A karácsony egyszerre szól a fényről és a sötétről
Karácsony egyszerre szól a fényről és a sötétről, Jézus jászla mögött már ott van a kereszt is - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a karácsony másnapján tartott ünnepi istentiszteleten a budavári evangélikus templomban.
Fabiny Tamás kiemelte: miközben a betlehemi pásztorokat "körülragyogta az Úr dicsősége", Heródes "már forralta szörnyű tervét" a betlehemi gyermekek meggyilkolására. A karácsonyi fény mellett ma is ott van az árnyék, hiszen a Közel-Keleten csak kevesen mernek ünnepelni. "Nekünk értük is kell imádkoznunk: a mai betlehemiekért, kisdedekért és idősebbekért, palesztinokért, zsidókért, keresztényekért és más vallásúakért" - mondta az evangélikus püspök.
Fabiny Tamás szólt arról is, hogy december 26-a nemcsak karácsony ünnepe, hanem az első keresztény vértanúé, Istváné is, aki vértanúhalála előtt ugyanazokkal a szavakkal imádkozott gyilkosaiért, mint Jézus a kereszten. Hozzátette: tudja, mennyire nehéz, de mégis imádkozni kell az üldözőkért is, hiszen Jézus és István is erre tanít. Felidézte: István gyilkosai Saul lábához rakták le ruhájukat, míg kövezték őt. Talán ha nem imádkozott volna István az üldözőiért, Saulból sem lett volna Pál.
"A sötétség újra és újra terjed a történelemben, mert a világosság ugyan világított, de a sötétség nem akarta befogadni". Ugyanakkor a világ világosságát nem lehet eloltani, és a hívő emberek maguk is e fény hordozói - mondta Fabiny Tamás. Az istentisztelet úrvacsoraosztással fejeződött be.
-MTI-
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: drámapedagógia az MMK táborában
2024. júl. 06.
Különleges előadások is színezik az MMK táborainak programját, derül ki a DSTV összeállításából. A "Közlekedj okosan!" tematikus hetének kínálatában a közelmúltban Polgár Lilla tartott drámapedagógiai foglalkozást, a táborlakó nebulók nagy örömére. Hangkép.
DSTV: vizsgáztak a Violin színjátszói
2024. júl. 05.
Látványos bemutatók helyszíne volt a Bartók stúdióterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Violin Művészeti Iskola színjátszó tagozatos csoportjai mutatták be vizsgaelőadásaikat – négy korosztályban. Hangkép.
DSTV: a névadó misztériuma
2024. júl. 04.
Izgalmas történelmi és művészeti programra várta az érdeklődőket a Szent Pantaleimon iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A görögkatolikus intézmény diákjai a névadóhoz kapcsolódó misztériumjátékot mutattak be. Hangkép.
ICA-D : több évtizedes pálya remekei csalogatnak (galériával)
2024. júl. 03.
Ékezetek címmel nyílt kiállítás a Múzeumok Éjszakája országos programsorozat keretében a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a tárlat vendégei Nemes Ferenc képzőművész csodásan gazdag és komplex életművébe nyerhetnek betekintést.
Bulira fel – újra itt a Rockmaraton!
2024. júl. 02.
Pár év kihagyás után idén ismét Dunaújváros ad otthont az idén 30 éves jubileumát ünneplő Rockmaraton Fesztiválnak, ami július 11-én nyitja meg kapuit a rock/metal zene rajongói előtt a Szalki-szigeten.
DSTV: gálákkal koronázott a Móricz
2024. júl. 02.
Három napon át tartó sorozattal búcsúzott a jubileumi tanévtől a Móricz Zsigmond Általános Iskola a közelmúltban. A Bartók színháztermében, zsúfolt ház előtt tartott ünnepi gálákról már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése. Hangkép.
DSTV: kőtábla lett a hónap műtárgya
2024. júl. 01.
Különleges kincset mutat be az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. A felújított múzeumkertben mutatják be Aurelius Salamas sírjának egy kőtábláját – a történelmi emlékről Buza Andrea régész-muzeológus beszélt. Hangkép.