Eltörlik a kötelező kéményellenőrzést
Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.
A képviselők 119 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 23 tartózkodás mellett fogadták el a belügyminiszter ezt tartalmazó törvénymódosító csomagjának egyszerű többséget igénylő rendelékezéseit.
Az elfogadott javaslat indoklása szerint a jelenlegi szabályok évenkénti, illetve kétévenkénti kéményellenőrzés lehetővé tételére kötelezték a családi házakban lakókat, ami adminisztrációs és időbeli terhet jelentett számukra. A jövőben azonban a tulajdonosok szükség szerint maguk rendelhetik meg az ellenőrzést és tisztítást egy általuk választott időpontra, így nem függnek a szolgáltató munkavégzési rendjétől - hangsúlyozta a belügyi tárca az előterjesztésben.
A törvénymódosító csomag emellett eltörli a házi vízigény kielégítésére szolgáló, 80 méternél sekélyebb kutak engedélyezési és bejelentési kötelezettségét. Továbbá kimondja, hogy azon kutaknál sem kell az eljárásért igazgatási szolgáltatási díjat fizetni, ahol a vízjogi engedélyezési eljárás fennmarad.
A parlament a változtatásokkal létrehozta az uniós támogatással megvalósuló Mezőgazdasági Vízhasználat Információs és Ellenőrzési Keretrendszert (VIZEK), amelynek célja az öntözéssel kapcsolatos vízjogi engedélyezési eljárás elektronizálása, továbbá a vízkészletjárulék elektronikus megállapításának, bevallásának és megfizetésének lehetővé tétele.
A Ház a mezőgazdasági célú vízhasználóknak megemelte a vízkészletjárulék-mentesen felhasználható vízmennyiséget, amely így az öntözésnél 50 ezer köbméter/év helyett 400 ezer köbméter/évre, a halgazdálkodásnál és rizstermelésnél 150 ezer köbméter/évről 300 ezer köbméter/évre növekszik. A parlament a vízügyi igazgatási szerveknél foglalkoztatott több mint négyezer közalkalmazott életpályarendszerére vonatkozó szabályozást is hozott. Az érintettek illetményemelése két ütemben történik: idén szeptember 1-jétől, majd 2018. január 1-jei hatállyal szintén átlagosan 15-15 százalékkal növekedik a keresetük.
Fotó:MTI
A módosítások érintik a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek mintegy 60 ezres hivatásos állományát is, akik a terveknek megfelelően 2018. január 1-jétől újabb, átlagosan 5 százalékos mértékű illetményemelést kapnak. A kormány tájékoztatása alapján az érintettek illetménye a jövő évtől már átlagosan 45 százalékkal haladja meg a 2015 előtti szintet, 2019. január 1-jétől pedig további 5 százalékos emelésre számíthatnak, amelyet egy későbbi javaslat tartalmaz majd.
Az Országgyűlés a törvénymódosító csomag kétharmados többséget igénylő passzusait nem fogadta el, miután azok nem kapták meg a szükséges számú szavazatot. Ezek az önkormányzati törvényt módosították volna nagyrészt azért, hogy megteremtsék a közigazgatási perrendtartási törvénnyel az összhangot.
Azt a rendelkezést viszont jóváhagyták a képviselők - mivel nem minősült sarkalatosnak -, amely alapján a helyi önkormányzat képviselő-testülete rendeletében meghatározott kötelezettségek elmulasztása esetére közigazgatási szankciót állapíthat meg.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.