Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Zöld és sárga mindenütt

Oktatás
Vasvári iskola
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. okt. 04., 18:39

A Vasvári iskolában ismét megrendezték az iskolahetet, és mint mindig, most is zöldben és sárgában pompázott az egész épület, beleértve a diákokat is.

Már múlt hét szombaton elindult a Vasvári hét az iskola udvarán, ahol a szokásoknak megfelelően az őszi kavalkádon a szülőkkel együtt a tanárok és a diákok egy jó hangulatú pikniken számos játékos vetélkedőn vehettek részt. Az idén már hatvanhat éves intézmény városunk legrégebbi iskolája, színei szinte mindig is a zöld és a sárga voltak, ezért a hétfői napon minden osztály megpróbált ennek megfelelően kiöltözni. Sportiskolához méltón ebből is verseny lett, így külön díjazták azt az osztályt, aki száz százalékosan teljesítette az „elszíneződést”. Kedden egészségnapot tartottak, valamint sor került az elsősök meseváltójára is. Szerdán a gyerekek az Állatok Világnapját ünnepelték, míg a felnőttek egy hasznos előadáson vettek részt.

Dunaújváros Kenyerének eladásából az elmúlt negyedévben az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete részesülhetett, akik augusztus elején 550.600 forinttal gazdagodhattak. Ebből az összegből támogatták azt a rendezvényt, ami a Vasvári iskola igazgatóhelyettesének, Kaszás Tóth Eszternek köszönhetően jött létre. Az előadás témája az autista gyerekek integrációja volt, a résztvevők pedig főként a tankerület pedagógusai voltak, akik a gyakorlati életben előforduló problémák megoldásairól hallhattak példákat és kaphattak segítséget a szakembertől. A közel két órás fórumot Őszi Tamásné Patrícia, az Autizmus Alapítvány igazgatója vezette, aki elmondta, hogy bár több tanfolyam és előadás várja a pedagógus kollégákat, mégis elkélne még több szakmai segítség a témában, ezért kiemelten hasznos egy ehhez hasonló rendezvény.

A vasvárisok csütörtökön sem unatkoznak, az elsősöket ugyanis ekkor avatják fel és kapják meg sárga kengurus kendőjüket, feltéve, ha kiállják a próbákat. Az iskolahetet a pénteki aradi vértanúkra emlékezés zárja.

A rovat további hírei: Oktatás

Évnyitó a Szabó Magda iskolában (galériával)

Évnyitó a Szabó Magda iskolában (galériával)

2020. aug. 31.

Tanévnyitók nagy napjai – és holnap már tanítás! A Szabó Magda iskola ünnepségét elevenítjük fel.

Mikortól állnak át digitális oktatásra az iskolákban?

Mikortól állnak át digitális oktatásra az iskolákban?

2020. aug. 30.

Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon kezdődhet "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A tudományt népszerűsítő ötleteket vár gyerekektől az EdisonKids csapata

A tudományt népszerűsítő ötleteket vár gyerekektől az EdisonKids csapata

2020. aug. 29.

Szerethető tudomány címmel újabb tudományos kihívást tett közzé az EdisonKids, a Ludwig Múzeum és Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató. Ezúttal a szervezők arra várnak kreatív ötleteket, hogyan lehet szerethetővé tenni a tudományt azon gyerekek számára, akik most kezdik az iskolát.

DSTV: gólyanapot szervezett a kereskedelmi középiskola

DSTV: gólyanapot szervezett a kereskedelmi középiskola

2020. aug. 28.

Gólyanapot szervezett a leendő kilencedikes diákok számára a kereskedelmi középiskola csütörtökön; az eseményen nagy hangsúlyt fektettek a járványügyi előírásokra is. ám mindemellett az intézmény újoncainak lehetősége volt jobban megismerni mind az iskolát, mind a tanéttermet, illetve a szakképzés gyakorlati helyszíneit. DSTV, hangkép.

Bázisintézményként kezdi az új tanévet a Móricz

Bázisintézményként kezdi az új tanévet a Móricz

2020. aug. 26.

Ünnepélyes keretek között adták át az "Oktatási Hivatal Bázisintézménye" címet a Móricz Zsigmond Általános Iskola vezetésének – a titulussal egyszerre ismerik el és támogatják az intézmény pedagógiai-szakmai tevékenységét. Tudásmegosztás a hajtás után.

Gerincsebész: csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát

2020. aug. 23.

Csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát - mondta Lazáry Áron, a Semmelweis Egyetem gerincgyógyászati tanszéki csoportjának vezetője, gerincsebész főorvos.

DSTV: folytatja az egyetem az atomerőművi szakmérnök képzést

DSTV: folytatja az egyetem az atomerőművi szakmérnök képzést

2020. aug. 19.

Még lehet jelentkezni a Dunaújvárosi Egyetem és a Paks II.Zrt.  közös képzésére. A jelentkezési határidő augusztus 24., a tandíj 25 főnek finanszírozott, ezen felül korlátozott számban önköltséges formában is teljesíthető a kurzus. A részletekről az egyetem oktatási igazgatóját kérdezte a DSTV. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő