Ismét sok napsütés várható

doszerk - 2017. október 8. 16:46

A következő napokban helyenként lehet kisebb eső, zápor, olykor erős szél, ám sok lesz a napsütés is. A nappali maximumok jellemzően 15 Celsius-fok körül alakulnak, de néhol 20 foknál melegebb is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn sok napsütés várható, míg a Dunántúlon közepesen, illetve erősen felhős időszakok is lesznek, ott helyenként kisebb eső, zápor is kialakulhat. Emellett többfelé megélénkül, a középső és északi országrészben meg is erősödik a szél. A leghidegebb órákban többnyire 5-10 fok, de északkeleten, illetve a derült, szélvédett tájakon 0 és plusz 4 fok közé is hűlhet a levegő. A legmagasabb hőmérséklet 12-16 fok között alakul.

Kedden elszórtan valószínű eső, záporeső, de rövid napos időszakok is lehetnek. Főként keleten erősödhet meg a szél. A minimumhőmérséklet 3-8, a maximumhőmérséklet 13-18 fok között valószínű.

Szerdán is megerősödik időnként a szél, főként északon és keleten eső, záporeső is lehet. Délnyugaton viszont több órára kisüthet a nap. A leghidegebb órákban 5-10 fok lehet. Napközben 14-20 fokig melegszik a levegő (északkeleten lesz a hűvösebb).

Csütörtökön és pénteken nem valószínű csapadék, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. Csütörtökön helyenként, pénteken több helyen megerősödhet a szél. A minimumhőmérséklet csütörtökön 6-11, pénteken 8-13 fok között valószínű. A nappali maximumok csütörtökön 16-22, pénteken 15-20 fok között alakulnak.

Szombaton keleten változóan felhős idő várható rövidebb napos időszakokkal, a Dunántúlon több órás napsütésre is számítani lehet. Csapadék nem valószínű, de többfelé erős lesz a szél. A leghidegebb órákban 6-11 fok lehet, napközben 14-19 fokig melegszik a levegő. Vasárnap hajnalban párás lesz a levegő, foltokban köd képződhet. Napközben viszont sok napsütés várható csapadék nélkül. A minimumhőmérséklet többnyire 4-9 fok között valószínű, csak a fagyzugos tájakon lesz néhány fokkal hidegebb. Talaj menti fagy több helyen is lehet. A nappali maximumok 14-19 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

-MTI-

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: palacsintás királyság

DSTV: palacsintás királyság

2025. nov. 24.

Újra megszervezte a évi rendes palacsinta partiját a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete, derül ki a DSTV összegzéséből. Az összejövetelen szorgosan töltötték az édességet a tagok, és persze most is mindenkinek jutott a finomságból. Hangkép.

 

Ajándékba adható élmények: a repülés új dimenziója

Ajándékba adható élmények: a repülés új dimenziója

2025. nov. 23.

Mi történik akkor, amikor az ajándékozás öröme már nem hozza magával a megszokott izgalmat? Az ismerős arcok, a régóta meglévő családtagok számára néha nehéz egy eredeti meglepetéssel szolgálni, aminek valódi jelentősége van. Az élmények ajándékozása, például egy különleges repülés, új alternatíva lehet azok számára, akik valami mást keresnek, mint egy újabb bögre vagy tárgyi ajándék.

DSTV: faültetés az arborétumban

DSTV: faültetés az arborétumban

2025. nov. 23.

A beszámolót már olvashatták hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése a közösségi alkalomról. Önkéntes segítők közreműködésével szerveztek faültetést a közelmúltban – még a nem éppen barátságos időjárás sem vette el a munkától a faültetők kedvét. Hangkép.

 

A porcelán szerepe az étkezés kultúrájában

A porcelán szerepe az étkezés kultúrájában

2025. nov. 22.

A porcelán sok éve kíséri az emberiséget különböző kultúrákban, és különleges helyet foglal el az étkezések alkalmával. Eleganciája és időtállósága teszi népszerűvé az otthoni konyhákban és a vendéglátóiparban egyaránt. (X)

 

Az agilitás értelmezésének kihívásai

Az agilitás értelmezésének kihívásai

2025. nov. 22.

Az agilis munka egyre népszerűbb különböző cégeknél, de mégis sok a félreértés az alapötleteit illetően. Korábban azt állították, hogy az agilis módszertan csak gyors, rövid projektciklusokra való. (X)

Országos versenyt szervez a Rummikub Klub

Országos versenyt szervez a Rummikub Klub

2025. nov. 21.

Kiváló agykarbantartó, közösségépítő játék a rummikub, hazánkban is egyre népszerűbb – az MMK-ban működő közösség immár egy évtizede él, ráadásul hamarosan újabb országos megméretést is rendeznek.

Hogyan tartsuk karban a nyomtatónkat?

Hogyan tartsuk karban a nyomtatónkat?

2025. nov. 21.

A nyomtatás a mindennapok része – akár irodában, akár otthoni környezetben történik. Egy jól működő nyomtató és a hozzá megfelelő festékkazetta nem csupán kényelmet, de hosszú távon megtakarítást is jelent. (X)