Két dunaújvárosi ezüst a tornász ORV-n!
Tudása legjavát nyújtva szerzett egyéniben és csapatban is ezüstérmet a tornászok libereci Olimpiai Reménységek Versenyén a Dunaferr SE tehetséges fiatalja, Makovits Mirtill.
A Dunaferr SE tornászai két vasat tartottak a tűzben az elmúlt napokban, hiszen a kadet csapattal korosztályos országos bajnokságon, majd Makovits Mirtill személyében a tornászok Olimpiai Reménységek Versenyén vettek részt. Mint azt Török Dániel edzőtől megtudtuk, a tanítványok mindkét versenyen nagyszerűen megállták a helyüket:
- Október utolsó napjaiban rendezték meg az országos utánpótlás csapatbajnokság 2. fordulóját Budapesten, melyen mi a kadet csapatunkkal vettünk részt. A lánycsapat sajnos nem tudott teljes értékűen szerepelni, mert sérülés miatt létszámhiánnyal küzdöttünk, de ezzel együtt is a 3. helyet szereztük meg. Badics Réka edzőkollégám és jómagam csalódottak mégsem voltunk, mert több pozitívum történt, hiszen több új elemet sikeresen mutattunk be, melyek a jövőre nézve nagy előre lépést jelentenek. Csapatunk tagjai Makovits Mirtill, Bolya Sára, Makai Lilla, Mayer Gréta voltak. A verseny egyben válogató is volt az ORV-re, ahol Makovits Mirtill kiharcolta az ifjúsági válogatottságot, így ő már az ifjúsági válogatott csapattal a csehországi Liberecben versenyzett.
Még mielőtt rátérnénk Mirtill eredményére, jó tudni, mi is az az ORV. Ehhez 2006-ba kell visszautaznunk. A visegrádi négyek a korosztályos sportolók számára ekkor nyitották meg kapuit a világ valamennyi érdeklődő országa előtt, de mai nevét három évvel később kapta. A viadal rangja a résztvevő országok számának növekedésével egyre emelkedett, így mára már a korosztályos válogatottak hagyományos, nagy népszerűségnek örvendő versengésévé vált. Mivel a nyitott kapukat a kezdetekkor célul tűzték ki a szervezők, mára nem csupán az európaiak, hanem a világ minden versenyzőjének számára jelentős versenyévé vált a rendezvény.
Makovits Mirtill remekelt az ORV-n! (Tomas Brzek felvétele)
Ezek alapján az ORV az EYOF után a legrangosabb utánpótlás verseny, mely idén a félév utolsó nemzetközi viadala is volt, ahol csapatban és egyéniben is megmérettettek a tornász fiatalok. Ezúttal Liberec adott otthont a válogatottak versenyének, ahol a Dunaferr SE tornásza a Schermann Bianka, Bácskay Csenge, Péter Sára, Székely Zója, Szujó Hanna, Makovits Mirtill összeállítású csapattal, majd egyéniben gerendán is ezüstérmet szerzett.
- Nagyon büszkék vagyunk Badics Réka kolléganőmmel együtt Mirtill teljesítményére – foglalta össze tornászuk versenyét a látottak alapján Török Dániel edző -, aki tudása legjavát nyújtotta az ifjúságiak között. Ő ráadásul a legfiatalabbak közé tartozik, így neki még jövőre is lesz lehetősége a bizonyításra. Mi nézőként voltunk jelen az eseményen, és örömmel láttam, hogy Mirtill a negyedik legjobb magyarként fontos pontjaival segítette hozzá a magyar csapatot a nagyon erős gárdával felálló angolok mögött megszerzett ezüstéremhez. Emellett két szeren, talajon és gerendán egyéniben sikerült kiharcolnia a döntőbe kerülést. Korláton harmadik legjobb magyarként bekerült a legjobbak közé, viszont mivel a szabályok szerint egy országból maximum két versenyző kerülhetett a szerenkénti döntőkbe, így ő ezt kénytelen volt kihagyni.
- Összességében hogyan szerepelt Mirtill?
- Rontás nélkül, tudása legjavát mutatva szerepelt a gyermek, ennek eredménye lett, hogy összességében közel 50 pontot tornázott össze. Ez tőle remek teljesítmény, melynek Badics Rékával együtt nagyon örültünk. Tudatosan, értetten végezte el munkáját, ennek eredménye lett a két szerenkénti döntője. Talajon végül negyedik lett, míg gerendán, ahol nagyon összeszedetten tornázott ezüstérmet szerzett. Ez utóbbinak kifejezetten örülünk, hiszen két hiba nélküli gyakorlatot mutatott be. Ki kell emelnem azt, hogy ezt a sikert ő a két évvel idősebbek között érte el, így előtte még ott lesz a következő évi ORV, ahol szintén szép sikereket érhet majd el.
A rovat további hírei: Sport
Hazai bajnoki előtt a DFVE
2024. nov. 27.
A három pont megszerzésének reményében vág neki a Szeged elleni hazai OB I-es találkozónak a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.
Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon
2024. nov. 27.
A "Mi a pálya?" pályaválasztó fesztivál budapesti zárórendezvényén keddtől három napon át várják a fiatalokat, hogy az ország jelentős ipari és oktatási szereplőinek közreműködésével bemutassák a műszaki szakmák nyújtotta lehetőségeket - közölte a szervező a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) közleményben az MTI-vel.
DSTV: magabiztos győzelem idegenben
2024. nov. 26.
Újabb fordulót rendeztek az asztaliteniszezők NB III-as mezőnyében az elmúlt hétvégén. A dunaújvárosi Pentele Asztalitenisz SE ezúttal Bonyhádra látogatott, ahol a bonyhádi egyesület második csapatával mérkőzött meg és simán gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat. Hangkép.
Női kézilabda Eb - A legjobb hat közé kerülés a magyar válogatott célkitűzése
2024. nov. 26.
A legjobb hat közé kerülést tűzte ki célul a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a női válogatott elé a csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.
Ádám Anitára emlékeztek a női labdarúgók
2024. nov. 26.
A Kecskeméti LC labdarúgóinak sikerével ért véget a tizenegyedik alkalommal megrendezett Ádám Anita Emléktorna a Rácalmási Sportcsarnokban.
Remek második félidő Pakson
2024. nov. 25.
Sorozatban aratott ötödik győzelmüknek örülhettek a Dunaújváros FC női labdarúgói az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjában.
Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink
2024. nov. 25.
Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.