünde Remények városa című kötetét a város 75 éves történetéhez kapcsolódó sorozat keretében mutatja be az intézmény – az eseményre csütörtökön délután várják az érdeklődőket.
Európai turnéra indul a Roxette alapítója, az első állomás Budapest
2025. máj. 07.
Per Gessle, a Roxette zenekar alapítója Roxette In Concert címmel európai turnéra indul, amelynek első állomása Budapest lesz. A zenész Lena Philipsson svéd énekesnővel közösen lép fel a Budapest Arénában november 4-én - tájékoztatták a koncert magyarországi szervezői kedden az MTI-t.
Először lép fel szólóban The Alchemist Budapesten
2025. máj. 06.
Először ad szólókoncertet Budapesten a The Alchemist nevű amerikai hiphop producer, DJ és rapper július 27-én a Budapest Parkban, ahol előzenekarként a Wavy és a Jazzbois nyitják az estét.
DSTV: ünnepi sorozat a zeneiskolában
2025. máj. 05.
Idén is gazdag programmal várta a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Hét keretében a jeles hangszeres muzsikus, zenepedagógus nevét viselő iskola. A DSTV a programözön egyik szép kísérletén, a családi koncerten forgatott. Hangkép.
DSTV: célegyenesbe fordul a KineDok
2025. máj. 04.
Az évad utolsó előtti vetítéséhez érkezett a KineDok idei sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben. A Szabad Szemmel című kezdeményezés legutóbbi eseménye a kassai fürdő történetét mesélte el – a 66 szezon című film archív kockákból és személyes visszaemlékezésekből merített. Hangkép.