A DK is örül a kisposta újranyitásának
Sajtótájékoztatót tartott Mezei Zsolt, a Demokratikus Koalíció helyi szervezetének elnöke a technikumi kisposta előtt.
Arról beszélt, hogy a környék lakói a kirendeltség újranyitása ügyében felkeresték a DK-t a nyár folyamán. Ennek érdekében aláírásgyűjtésbe kezdtek, Madarász Jenő vezetésével. Mint azt elmondta, közel 1200-an írták alá az ívet, amelyet aztán a szeptemberi közgyűlés elé vitt Besztercei Zsolt, pártjuk önkormányzati képviselője. Most örömmel látják, hogy végül újra kinyithat a kisposta. Szerinte ha nem lett volna aláírásgyűjtés, akkor nem nyitott volna ki a kisposta. Mezei Zsolt arról is szólt, hogy a csütörtöki közgyűlésen képviselőjük javasolta, hogy ne csak napi 6, hanem 8 órában legyen a nyitvatartás, amely csupán egymillió forintos többletet jelentett volna, de ezt nem szavazták meg.
A rovat további hírei: Közélet
"... ők a támaszaink, akik mindig ott vannak mellettünk, amikor szükség van rájuk"
2025. máj. 04.
"Az ő bátorításuk és tanácsaik segítenek az élet kihívásaiban, és emlékeztetnek minket arra, hogy sosem vagyunk egyedül." Pintér Tamás polgármester anyák napi gondolataival köszöntünk minden anyát, nagymamát, déd- és üknagymamát. Sok-sok szeretettel!
Partizán-turné Dunaújvárosban: esélylesők
2025. máj. 03.
Több megállót, összesen három fontos helyszínt/eseményt érintett a Partizán csapata országjárásának dunaújvárosi állomása. Címszavas összegzés, egy perdöntő kérdéssel.
DSTV: különleges együttműködés
2025. máj. 02.
Czibere Cecília és a Duna Dog Center Alapítványának munkájáról számos alkalommal adtunk már hírt. A DSTV összeállítása különleges kísérlet előkészületeiről számol be annak kapcsán, hogy az alapítvány szakemberei és ebei a kórház gyógyító munkáját segítenék. Hangkép.
A szerződés után kezdődhet az átképzés!
2025. máj. 01.
Újabb szakaszába lépett az Európai Unió közvetlen pályázati projektje, a SteelCityZen, amelyben Dunaújváros konzorciumvezetőként fogja össze 9 ország 11 városát. A program munkahelyteremtésről és átképzésről szól. Az aktuális részletekről Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester számolt be.
Dr. Kemény János lett a Dunaújváros Díszpolgára cím kitüntetettje (galériával)
2025. ápr. 29.
Évtizedes praxis, legendás életút – a népszerű gyermek-háziorvos vehette át a város születésnapján rendezett ünnepség keretében az önkormányzat meghatározó elismerését a Bartók színháztermében ma délután. Az ünnepségen felavatták a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobrot is az intézmény melletti parkban.
24 tonna lomtól szabadult meg a Barátság városrész
2025. ápr. 28.
A tavaszi lomtalanítási sorozat a mögöttünk hagyott hétvégén, szombaton folytatódott. Szántó Péter önkormányzati képviselő Mezei Zsolttal és Tóth Kálmánnal közösen segítette és koordinálta a Barátság városrészben lakókat.
Díszpolgári díjátadó és szoboravatás a város születésnapján
2025. ápr. 28.
A Dunaújváros Díszpolgára cím ünnepélyes átadásával, valamint a Táncos című szobor avatásával ünnepeljük a város születésnapját a Bartók Kamaraszínházban, majd a színház melletti ligetben kedden délután. Mindenkit szeretettel várnak! Meghívó.