Európa Kulturális Fővárosa - Óriási lehetőség előtt Dunaújváros is
Intézmények felújításáról, internetes térkép létrehozásáról, és több nagyberuházás előkészítéséről is határoztak a képviselők az októberi közgyűlésen.
Ötven napirendi pontot tárgyaltak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen.
Az első napirendi pont megtárgyalásánál jelen volt dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, ugyanis a megyeszékhely első embere személyesen is kérte Dunaújváros támogatói hozzájárulását ahhoz, hogy Székesfehérvár induljon az Európa Kulturális Fővárosa címért. Mint azt dr. Cser-Palkovics András elmondta, a székesfehérváriak döntő többsége támogatta a kétfordulós pályázaton való indulást, és ha elnyerik a címet, az minden megyei polgárnak lehetőséget jelent.
Példaértékűnek nevezte a két megyei jogú város együttműködését is. Cserna Gábor, városunk polgármestere hangsúlyozta, a hosszú évek óta fennálló partnerségi kapcsolatra tekintettel is, örömmel támogatják a pályázaton való indulást, hiszen ez nemcsak Székesfehérvárnak, hanem Dunaújvárosnak, a megye minden településének, az országnak is sok előnnyel járhat. A képviselők egyhangúlag támogatták is az előterjesztést.
A közgyűlésen számos felújítást munkát rendeltek el a képviselők.
A nyilvános illemhely és a Duna-parti Tagóvoda tetőszigetelésére, A Margaréta Tagóvoda fejlesztő szobájának és emeleti mosdójának, az MMK vizesblokkjának felújítására, a Családok Átmeneti Otthona akadálymentesített bejáratának felújítására 13,6 millió forintot szavaztak meg, a munkálatokkal a DVG Zrt-t bízták meg.
Helyreállítják a Lebuki-patak Hétvezér utca – Vízimolnárok utca kereszteződésénél található gyalogos átjárót, amely az erózió miatt beszakadt. Az erdei tornapálya felé vezető úton a rézsű szakasz egy részének helyreállítási munkálataira is szükség van, erről is szavaztak a képviselők.
Felújítják, mégpedig térköves burkolatot kap az Építők útja 2. és a Görbe utca közötti járda, továbbá az útcsatlakozásoknál akadálymentesített részt alakítanak ki.
Megvalósíthatósági tanulmányt és tervet készíttetnek a Szórád Márton út - Köztársaság út és Apáczai Csere János utca által határolt területen további parkolók építésére, valamint a Sárkány közben járda építésére (ez a rendőrség és a Gőzmalom utca között van, a gyalogosok jelenleg ezt az ösvényt használják).
A Dunanett Nkft-nek 15 millió forintot biztosítanak arra, hogy a Budai Nagy Antal úti telephelyén villámvédelmi és homlokzati felújításokat végezhessenek el.
A József Attila Könyvtárnak 2,5 millió forintot biztosítanak informatikai fejlesztésre, ezáltal a régi városi televízió digitalizált archívumát fogadhatja, tárolhatja, és elérhetővé teheti.
A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum indulni kíván egy pályázaton, amellyel a Rudas és a Lorántffy iskola épületének, kollégiumának felújítására szeretne támogatást nyerni, mintegy 110 millió forint értékben. A pályázaton való induláshoz az önkormányzat (mint tulajdonos) hozzájárulását kérték, amelyet támogattak is a képviselők.
Egy olyan internetes térkép létrehozását támogatta a közgyűlés, amely a városban elvégzett és a megvalósítás előtt álló fejlesztéseket, beruházásokat egyszerűen, átláthatóan, könnyen értelmezhetően mutatja meg. Ez egy látványos, folyamatosan frissíthető webes felület, képekkel, szövegekkel kiegészítve. A közgyűlés arról is határozott, hogy a több éve kihelyezett városi információs térképeket is frissíti.
Több napirendi pont is kapcsolódott a Modern Városok Program fejlesztéseihez, a beruházások előkészítéséhez. Így például, a radari sporttelepnél szükség volt most módosítani telekhatárokat, elfogadták a sportcsarnok beruházásnak támogatási szerződését, elindítják a közbeszerzést a labdarúgó stadion kivitelezőjének kiválasztására, az élményfürdő felújításával megbízták a DVG Zrt-t, a Baracsi úti arborétum átalakításához pedig egy ingatlant vásároltak meg a szomszédságban.
Sikeresen pályázott az önkormányzat a Petőfi iskola energetikai felújítására. Ezen a közgyűlésen kiválasztották a kivitelezőt, a DVG Zrt mintegy 231 millió forintból fogja megvalósítani a felújítást.
A közgyűlés egy korábbi határozatával döntött arról, hogy több várossal közösen pályázatot nyújt be turisztikai fejlesztésére, mint a római kori limes világörökség várományos helyszínek egyike. A projektben eredetileg öt település vett volna részt, de egyik visszalépett, így a projekt megvalósítására szánt keretösszeget a négy város között osztották szét. Dunaújváros 600 millió forintot kap, ebből kívánta megvalósítani a kőtár műemléki és tájrekonstrukcióját, egy fogadóépület kialakítását és egy edényégető kemence védőépületének kialakítását. Viszont a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. más projektelemeket is javasolt, például játszóterek, rendezvénytér, piknikpark, autó- és buszparkolók kialakítását. Ezzel jelentősen megnőne a projekt költsége, ezért az edényégető kemence projektelemet kiveszik a projektből.
Dunaújváros és Iváncsa a gazdasági fejlődés, a munkahelyteremtés és a munkahely megőrzés érdekében egy áruforgalmi csomópontot alakítanak ki közösen. A közgyűlésen támogatták az ipari park kialakítását Iváncsán, amelyet a két önkormányzat együttesen hoz létre és az iparűzési adón is megosztoznak.
A rovat további hírei: Közélet
Jól kivitelezett diétával a testünkért
2025. feb. 22.
Glutén, tejszármazék vagy éppen tojás – manapság már nem meglepő, ha valaki kerüli ezeket az ételcsoportokat. A megsokasodott intoleranciák és allergiák okait érdemes keresni, de mi most egy dietetikus kérdeztünk arról, hogy mi a különbség az említett tünet együttesek között és arról, hogy mire kell figyelni diéta esetén.
Nekünk milliárdokba kerül a szolidaritás kérdése
2025. feb. 20.
Február 11-én vált hivatalossá, hogy Dunaújvárosnak a 2025-ös esztendőben 1,72 milliárd forint szolidaritási adót kell fizetnie. Ez az összeg azt is jelenti, hogy minden dunaújvárosinak 41 ezer forintot kell fizetnie, fejenként.
Szépül a Szalki-sziget környéke is
2025. feb. 20.
A Duna vizének természeti adottságai páratlan lehetőségeket rejtenek. Dunaújváros igazán szerencsés helyzetben van, hiszen biztosított egy olyan ingyenes vízparti terület, ahol egy kicsit ki lehet szabadulni a város zajából. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester számolt be a Szalki-sziget közeljövőben megvalósuló csinosításairól.
"Ragyogj, Képem!" – az elfogadás pályázata
2025. feb. 20.
Az autisták világnapja alkalmából hirdetett nyílt rajzpályázatot diákoknak a Jószolgálati Otthon Közalapítvány. A téma az elfogadás, az alábbiakban a kiírás mellett a pályázat koncepciójáról, hátteréről is olvashatnak. Felhívás.
A szakszerű segítség életeket menthet
2025. feb. 19.
Tudni kell jól segíteni a rászorulóknak. Sajnos Dunaújváros utcáin és közterületein is sok fedél nélküli ember él – ez a helyzet senkinek sem ideális. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a szituációt több oldalról kell megközelíteni, a megoldás pedig szociális szakemberek segítségével születhet.
El a kezekkel a kompetenciaméréstől!
2025. feb. 19.
Súlyos kritikával illeti, összességében elhibázottnak tartja a Belügyminisztérium új javaslatát a kompetenciamérés felvételibe történő beszámításáról a Civil Közoktatási Platform (CKP).
Az ötödik ciklus a közgyűlésben, negyven év az MMK-ban – végig a köz javára
2025. feb. 18.
Szántó Péter népművelőként kezdte a pályafutását, ráadásul a történelmileg ikonikus Vasmű Klubban, majd negyven esztendőt töltött az MMK-ban, és személye évtizedekig meghatározó volt a város kulturális életében. Kulturális feladatai mellett a közéletben a mai napig jelen van, tavaly októberben az ötödik képviselői ciklusát kezdte.