Háromszáz millió forint a sportszervezeteknek
Több, mint negyven napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a novemberi közgyűlésen. Az ülésen dönteni kellett az élményfürdő műszaki munkálataival kapcsolatban is. A Modern Városok Program keretén belül pedig fejlesztené a város a víziközmű-hálózatot és mintegy háromszáz millió forinttal támogatják a sportszervezetek létesítményhasználatát.
Sürgősségi indítványként vették fel és támogatták is a képviselők azt a napirendet, amellyel 350 ezer forint gyorssegélyt biztosítanak a Köztársasági úti tűzeset károsultjának: november 6-án egy tízemeletes épület egyik lakásában tűz keletkezett, leégett a szekrénysor, az egész lakás pedig füsttel és korommal telített volt, ami miatt a lakónak el is kellett hagynia otthonát.
Két nagy fejlesztés, mégpedig a labdarúgó stadion és a radari sporttelep tekintetében a beruházás lebonyolítói, valamint az építés műszaki ellenőri feladatainak ellátásával a közgyűlés megbízta a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-t .
A közgyűlésen dönteni kellett az élményfürdő műszaki munkálataival kapcsolatban is. A napirend alapján, a fürdő- és vízisport centrum távhő ellátó rendszerének módosítását úgy valósítanák meg, hogy az ISD Dunaferr Zrt. távhőrendszerét egy direkt vezetékkel összekapcsolják az Aquantis élményfürdő és a Fabó Éva sportuszoda létesítményekkel. A Dunaferr „csúszósín hőjét”, mint kohászati technológiai hulladékhőt használnák fel a létesítmények hőigényének fedezésére. Ehhez a beruházáshoz engedélyes és kiviteli tervek szükségesek egy tervezési program keretében. A feladat elvégzésével a DVG Zrt.-t bízta meg a közgyűlés.
A Modern Városok Program keretén belül fejlesztené a város a víziközmű-hálózatot. A projekt végrehajtása előtt tervezés szükséges, ezzel is a DVG Zrt-t bízták meg az ülésen. A tervezési programban a meglévő csáposkutak felújítása, a Venyimi út – Papírgyár új ivóvíz összekötő, körösítő vezeték megépítése, a Dunaferr stadion – Papírgyár ivóvíz vezeték rekonstrukciója szerepel.
Az önkormányzat pályázatot hirdetett a helyi sportszervezetek támogatására, amellyel a sportlétesítmények bérleti díjához nyerhettek forrást. Tizenhat egyesület nyújtott be kérelmet, amelyek összesen mintegy 304 millió forint támogatásban részesültek a jövő évre vonatkozóan. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség 6,1 millió, a Duna-Pent Női Kézilabda Sportegyesület 13,9 millió, a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület 51 millió, a Dunaújvárosi Amerikai Futball Sportegyesület 4,2 millió, a Danubius KSE 15 millió, a Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesület 10 millió, a Titán Sportegyesület 5,8 millió, a Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület 4 millió, a Dunaferr Sportegyesület 47 millió, az Angels Női Jégkorong Sportegyesület 7,1 millió, a Dunaújvárosi Jégkorong Kft. 63,5 millió, a Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület 2,7 millió, az Újvárosi Hokillák Sportegyesület 7,4 millió, a Dunaújvárosi Atlétikai Club 12,1 millió, a Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia Non-profit Kft. 32 millió, a DSE Röplabda Akadémia Non-profit Kft. 22 millió forintot kap. Az önkormányzat a támogatási keret maradékát, mintegy 77 millió forintot, szabad korcsolya finanszírozására, diákok szabadidő sportolására és tömegsportra, egyéb szabadidős tevékenységre, sportszervezetek pályázaton kívüli létesítményhasználatára, oktatási intézmények igényére biztosítja majd.
Már két éve havi ötezer forintos béren kívüli juttatást biztosít az önkormányzat a fenntartásában lévő intézmények dolgozóinak. A közgyűlésen a jövő évre is megszavazták ezt a támogatást, amely a mintegy 672 dolgozó (bölcsődék, óvodák, idősek otthona, Egészségmegőrzési Központ, múzeum, könyvtár, színház, Útkeresés Segítő Szolgálat) esetében 54,2 millió forintot jelent.
A 14. számú fogorvosi körzet rendelőbe (Hold utca 1.) egy akadálymentesítését biztosító mobil eszközt vásárolnak, erre a közgyűlés 633 ezer forintot biztosított.
Az elmúlt időszakban kilenc új zebrát alakítottak ki városunkban, például a Venyimi úton, a Bocskai utcában. A mostani közgyűlésen mintegy 25 millió forintot szavaztak meg arra, hogy ezekhez megvilágítást is kiépítsen a DVG Zrt.
A Gagarin tér 7-11. számú társasház közös képviselője azt kérelmezte az önkormányzattól, hogy az épület jelenleg balesetveszélyes árkádjának felújításához járuljon hozzá. A lépcsőházak közötti árkád műszaki állapota annyira leromlott, hogy közvetlen veszélyt jelent az arra közlekedőknek. Az árkádot nem csak a lakók használják, hanem jelentős ott a gyalogos forgalom is. A közgyűlés a költségek felét, 500 ezer forintot biztosít a felújításhoz.
Megszavazták a képviselők a Technikum városrészi kisposta újranyitásával kapcsolatos lépéseket, vagyis a Vörösmarty utcai helyiséget felújíttatják a DVG Zrt-vel mintegy 8 millió forint értékben, majd a céget bízzák meg az üzemeltetéssel évi 7 millió forintos költségvetéssel.
A rovat további hírei: Közélet
Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
2025. szep. 23.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 22.
A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)
2025. szep. 20.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.
"...hogy az intézmény stabilan működjön"
2025. szep. 19.
A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.
Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában
2025. szep. 19.
Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.









