A Munkácsy utcába kértek rendőri segítséget tegnap délután, mivel egy férfi leütött az utcán egy helyi lakost, aki a bántalmazás következtében megsérült. A kiérkező rendőrök a helyszín közelében igazoltatták a 32 éves támadót, bevitték a kapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki.
Leütötte az utcán
A rovat további hírei: Sziréna
Kevesebb volt a nyári viharkár
A tavalyihoz képest idén kevesebb kárt okozott a nyári viharszezon, bár a szeptember eleji esőzések még sokat ronthatnak az eddigi mérlegen. Ugyanakkor a villámcsapások következményeként már az év első nyolc hónapjában közel annyi pénzt fizettek ki a biztosítók, mint 2017 egészében – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) gyorsjelentéséből.
Senki nem sérült meg
Összeütközött két gépkocsi kedd este az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 47-es kilométernél. A balesethez a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információink szerint a balesetben senki nem sérült meg.
Fénymásolt rendszámmal közlekedett
A rendőrök egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást egy 60 éves férfi ellen.
A sok eső megdolgoztatta a tűzoltókat
Az elmúlt napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék és a hétfő éjszakai újabb heves esőzés miatt tizennégy bejelentés érkezett az elmúlt huszonnégy órában Fejér megyéből.
Éjszakai balesetek a megyében
Az éjszakai heves esőzésben két balesethez riasztották a székesfehérvári hivatásos tűzoltókat vasárnap éjszaka. Az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán két személygépkocsi ütközött.
Közeleg a mustgáz szezonja
A mustgáz veszélyére figyelmezteti a lakosságot az őszi szüreti szezon közeledtével az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Újvárosi tűzoltó a legerősebbek között
Tűzoltók nemzetközi sportbajnokságának adott otthont a hétvégén a Vas megyei Bükfürdő. A nemzetközi mezőnyben Ambrus László tűzoltó zászlós, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság szerparancsnoka képviselte Fejér megyét.

