Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Idén sem maradt el a szüreti bál

Közélet
Dunaújvárosi Epilepsziások Egyesülete

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. okt. 05., 12:29

A Dunaújvárosi Epilepsziások Egyesülete is megemlékezett az Idősek Világnapjáról, egybekötve egy jó hangulatú Szüreti bállal, amin finom ételek és italok várták a tagokat.

Egész délután ünnepeltek a Dunaújvárosi Epilepsziások Egyesületének tagjai szerdán, a Római városrészi Közösségi Szolgáltató Pontban. Szilágyi Ferenc, az egyesület elnöke elmondta, minden évben összejönnek októberben, hogy együtt ünnepeljék az Idősek Világnapját és Szüreti bált tartsanak, így idén sem maradhatott ki az éves programtervből. Az asztalokon egy-egy szőlőből, almából, dióból és körtéből álló csendélet is színesítette a terítéket, a szendvicsek mellé pedig finom üdítő és élőzene is járt a nagyjából negyven vendégnek.

Egyébként több, mint hatvan tagot számlál az egyesület, elnökük, Szilágyi Ferenc azonban szeretné, ha többen is érkeznének hozzájuk, hiszen az epilepsziások mellett sokan vannak köztük mozgáskorlátozottak és a halmozottan sérült tagok is, akiknek mindenekelőtt elfogadás és szeretet jár. Ők pontosan tudják, milyen érzés, ha olyan társaságba járnak, ahol elfogadják őket, be tudnak illeszkedni és olyanokkal tölthetik együtt a szabadidejüket, akik közt csak a szeretet árad egymás felé, ezért biztatják minden hasonló nehézségekkel küzdő társukat arra, hogy keressék fel őket és ismerkedjenek meg az egyesület munkájával. A következő nagyobb rendezvényükre a november 15-i férfinapon kerül sor, ünnepélyes évzárójukat pedig december 7-én tartják majd.

A rovat további hírei: Közélet

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

2025. jún. 02.

Izgalmas szombaton van túl Dunaújváros. A Jót, fut a város – Dunaújváros! eseményével egy napon az egészségmegőrzésre nemcsak sporttal, hanem ingyenes szűrővizsgálatokkal is felhívták a figyelmet. Az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozatának városi állomásán az edukációé volt a főszerep.

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

2025. jún. 02.

A népszerű humorista lesz a közéleti talkshow sorozatának következő vendége: Fábry Sándor kedden délután látogat a Városháza "C" szárnya házasságkötő termébe. A 17:30-kor kezdődő esemény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
 

Nyáron se álljon le a véradási lendület!

Nyáron se álljon le a véradási lendület!

2025. jún. 01.

Pazar mutatók a Sugárúti Fesztiválon, sikeres akciók sora a kitelepüléseken – remek események csalogatták májusban a város és a térség önkéntes véradóit. Ugyanakkor a vérigény nyáron sem csökken – nagyon remélik, hogy a következő időszakban is kitart a véradási kedv. 

Dunaújvárosban járt a Staféta szűrőprogram (galériával)

Dunaújvárosban járt a Staféta szűrőprogram (galériával)

2025. jún. 01.

A Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű jótékonysági eseményhez kapcsolva érkezett meg városunkba az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozat szombaton.

Ismét jót futott a város! (galériával)

Ismét jót futott a város! (galériával)

2025. máj. 31.

Parádés időben, remek hangulatban, igen komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű közösségi eseményt a Városháza téren szombaton délelőtt.

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

2025. máj. 30.

Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

2025. máj. 30.

Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  2. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  3. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő