Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Három jeles nap – az egykoriak tiszteletében

Várkonyi Balázs - 2017. október 31. 18:36

Emlékezésre késztető dátumok egymás nyomában: ma a protestánsok tartják ünnepüket, szerdán a katolikusok mindenszentek napját ülik, csütörtökön pedig valamennyien az elment hozzátartozóinkra és barátainkra gondolunk.

Ma épp ötszáz éve az ágostonrendi szerzetes, a szász választófejedelemség biblikus professzora, Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kifüggesztette kilencvenöt pontba foglalt vallási reformtéziseit. Az utókor e mérföldkővel jegyzi az evangélikus egyház megalapítását. Luther hamarosan követőre talált, mégpedig a nála is radikálisabb változásokat követelő genfi egyházújító, Kálvin János személyében – aki a református vallás zászlóvivője és alapítója lett. Az új tanok megjelenése csatasorba szólította a katolicizmus egységét féltőket, s megkezdődött az ellenreformáció évszázados korszaka, sok véráldozattal… Erre is emlékeznek ma a protestánsok. És arra, hogy az idők meghozták a kiengesztelődést, a történelmi egyházak szolidáris együttélésének mai valóságát.

Mindenszentek napja, amelyről holnap emlékeznek meg a hívek, kis híján tizenkét évszázada élő ünnepe a katolikus egyháznak: a Krisztus utáni 835. évben „Jámbor” Lajos császár pápai jóváhagyással írta elő az emléknap megtartását. Ennek előzménye még a hetedik évszázadban gyökerezik: 609-ben – némely forrás szerint egy évvel később – a hatalmas római szentélyt, a Pantheont IV. Bonifác pápa a vértanúk tiszteletére keresztény templommá szentelte. Végül a kilencedik századtól lett a szentek és vértanúk általánosan elismert emléknapjaként az egész kereszténység ünnepe.

Vallástól független, a halottak emlékének ápolását szolgáló egyetemes nap november másodika – amelyet az egyházak is a jeles napok sorában tartanak számon. Egy bencés apát rendelte el a megemlékezést még az első évezred végén, 998-ban, majd általánossá lett a keresztény közösségekben. De mint sok egyházi ünnepnek, ennek is megvan a pogány kori előképe: a kelták históriája már az ősidőkben is az elhunytakra emlékező alkalomként jegyezte november elejét, amikor halotti áldozatokat mutattak be. Ennek mai továbbélője a nálunk nem általános, de Nyugaton szokásos haloween-rituálé.

A következő napokon a templomokban és a temetőkben is az eltávozottakra emlékezünk, kegyelettel.

A rovat további hírei: Kultúra

"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát

"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát

2025. jún. 16.

Mikortól irodalom és meddig dokumentum? Mennyire személyes és mennyire valós? Súlyos kérdések egész sorára kaptak választ első kézből az érdeklődők a József Attila Könyvtár könyvheti sorozatának múlt keddi eseményén. 

ICA-D: Utószó – Kupihár Rebekával

ICA-D: Utószó – Kupihár Rebekával

2025. jún. 14.

Az Utószó című élő irodalmi antológia következő vendége Kupihár Rebeka Petri György-díjas költő lesz, akivel Gyöngyössy Csaba beszélget A heterók istenéhez című verseskötetéről a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) hétfőn délután.

"Harmonia Divina" – koncert a főtemplomban

"Harmonia Divina" – koncert a főtemplomban

2025. jún. 14.

Dunaújvárosi állomása is lesz a Gödöllői Szimfonikus Zenekar egyházzenei fesztiváljának: a Harmonia Divina elnevezésű eseménysor koncertjére a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket vasárnap este. Flyer.

Évek alatt találkozási pont lett a színházi kavalkád

Évek alatt találkozási pont lett a színházi kavalkád

2025. jún. 13.

Újra nagy sikert aratott a közönség körében a MIKRO Fesztivál a Bartók Kamaraszínházban. Széles repertoárral várták idén is a színházkedvelőket atalálkozón, amit már negyedik alkalommal rendezett meg a művészeti intézmény közössége múlt héten.

Jótékonysági vándorkiállítás: megérkezett a Civil Házba Simon István fotógyűjteménye

Jótékonysági vándorkiállítás: megérkezett a Civil Házba Simon István fotógyűjteménye

2025. jún. 13.

Előbb Szabó Zsolt képviselő körzetébe, a Generációk Házába, majd később Motyovszki Mátyás körzetébe, a Római városrészi Civil Házba költözött Simon István fotógyűjteménye. A bemutató jótékony célt is szolgál, az esőembereknek gyűjtenek.

DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban

DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban

2025. jún. 12.

Író-olvasó találkozóval is készült az ünnepi könyvhétre a József Attila Könyvtár, idézte fel a DSTV összeállítása. Az intézményben Bauer Barbara íróval, újságíróval találkozhattak az érdeklődők a közelmúltban. Hangkép.

Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban

Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban

2025. jún. 11.

Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.