A karácsonyfa nem csak díszlet

Vass Ádám - 2017. december 8. 7:53

Karácsony közeledtével a Bartók színház is felkészült az ünnepekre, az aula csütörtöktől egy szépen feldíszített fenyőfával várja a látogatókat, ami az Arany iskola kisdiákjai munkáját dicséri.

Minden évben új díszekkel, új diákok segítségével szépül meg a Bartók színház aulája az ünnepek közeledtével. Idén az Arany János Általános Iskola tizenkét rajztagozatosa vállalta a feladatot, hogy feldíszíti a színház karácsonyfáját. Egyikük sem először járt a színházban, hiszen mindannyian rendszeres látogatói az előadásoknak, tavaly pedig egy rajzpályázat kiállításán még résztvevőként is jelen voltak. A díszeket természetesen ők maguk készítették, méghozzá stílusosan a színház plakátjaiból, szórólapjaiból, amiken jól felismerhetőek maradtak a Literatúra vagy az Ájlávjú szereplői. De nem csak ők köszönnek vissza immáron karácsonyfadíszként a színház nézőire, hanem a szaloncukrok belsejében a Valahol Európában dunaújvárosi gyerekszereplői is.

 

 

A rovat további hírei: Mozaik

Egész héten forró nyár – apró ingadozásokkal

Egész héten forró nyár – apró ingadozásokkal

2025. jún. 23.

Szikrázó napsütés, a minimálisnál is kisebb csapadékhajlam, vészterhes hőmérsékleti értékek – nagyon durva kánikulára készülhetünk a héten a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Főként a hét középső periódusa lesz veszélyes!

Idén is gazdag programot kínál az "Önkéntesek nyara"

Idén is gazdag programot kínál az "Önkéntesek nyara"

2025. jún. 23.

Folytatják az elmúlt években már népszerűvé vált sorozatot, nyáron is sok önkéntes látogat el az Önkéntesek nyara elnevezésű programsor keretében a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Liget közi intézményébe.

Vizsgáljuk felül a lakásbiztosításunkat!

Vizsgáljuk felül a lakásbiztosításunkat!

2025. jún. 23.

Amikor elérkezik a lakásbiztosításunk évfordulója, feltétlenül nézzük meg, hogy azokat az igényeket szolgálja-e ki, amelyek most is aktuálisak. Azt is ellenőrizzük, nincs-e alul- vagy felülbiztosítva az ingatlanunk. (X)

DSTV: birtokba vették a játszóteret

DSTV: birtokba vették a játszóteret

2025. jún. 23.

A tanév vége előtt DÖK napot tartottak a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, adta hírül a DSTV összeállítása. A gyerekeket meglepetés is várta – elkészült az új játszótérelem, az idei Magda-bál bevételéből bővült a létesítmény. Hangkép.

Végvári Janka lett Magyarország Szépe

Végvári Janka lett Magyarország Szépe

2025. jún. 23.

Végvári Janka lett Magyarország Szépe, a két udvarhölgynek Veress Esztert és Csapó Dorka Katát választotta a szakmai zsűri a verseny vasárnap esti döntőjében.

Együtt főzőcskéztek és emlékeztek, jubileumi évre készülnek a nyugdíjas pedagógusok

Együtt főzőcskéztek és emlékeztek, jubileumi évre készülnek a nyugdíjas pedagógusok

2025. jún. 22.

Évtizedes hagyományt folytattak a közelmúltban, ünnepi évadra készülnek, és változatlanul nagyon várják, jó szívvel látják az újonnan csatlakozókat: remek évad után és immár a 30. "tanév" előtt a dunaújvárosi Nyugdíjas Pedagógus Klub.

Az illóolajok szerepe a hétköznapokban

Az illóolajok szerepe a hétköznapokban

2025. jún. 22.

A modern korral együtt járó rohanó életmód sokszor próbára tesz bennünket, ami miatt egyre többen vannak, akik visszavágynak a természeteshez, a lelassult életvitelhez. (X)