Kurucz Zsófia harmadik kiállítása
A Bartók színház aulájában ezúttal Kurucz Zsófia tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők, akinek tavaly augusztusi bemutatkozása óta ez már a harmadik kiállítása városunkban.
Először 2016 augusztusában találkozhattak a művészetkedvelők Kurucz Zsófia képeivel. Akkor még elsős egyetemistaként a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában bontogatta szárnyait, de markáns és erős hangulatú képeivel egyből magára vonta a figyelmet. Olyannyira, hogy néhány hónappal később a Kortárs Művészeti Intézet jubileumi tárlatán is részt vehetett a város legnagyobbjai közt, mint ifjú titán. A szakmai zsűri is értékelte alkotásait és a legtehetségesebb fiatalnak járó díját adták át neki. Ennek köszönhetően saját kiállítást is kapott a KMI-ben márciusban, a főként portrékból álló különös hangulatú kiállítás a "Ha ez a szívem, hát röhögnöm kell..." címet kapta.
Csütörtök délután a Bartókban pedig elérkezett harmadik önálló kiállításához, ezúttal azonban nem egyetemista gólyaként, és nem először nagyobb tömegek előtt. Legújabb kiállítása az Nem én vagyok címet kapta, pedig bizony az ő által alkotott világ látható a képeken, az ő érzéseit láthatjuk tükröződni az arcokon. Horváth Viktor, a Széchenyi Gimnázium tanára a kiállítás megnyitójában elmondta, amit Zsófi gondolt, amit érzett alkotás közben, az maradjon az ő titka, amit viszont a látogatók éreznek a képek láttán, azok legyenek szép, jó, igaz dolgok.
A rovat további hírei: Kultúra
Ismerős arcok, új vendégek, nagyot ment újra a Dunaújvárosi Képregényfesztivál! (galériával)
2024. szep. 18.
Roppant gazdag kínálattal kényeztette újra, mi több, idén immár ötödszörre a műfaj szerelmeseit a Dunaújvárosi Képregényfesztivál. A seregszemlének szokás szerint az MMK adott otthont, a vendégeket a zord idő sem riasztotta el múlt szombaton.
Diafilmek is kölcsönözhetők a József Attila Könyvtárban
2024. szep. 17.
A diavetítők és a hozzájuk tartozó diafilmek ismét egyre népszerűbbek. Aki csak egy kis nosztalgiára vágyik, örülhet: a gyermekkönyvtárban nagyjából 80 darab diafilm kölcsönözhető.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Végül jó lesz minden"
2024. szep. 15.
A méhek jól szervezett közösségében nincs helye az önérdeknek. A kaptárok lenyűgöző világáról az emberi társadalom is nyugodtan példát vehetne. Második évadát kezdi az ICA-D kötelékében a Szabad Szemmel közössége – tavaszi adósságot törlesztenek a KineDok kínálatából.
"Fedetlenül" – és ami az aktok mögött van
2024. szep. 14.
Második kiállításán mutatkozott be Kiss Piusz az MMK Aula Galériájában. A Fedetlenül című tárlaton közel 30 művészi akt látható, a kiállítás anyagát Lőkös Zoltán gyémántdíjas fotóművész ajánlotta a megnyitó vendégeinek figyelmébe.
DSTV: sósborszeszes üvegcsepár
2024. szep. 13.
Múltunk apró emléke lett augusztusban a hónap műtárgya az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. A sósborszesz története régre nyúlik vissza, és ezt is feleleveníti az intézmény sorozatának friss darabja. Hangkép.
Zenélő Cukrászda: már a harmadik évad kezdődik
2024. szep. 12.
Rendszeres fellépő, Klép Tamás koncertjével vág neki az idei szezon sorozatnak a Vasmű úti édesbázis. Mikor hallott utoljára Ihász Gábor dalt? Itt a remek alkalom szombaton délután!
Együtt kezdték a közösségépítést, most közösen ünnepeltek (galériával)
2024. szep. 10.
Könyv-Tét helyett idén Köz-Tér – együtt ünnepelte a két intézmény közös születésének fél évszázados évfordulóját a Munkásművelődési Központ és a József Attila Könyvtár. A közös ünnepi eseménysorozatot múlt szombaton rendezték, színes közösségi kavalkád kerekedett!