Baljós jel: e héten ismét tizenharmadikával házasodott a péntek! Boszorkányidéző, bajt jósló nap. És amit előhozok a múltból, az elég félelmetes, de oly rég történt, hogy az olvasó tán nem is borzong belé.
Akkor is péntek volt, és tizenharmadika. 1933 januárját írták.
Azon a napon Rieger Pálné Fődi Viktória ítélethirdetésre vár a Királyi Törvényszék előtt. És bekövetkezik a legrosszabb. Az ítélet: kötél általi halál. Az asszony összeroskad. Agyában lepereg a múlt. Pergessük mi is vissza.
Éjszaka az átokházi tanyavilágban. Pista, a „Pipás” megszívja a csibukját. Sercint egyet oldalra. Menjek? – kérdezi. Menjék hát – hangzik a válasz a sötétből. Két árnyalak elindul. Az egyik, a vézna asszony jobbra. A másik, a nagy, erős ember balra. Óvatosan oson, csöndben kerül a ház felé. A szénapadlásra vackol be, majd a vénasszony férjét szólítja valamiféle ürüggyel. Aztán nem sokat teketóriáz. Leoldja a derekára tekert kötelet, hátulról az öreg nyakába veti, és szorítja, amíg amaz még szuszogni tud. A gerendára csomózza a borjúkötelet, a segítőjével meghúzza. Az öreg már fönt függ, lábai kalimpálnak még egy kicsit, aztán elnyugodik.
Elemésztette magát, ott lóg a kötélen! – jajveszékel hajnalban az asszony. Föllármázza a szomszéd tanyáját. Futárt szalajtanak a községházára, jön a halottkém. Önemésztés – írja a papírra. Az öreget eltemetik. Emléke hamar múlik. Az átokházi soron akkoriban, a múlt század húszas éveiben többen kopogtattak idő előtt az Úristennél. Az emberek nem tudták mire vélni a tülekedést a halálúton. Idegen kézről suttogtak. És amikor a tagbaszakadt Pipás Pista közeledett, még a suttogás is bennük szakadt. Féltek a rettentő erejű, nagy haragú embertől.
A Pipás gazdálkodott, de mindig jól jött egy kis mellékes is: hol adósságot vert ki valakiből, hol a rossz férjet nevelgette furkóssal. Egyszer avval állt elő valaki, hogy az öreg gazdát kéne elcsendesíteni, de örökre. Jó pénzért. Ekkor indult el arra az éjszakai útra. És megkedvelte ezt a foglalatosságot, jött is újabb meg újabb rendelés. Alapos munkát végzett mindig. Becsülettel megdolgozott a pénzéért…
Hanem egyszer lebukott. Fölfeslettek az el nem varrt szálak. Pipás tagadott, mindaddig, míg a börtönorvos fel nem fedte sötét titkát: Pista valójában nő. Fény derült a régmúltra is. Süldő lány volt még, amikor erőszakot vettek rajta. Az élete aztán a bosszúállással telt. Férfitermészetet öltött, és büntetőhadjáratba kezdett.
A bíró előtt nem mutatott megbánást. Mondta, tán hitte is: ő tisztán állhat az Úr elé, mert bűnösöktől szabadította meg a világot. Gömöry Andor tanácsvezető bíró a legsúlyosabb büntetést rótta ki rá. Pipás Pistát, vagyis özvegy Riegernét az utolsó kívánságának megfelelően a saját kötelével húzták fel a bitófára…
De gyorsan tegyük zárójelbe ezt az utolsó mondatot! Pista „néni” nem így végezte, csak a szóbeszéd kerekített egyet a valóságon. Mert végül kegyelmet kapott. A börtönben lépett át az árnyékvilágba. A sors kegyesebb volt hozzá, mint ő az áldozataihoz.
