Két érem a fővárosból
Egy arany- és egy ezüstéremmel zárták a Budapesten megrendezett amatőr tollaslabda versenyt a Danubius KSE tollaslabdázói.
Budapesten, a Zrínyi Amatőr Tollaslabda Versenyen vettek részt vasárnap a dunaújvárosi Danubius KSE versenyzői. Egyesületünket ezúttal három tollaslabdázó képviselte a megméretésen, ahol Csomor Németh Lili a "fontolva haladók" kategóriában lépett pályára, s mind a hat mérkőzését megnyerve, szettveszteség nélkül szerezte az első helyezést. Csomor Péter a "B" kategóriában versenyzett a haladók között, s bár ebben a kategóriában nagyon sok erős játékos indult, négy mérkőzéséből kettőt így is meg tudott nyerni, ami remek eredmény a dunaújvárosi versenyzőtől. Mint arról Jakab János, a Danubius KSE vezetőedzője beszámolt, a legszebb eredményt ezúttal Rostási Tibor érte el, aki a két legerősebb egyéni kategóriában indult, s a B kategóriában a rendkívül előkelő harmadik helyet szerezte meg, míg az A-ban ugyan lemaradt a dobogóról, ám itt is sikerült meccset nyernie.
Rostási Tibor bronzérmet szerzett a fővárosban! (Kép: Danubius KSE)
A rovat további hírei: Sport
Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál
2025. aug. 31.
Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én.
DSTV: hamarosan élesben játszhatnak
2025. aug. 30.
Győzelmekkel zárta utolsó két nyári felkészülési mérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, melynek edzője, Zubai Gábor szerint sikerült elvégezniük azt a munkát az elmúlt hetekben, amit elterveztek, s már nagyon várják a bajnoki rajtot is. Hangkép.
Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták
2025. aug. 30.
A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.
DSTV: idén is focival ünnepeltek
2025. aug. 29.
Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.
Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje
2025. aug. 29.
Idegenben kezdi meg a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely első hazai meccsét november 1-jén játssza az idei bajnokságban.
DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül
2025. aug. 28.
Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.
Győzelem emberhátrányban
2025. aug. 28.
Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.