Nosztalgia a kapitányságon
Nyugállományba vonult rendőrségi alkalmazottak találkoztak a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon.
A pénteken délelőtt tartott rendezvényt Suszter Tamás, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg, majd köszöntötte a közel nyolcvan nyugdíjas rendőrségi dolgozót. A találkozót táncos műsor színesítette, majd a részvevők kötetlen hangulatú állófogadáson idézhették fel régi emlékeiket, a közös munkát és pozitív élményeiket. Az eseményen a rendőrkapitányság öt korábbi vezetője mellett jelen volt legidősebb vendégként Hoboth József nyugalmazott rendőr alezredes, aki a közeljövőben ünnepli 92. születésnapját.
Fotó:police.hu
A rovat további hírei: Sziréna
Ügyészi szakba jutott az elalvó sofőr esete
2023. nov. 23.
Még nyáron nyomta el az álom a 62-es úton a 44 éves férfit; két súlyos és két könnyebb sérült a szendergés szomorú mérlege – és vádemelés lesz a vége, értesült a DO.
Vádat emeltek a gondatlan sofőr ellen
2023. nov. 21.
Hárman vesztették életüket a követési távolság be nem tartása miatt az M6-os sztrádán még 2021 őszén – a gondatlan sofőr ellen most emeltek vádat, értesült a DO.
Csoportos garázdaság miatt nyomoznak, szemtanúkat keresnek
2023. nov. 13.
A dunaújvárosi rendőrök egy labdarúgó mérkőzésen történt garázdaság szemtanúinak felkutatásában kérik a lakosság segítségét. Szöglet FC vs. Testvérek FC, itt a felhívás!
Fokozott rendőrségi ellenőrzés – minden fronton
2023. nov. 11.
Fejér vármegye rendőr-főkapitánya rendelte el, a vármegye teljes közigazgatási területére, csaknem egy teljes héten át tart hétfőn 0 órától.
Elítélték az ukrán és a moldáv embercsempészt
2023. nov. 09.
A dunaújvárosi rendőrök kapcsolták le a kocsit, amit a moldáv férfi vezetett. Akkor még társa segítségével elmenekült, de később mindkettejüket elcsípték, értesült a DO.
Legyen tudatos, vásároljon óvatosan a digitális világban!
2023. nov. 07.
A karácsonyi készülődés és vásárlási láz apropóján fordult felhívással a nyilvánossághoz a rendőrség. Vigyázzon a weben!
Ellenőrzések az utakon – fókuszban a teherautókkal és a buszokkal
2023. nov. 06.
Egész héten át tartó sorozatot kezdett ma a rendőrség az ország közútjain – nemzetközi akciósorozat keretében fordítanak kiemelt figyelmet a teherautók és buszok vezetőire.