Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Tapsvihar fogadta a Terminált a Bartókban

doszerk - 2017. október 20. 21:22

Ma este mutatták be a Bartók Kamaraszínházban a Terminál című táncjátékot. A közönség kitörő lelkesedéssel fogadta a darabot, a végén álló tapssal jutalmazták a kitűnő előadást. Galéria!

Színes, vidám olvasztótégely is lehet egy repülőtér akkor, ha az utasok ott ragadnak a terminálon.  A Bartók színház legújabb, látványos táncjátékában láthattuk, milyen is lenne, ha ebben a kényszerhelyzetben az utasok inkább egy jó bulit csapnának bosszankodás helyett.

Igazán változatos előadással várta a nézőket a Bartók színház legújabb bemutatója. A Terminál című táncjáték a nagyteremben nem hagyta a nézőt unatkozni, hiszen egymást követték a különböző népek táncai, amit egy reptéri tranzitban mutatnak be az utasok, vagyis a Bartók Táncszínház művészei. Vári Bertalan, Harangozó-díjas rendező-koreográfus elmondta, a darab ötletét maga az élet adta. Mi pedig anélkül, hogy lelőnénk a legizgalmasabb részeket, hoztunk egy csokorra való képet kedvcsinálónak.

A Terminál következő előadásnapjai:

október 24. 19:00
október 25. 19:00
október 26. 19:00

Terminál - Premier a Bartókban

Terminál - Premier a Bartókban - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban

DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban

2025. jún. 12.

Író-olvasó találkozóval is készült az ünnepi könyvhétre a József Attila Könyvtár, idézte fel a DSTV összeállítása. Az intézményben Bauer Barbara íróval, újságíróval találkozhattak az érdeklődők a közelmúltban. Hangkép.

Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban

2025. jún. 11.

Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.

DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában

DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában

2025. jún. 11.

Újra önálló bemutatóval folytatódott a Rosti iskola Tantermi tárlatok című sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az iskola vendégei – és persze diákjai – ezúttal Szabóné Zsedrovits Enikő fotógyűjteményét láthatják. Hangkép.

Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!

2025. jún. 10.

A térség legnagyobb nyárköszöntő kavalkádjának ígérkező eseménysorozatra péntektől vasárnapig csalogatják a közönséget a Duna-parti helyszínen – fantasztikus hangulattal és remek koncertkínálattal! Flyer és linkek itt – kalandra fel, mindenkit vár az Ambrózia Fesztivál!

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

2025. jún. 10.

Öt iskola növendékei közreműködésével rendeztek nagyszabású koncertet a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont az ősbemutatóval koronázott seregszemlének, amely során több százan muzsikáltak együtt. Hangkép.

DSTV: folytatódott a bemutatók sora

DSTV: folytatódott a bemutatók sora

2025. jún. 09.

Újabb kiállítást láthatnak a Rosti a Restiben című program látogatói a Vasmű úti egységben, derül ki a DSTV összegzéséből. A bisztró vendégei ezúttal Szalnyikova Dana Makszimovna alkotásait tekinthetik meg az iskola és az étterem együttműködése nyomán. Hangkép.

"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége

2025. jún. 08.

Színes, változatos programsorral búcsúzik a tanévtől a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola: a diákok szerdán nyárköszöntő zenés, táncos műsorral lepték meg a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai gondozóházát, jövő szerdán kiállításmegnyitót szerveznek.