Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem tudott kimászni a gödörből a DAB

Sport
jégkorong
DAB
Acélbikák
Dunaújváros
vereség
Erste Liga

facebook megosztás

doszerk - 2017. okt. 20., 21:17

Borzalmas első tíz perc után ugyan becsülettel küzdött, ám esélye sem volt a hat gólig jutó MAC ellen a pontszerzésre a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának.

Az Erste Liga ma esti fordulójában a tabella második helyén álló MAC együttesét látták vendégül a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói. Ugyan a tegnap igazolt Hári Norbert még nem léphetett pályára, a hazai drukkerek abban bíztak, hogy a közelmúlthoz képest javuló játékkal sikerül megszorongatni a remek erőkből álló fővárosiakat.
Ehhez képest már az első tíz percben teljesen lenullázta magát együttesünk, mely ugyan hamar emberelőnybe került, ám fórjával nem tudott élni, majd a hatodik percben Klempa gólja után már mehetett is közepet kezdeni (0-1). Az igazi borzalmak ekkor kezdődtek, ugyanis az idei szezonban már nem először fordult elő, hogy egy kapott gól után teljesen szétesett a mieink játéka, ám ez ma különösen látványos volt.

Még ebben a percben Klempa megszerezte a második, majd a következő cserében a harmadik gólját, s hiába kért időt, cserélt kapust Jason Morgan, a meccset gyakorlatilag állva figyelő Bikák a 11. percig bekaptak még kettőt, s ezzel gyakorlatilag ekkorra el is dőlt a három pont sorsa (0-5). A folytatásban már nem a győzelemért, maximum a becsületükért hajthattak a mieink, akik a 18. percben Léránt góljával szépítettek is az álláson, ám ez még szépségtapasznak sem volt igazából elég.

A térfélcsere után azért valamelyest összekapta magát csapatunk, s a harmad nagyobbik részében egyenrangú ellenfele volt a vendégeknek sőt, kicsivel pontosabb kapu előtti játékkal akár tovább is faraghatott volna hátrányából. A vendégek az utolsó öt percben, egy hazai emberhátrány után helyetek igazán nagy nyomást a Bikákra, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, jött is ebből egy eladott korong, melyből Somogyi megszerezte MAC hatodik találatát is, így a záró etap előtt már tényleg semmi izgalomra nem számíthattunk (1-6).

A DAB becsületére váljék, hogy tetemes hátránya ellenére sem adta fel a meccset, s az 52. percben Novotny emberelőnyből, míg egy perccel később Tanka büntetőből mattolta Bálizs kapust, s ugyan a kiütést sikerült elkerülni, a fővárosiak így is teljesen megérdemelten vitték el a pontokat Dunaújvárosból (3-6).

Jason Morgan: - Tudtuk, hogy a MAC nagyon erős csapat, még úgy is, hogy olyan játékosok, mint Nagy Gergő nem voltak a ma esti keretben. Azt kértem a fiúktól, hogy minden ütközést fejezzenek be, ezzel lehet csak kizökkenteni egy olyan szintű játékosokból álló csapatot, mint a MAC. Sajnos az első harmadban volt tíz perc teljes leállás, amit természetesen nem lehet megengedni még gyengébb ellenfél ellen sem. A második és harmadik harmadban hiába tartották be a fiúk az utasításokat, az elején olyan mély gödörbe löktük magunkat, ahonnan nem tudtunk kimászni. Úgy érzem az elmúlt pár nap és a két mérkőzés után, hogy elsősorban fejben vannak mentális problémák. Amikor valami rossz történik, akkor az egész csapat egy negatív hullámvölgybe kerül, frusztráltak, idegesek lesznek, ami csak továbbront a helyzeten. Ezen kell elsősorban változtatnunk, mert a játékosok képességei alapján sokkal jobb ez a csapat, mint amit az eredmények tükröznek!

Majoross Gergely: - Erősen kezdtünk, ahogy mindig akarunk. Ezután természetesen sikerült felszabadultan játszanunk. Határozottak voltunk, belementünk olyan ütközésekbe, amik fájnak, és amikbe nem mindig szoktunk, ennek köszönhető a ma esti siker.

DAB – MAC 3-6 (1-5, 0-1, 2-0)

DAB: Duschek (Koitmaa) - Orbán, Mestyán, Silló, Odnoga, Azari, Hetényi, Skypets, Léránt 1 (1), Izacky (1), Novotny 1 (1), Lencsés, Hruby, Németh, Borbás, Nagy M., Erdélyi, Török, Makovics, Tanka 1. Vezetőedző: Jason Morgan.

MAC: Bálizs - Nagy K. (1), Keresztury (1), Pozsgai (2), Terbócs (1), Vokla, MacAulay (1), Kovács, Klempa 3 (1), Brown (1), Dansereau 1 (1), Cunningham, Garát, Somogyi 1, Orban, Jokila, Tóth G. (1), Tóth R., Molnár. Vezetőedző: Majoross Gergely.

A rovat további hírei: Sport

Tisztes helytállás a címvédő ellen

Tisztes helytállás a címvédő ellen

2024. okt. 27.

Remekül küzdött a DFVE női vízilabda csapata a spanyol Sabadell ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén, de a spanyol sztárcsapat végül ötgólos sikerrel vitte el a három pontot Dunaújvárosból.

Könnyed siker hazai pályán

Könnyed siker hazai pályán

2024. okt. 26.

Nem okozott gondot a három pont megszerzése a Dunaújváros FC labdarúgóinak a Martonvásár elleni hazai bajnokin.

DSTV: Hámori Luca Dunaújvárosban

DSTV: Hámori Luca Dunaújvárosban

2024. okt. 26.

A párizsi olimpián ötödik helyezett Hámori Luca volt a DÖSE ökölvívóinak vendége az elmúlt szombaton délelőtt. Mint az edzéssel súlyosbított beszélgetés során kiemelte, hatalmas élmény volt az olimpiai szereplés. Hangkép.

Ezt gyorsan felejtsük el

Ezt gyorsan felejtsük el

2024. okt. 26.

Gyenge kezdés után hasonló folytatás: hazai pályán szenvedett kiütéses vereséget a DAB hokicsapata a BJA HC ellen az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Átadták a DLSZ Aréna új műfüves pályáját (galériával)

Átadták a DLSZ Aréna új műfüves pályáját (galériával)

2024. okt. 25.

Városunk, valamint a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség vezetésének jelenlétében adták át a DLSZ Aréna új műfüves labdarúgó pályáját pénteken délelőtt.

Előbb szidalmazta, majd meg is ütötte a kalauzt a jegy nélkül utazó férfi

Előbb szidalmazta, majd meg is ütötte a kalauzt a jegy nélkül utazó férfi

2024. okt. 25.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt a megvadult utas ellen – pénzbüntetés lehet a történet vége, értesült a DO.

Ez nem a DKSE estéje volt

Ez nem a DKSE estéje volt

2024. okt. 25.

Támadásban elkövetett hibái miatt nem tudott szoros meccset játszani a vendég miskolciakkal a DKSE röplabda csapata Extraliga csütörtök esti fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a Gyergyó ellen

  2. Alakul a DFC 2026-os kerete

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Elvitte a három pontot a VRCK

  5. DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Embedded thumbnail for DSTV: petárdák helyett kutyatáp

DSTV: petárdák helyett kutyatáp

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. DSTV: havas hangulat, éles bevetés

  5. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő