A levéltitok becsülete

2017. december 10. (vasárnap) 14:34 - Várkonyi Balázs

A véletlen sodort Z. úr mellé. Úgy alakult, hogy egy időt kényszerűen egy helyen kellett töltenünk. Közben többször is alkalom adódott, hogy beszélgessünk, s úgy-ahogy megismerjük egymást. Vagyis hát, megismerni… ez azért egy kicsit túlzás. De az ember röpke ismeretség nyomán is szerezhet valamiféle benyomást. Nekem ez viszonylag hamar sikerült.

Az első alkalom: a társaságunk harmadik tagját Z. úr következetesen bácsink szólította. Igaz, amaz idősebb is volt nála – nem egész négy évvel…

Újabb önjellemzés: ismeretségünk hatodik percében nekem szögezte a kérdést, hogy milyen a világlátásom, pártszimpátiám. Afelől azért megnyugtatott, hogy nem kell mondanom, kire szavazok majd…

Ismét új: amikor valami „okosat” mondott, rámutatott a harmadikra, azzal, hogy „Ő ezt biztosan nem érti” – vagyis szellemi értelemben beárazott egy számomra ismeretlen embert.

Az utolsó csepp: Z. úr telefonon instruál valakit. „Csak olvasd el nyugodtan a levelet, már felbontotta, ott van az asztalán. Ne titkolózzon előttünk!”

Kérdezem Z. urat: hallott-e arról, hogy mit mondott egykor Stimson külügyminiszter a legendás tábornoknak, Vad Billnek? A válasz bizonytalan nem. Elmondom hát, szigorúan csak Z. úrnak. A történet nem a XIX. századi Vad Billről, a rettenthetetlen seriffről és pókerjátékosról, képregények hőséről szól, hanem a szintúgy híres amerikairól, a múlt századi kémipar fenegyerekéről, Donovan tábornokról. Őt a harciassága okán neveztek el emberei Vad Billnek. Miután az 1930-as évek elején az ókonzervatív Stimson külügyminiszter nyomására megszüntették az Egyesült Államok rejtjelező szolgálata működését, Vad Bill-Donovan erőteljesen lobbizni kezdett egy új, modern kémszervezet felállításáért. A miniszter akkor mondta neki a nevezetes szállóigét: „Úriember nem olvassa más úriemberek leveleit.”

Henry Stimson valamit nagyon tudhatott, mert fél tucat amerikai elnök kormányában volt jelentős szerepe, hol külügy-, hol meg hadügyminiszterként. De mondása, azon túl, hogy úriember mivoltát fémjelezte, nem lett örök érvényű. És Aztán a világháború késztetésére végül megalakult titkosszolgálatnak, a hírhedt/híres OSS-nek éppen Vad Bill-Donovan ezredes lett a feje. Azóta a történelem menetét nem kis mértékben a világ titkosszolgálatainak egymással vívott folytonos harca határozza meg.

Azt a kádári időkben is tudtuk – és nem csupán George Orwell 1984-víziójából, hanem köznapi tapasztalatokból –, hogy sokak élete nyitott könyv a „szolgálatok” előtt, hogy mindenkinek, aki „másként” gondolkodik, azzal a tudattal kell élnie: minden mozdulatát figyelik, leveleit elolvassák, és lehallgatják a legintimebb pillanatokban is. Ám hogy ez mennyire véres valóság volt, az csak az elmúlt években, a titkos iratok fokozatos nyilvánosságra kerülése nyomán tudatosult a többségben.

Mr. Stimson szállóigéje ma, az internet korában nehezen értelmezhető. És a közösségi fórumok mindent felfedő világában végképp elvesztette az értelmét. Legalább a magánleveleink titka maradjon a miénk…

A rovat további hírei: Napraszóló

A normalitás kockázatai

A normalitás kockázatai

2018. július 22. (vasárnap)

Apa, mit jelent az, hogy mezü? Az apa csodálkozva néz fiára. Kérdi, hol láttad ezt? Hát ott – bök egy cégtáblára a gyermek. A táblán felirat, egy üzem azonosítója. Üzem vagy mezű, kis tévedés, gondolja a szülő, sebaj, elsős a srác, majd belejön az olvasásba.

Bukjunk, Maris?

Bukjunk, Maris?

2018. július 15. (vasárnap)

Juliska néni lebukott. Nem egészen úgy, mint a címbéli Maris, róla majd kicsit később, előtte essék szó a fölemlegetett Juliska néniről. Ő egykor sok érdekes történettel ajándékozott meg. Valamennyit úgy mesélte, mintha maga élte volna át.

A szép Anna és a legendája

A szép Anna és a legendája

2018. július 08. (vasárnap)

Apa, látod? Mit kéne látnom, édes gyermekem? – kérdezek vissza a legkedvesebbnek vélt mosolyommal, amire csak képes vagyok, ha a munkában megakasztanak. Lányom a számítógép képernyőjére bök: Ott, ni! Látod, Anna-bál.

Énlaka, emlék és magatartás

Énlaka, emlék és magatartás

2018. június 30. (szombat)

"A vén torony kövei izzadtak a ködtől és sötét hajlataiban századok igézete nyugszik. Gyermekek meztelen lábanyoma látszik a hiányos lépcsők finom porában és szédülten meginog a rozoga torony, mikor a nehéz harang elcsattan benne.”

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

2018. június 29. (péntek)

Egy nap szünet a futball vébén. Elviselhetetlen kín ez a fociőrülteknek. Épp ezért, kárpótlásként megmutatunk nekik egy kis „hazait”: egy szép védést a régmúltból.

Magyar foci, nyerőben

Magyar foci, nyerőben

2018. június 24. (vasárnap)

Na nem, ezt azért mégsem! Mit hülyéskedek én itt, amikor amúgy is van elég bajunk a harminckét fokos gatyarohasztó hőségben, és még az oroszországi vébé meccseinek gyötrelmeit is ki kell állnunk. Mármint a felismerést: hol vagyunk mi ettől! Hol vagyunk – nemcsak a tudástól –, hanem attól a tűztől, az utolsó vérig küzdéstől, amit a kiscsapatok mutatnak, s ami olykor kétségbe ejti a világverő nagyokat.

Egy ember szíve a szelencében

Egy ember szíve a szelencében

2018. június 17. (vasárnap)

1735-ben járunk. Április hó utóján postakocsi igyekszik francia földön a kisváros, Grosbois felé. Megérkezik, a kamalduli szerzetesek kolostoránál megáll. Követek szállnak ki a kocsiból, egyikük kezében faládikó. A házfőnök elébük jön. Beinvitálja őket.