Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Márton napi mulatság

Vass Ádám - 2017. november 19. 14:46

A Munkásművelődési Központban harmadszor rendezték meg a Márton napi kavalkádot, ezúttal az első alkalmaknál is több látogatóval.

A novemberi családi napok egyik legfontosabb eseménye a Munkásművelődési Központban a Márton napi kavalkád. A délután három órakor kezdődő rendezvény kézműves foglalkozással kezdődött. Később elindult a versengés a III. Ludas Matyi címért, amihez több feladatot is teljesítenie kellett a legjobbnak, például egy libás sorversenyt Döbrögivel és Ispánnal, ahol lufiból készült libákat kellett terelni, vagy elkapni őket. A versenyek után az Esztrád Színház mese előadása következett Márton napi vigasságok címmel, tizennyolc órától pedig a szülők szórakozhattak igazán, hiszen egy újabb felnőtt táncház vette kezdetét az idén 65 éves Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes közreműködésével.

 

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában

DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában

2025. jún. 11.

Újra önálló bemutatóval folytatódott a Rosti iskola Tantermi tárlatok című sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az iskola vendégei – és persze diákjai – ezúttal Szabóné Zsedrovits Enikő fotógyűjteményét láthatják. Hangkép.

Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!

Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!

2025. jún. 10.

A térség legnagyobb nyárköszöntő kavalkádjának ígérkező eseménysorozatra péntektől vasárnapig csalogatják a közönséget a Duna-parti helyszínen – fantasztikus hangulattal és remek koncertkínálattal! Flyer és linkek itt – kalandra fel, mindenkit vár az Ambrózia Fesztivál!

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

2025. jún. 10.

Öt iskola növendékei közreműködésével rendeztek nagyszabású koncertet a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont az ősbemutatóval koronázott seregszemlének, amely során több százan muzsikáltak együtt. Hangkép.

DSTV: folytatódott a bemutatók sora

DSTV: folytatódott a bemutatók sora

2025. jún. 09.

Újabb kiállítást láthatnak a Rosti a Restiben című program látogatói a Vasmű úti egységben, derül ki a DSTV összegzéséből. A bisztró vendégei ezúttal Szalnyikova Dana Makszimovna alkotásait tekinthetik meg az iskola és az étterem együttműködése nyomán. Hangkép.

"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége

"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége

2025. jún. 08.

Színes, változatos programsorral búcsúzik a tanévtől a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola: a diákok szerdán nyárköszöntő zenés, táncos műsorral lepték meg a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai gondozóházát, jövő szerdán kiállításmegnyitót szerveznek.

"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat

"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat

2025. jún. 08.

A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.

DSTV: színes múzeumi kavalkád

DSTV: színes múzeumi kavalkád

2025. jún. 08.

Ismét kipróbálhatták és fejleszthették kézügyességüket azok, akik ellátogattak az Intercisa Múzeum programjára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai igyekeztek minél színesebbé tenni a Tavaszi Kavalkád című programot. Hangkép.