Két dunaújvárosi ezüst a tornász ORV-n!

Szárszó Lajos - 2017. november 6. 11:03

Tudása legjavát nyújtva szerzett egyéniben és csapatban is ezüstérmet a tornászok libereci Olimpiai Reménységek Versenyén a Dunaferr SE tehetséges fiatalja, Makovits Mirtill.

A Dunaferr SE tornászai két vasat tartottak a tűzben az elmúlt napokban, hiszen a kadet csapattal korosztályos országos bajnokságon, majd Makovits Mirtill személyében a tornászok Olimpiai Reménységek Versenyén vettek részt. Mint azt Török Dániel edzőtől megtudtuk, a tanítványok mindkét versenyen nagyszerűen megállták a helyüket:
- Október utolsó napjaiban rendezték meg az országos utánpótlás csapatbajnokság 2. fordulóját Budapesten, melyen mi a kadet csapatunkkal vettünk részt. A lánycsapat sajnos nem tudott teljes értékűen szerepelni, mert sérülés miatt létszámhiánnyal küzdöttünk, de ezzel együtt is a 3. helyet szereztük meg. Badics Réka edzőkollégám és jómagam csalódottak mégsem voltunk, mert több pozitívum történt, hiszen több új elemet sikeresen mutattunk be, melyek a jövőre nézve nagy előre lépést jelentenek. Csapatunk tagjai Makovits Mirtill, Bolya Sára, Makai Lilla, Mayer Gréta voltak.  A verseny egyben válogató is volt az ORV-re, ahol Makovits Mirtill kiharcolta az ifjúsági válogatottságot, így ő már az ifjúsági válogatott csapattal a csehországi Liberecben versenyzett.

Még mielőtt rátérnénk Mirtill eredményére, jó tudni, mi is az az ORV. Ehhez 2006-ba kell visszautaznunk. A visegrádi négyek a korosztályos sportolók számára ekkor nyitották meg kapuit a világ valamennyi érdeklődő országa előtt, de mai nevét három évvel később kapta. A viadal rangja a résztvevő országok számának növekedésével egyre emelkedett, így mára már a korosztályos válogatottak hagyományos, nagy népszerűségnek örvendő versengésévé vált. Mivel a nyitott kapukat a kezdetekkor célul tűzték ki a szervezők, mára nem csupán az európaiak, hanem a világ minden versenyzőjének számára jelentős versenyévé vált a rendezvény.

Makovits Mirtill remekelt az ORV-n! (Tomas Brzek felvétele)

Ezek alapján az ORV az EYOF után a legrangosabb utánpótlás verseny, mely idén a félév utolsó nemzetközi viadala is volt, ahol csapatban és egyéniben is megmérettettek a tornász fiatalok. Ezúttal Liberec adott otthont a válogatottak versenyének, ahol a Dunaferr SE tornásza a Schermann Bianka, Bácskay Csenge, Péter Sára, Székely Zója, Szujó Hanna, Makovits Mirtill összeállítású csapattal, majd egyéniben gerendán is ezüstérmet szerzett.

- Nagyon büszkék vagyunk Badics Réka kolléganőmmel együtt Mirtill teljesítményére – foglalta össze tornászuk versenyét a látottak alapján Török Dániel edző -, aki tudása legjavát nyújtotta az ifjúságiak között. Ő ráadásul a legfiatalabbak közé tartozik, így neki még jövőre is lesz lehetősége a bizonyításra. Mi nézőként voltunk jelen az eseményen, és örömmel láttam, hogy Mirtill a negyedik legjobb magyarként fontos pontjaival segítette hozzá a magyar csapatot a nagyon erős gárdával felálló angolok mögött megszerzett ezüstéremhez. Emellett két szeren, talajon és gerendán egyéniben sikerült kiharcolnia a döntőbe kerülést. Korláton harmadik legjobb magyarként bekerült a legjobbak közé, viszont mivel a szabályok szerint egy országból maximum két versenyző kerülhetett a szerenkénti döntőkbe, így ő ezt kénytelen volt kihagyni.

- Összességében hogyan szerepelt Mirtill?

- Rontás nélkül, tudása legjavát mutatva szerepelt a gyermek, ennek eredménye lett, hogy összességében közel 50 pontot tornázott össze. Ez tőle remek teljesítmény, melynek Badics Rékával együtt nagyon örültünk. Tudatosan, értetten végezte el munkáját, ennek eredménye lett a két szerenkénti döntője. Talajon végül negyedik lett, míg gerendán, ahol nagyon összeszedetten tornázott ezüstérmet szerzett. Ez utóbbinak kifejezetten örülünk, hiszen két hiba nélküli gyakorlatot mutatott be. Ki kell emelnem azt, hogy ezt a sikert ő a két évvel idősebbek között érte el, így előtte még ott lesz a következő évi ORV, ahol szintén szép sikereket érhet majd el.

A rovat további hírei: Sport

Dunaújvárosi éremeső a Mesterfokún

Dunaújvárosi éremeső a Mesterfokún

2024. okt. 14.

Kilenc dobogós helyezéssel zárták a szerenkénti döntőket a DKSE tornászai a győri Mesterfokú Bajnokság második versenynapján.

A címvédő örülhetett

A címvédő örülhetett

2024. okt. 14.

Remek labdamenetekkel tarkított mérkőzésen vitte el a három pontot Dunaújvárosból a Fino Kaposvár együttese.

Értékes pontot szerzett a DAB

Értékes pontot szerzett a DAB

2024. okt. 14.

Kétgólos hátrányból álltak fel az Acélbikák a Gyergyói HK ellen, ám végül a vendégek örülhettek a hosszabbítás után szerzett győzelemnek.

Mayer Gréta mester lett összetettben

Mayer Gréta mester lett összetettben

2024. okt. 13.

Egy aranyéremmel és egy ezüsttel zárták a Mesterfokú Bajnokság egyéni összetett versenyét a DKSE tornászai szombaton.

Fontos pontokat szerzett a DFC

Fontos pontokat szerzett a DFC

2024. okt. 13.

Visszafogott játékkal, a félidők hajrájában szerzett Szepessy-gólokkal győzte le a vendég adonyiakat a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a megyei első osztály szombati összecsapásán.

A Kohászé a megyei rangadó

A Kohászé a megyei rangadó

2024. okt. 12.

Gyakorlatilag végig vezetve aratott háromgólos győzelmet az Alba FKC otthonában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Végül hozták a kötelezőt

Végül hozták a kötelezőt

2024. okt. 12.

Szoros első félidő után magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a KSI SE elleni fővárosi bajnokin szombaton délelőtt.