A levéltitok becsülete

2017. december 10. (vasárnap) 14:34 - Várkonyi Balázs

A véletlen sodort Z. úr mellé. Úgy alakult, hogy egy időt kényszerűen egy helyen kellett töltenünk. Közben többször is alkalom adódott, hogy beszélgessünk, s úgy-ahogy megismerjük egymást. Vagyis hát, megismerni… ez azért egy kicsit túlzás. De az ember röpke ismeretség nyomán is szerezhet valamiféle benyomást. Nekem ez viszonylag hamar sikerült.

Az első alkalom: a társaságunk harmadik tagját Z. úr következetesen bácsink szólította. Igaz, amaz idősebb is volt nála – nem egész négy évvel…

Újabb önjellemzés: ismeretségünk hatodik percében nekem szögezte a kérdést, hogy milyen a világlátásom, pártszimpátiám. Afelől azért megnyugtatott, hogy nem kell mondanom, kire szavazok majd…

Ismét új: amikor valami „okosat” mondott, rámutatott a harmadikra, azzal, hogy „Ő ezt biztosan nem érti” – vagyis szellemi értelemben beárazott egy számomra ismeretlen embert.

Az utolsó csepp: Z. úr telefonon instruál valakit. „Csak olvasd el nyugodtan a levelet, már felbontotta, ott van az asztalán. Ne titkolózzon előttünk!”

Kérdezem Z. urat: hallott-e arról, hogy mit mondott egykor Stimson külügyminiszter a legendás tábornoknak, Vad Billnek? A válasz bizonytalan nem. Elmondom hát, szigorúan csak Z. úrnak. A történet nem a XIX. századi Vad Billről, a rettenthetetlen seriffről és pókerjátékosról, képregények hőséről szól, hanem a szintúgy híres amerikairól, a múlt századi kémipar fenegyerekéről, Donovan tábornokról. Őt a harciassága okán neveztek el emberei Vad Billnek. Miután az 1930-as évek elején az ókonzervatív Stimson külügyminiszter nyomására megszüntették az Egyesült Államok rejtjelező szolgálata működését, Vad Bill-Donovan erőteljesen lobbizni kezdett egy új, modern kémszervezet felállításáért. A miniszter akkor mondta neki a nevezetes szállóigét: „Úriember nem olvassa más úriemberek leveleit.”

Henry Stimson valamit nagyon tudhatott, mert fél tucat amerikai elnök kormányában volt jelentős szerepe, hol külügy-, hol meg hadügyminiszterként. De mondása, azon túl, hogy úriember mivoltát fémjelezte, nem lett örök érvényű. És Aztán a világháború késztetésére végül megalakult titkosszolgálatnak, a hírhedt/híres OSS-nek éppen Vad Bill-Donovan ezredes lett a feje. Azóta a történelem menetét nem kis mértékben a világ titkosszolgálatainak egymással vívott folytonos harca határozza meg.

Azt a kádári időkben is tudtuk – és nem csupán George Orwell 1984-víziójából, hanem köznapi tapasztalatokból –, hogy sokak élete nyitott könyv a „szolgálatok” előtt, hogy mindenkinek, aki „másként” gondolkodik, azzal a tudattal kell élnie: minden mozdulatát figyelik, leveleit elolvassák, és lehallgatják a legintimebb pillanatokban is. Ám hogy ez mennyire véres valóság volt, az csak az elmúlt években, a titkos iratok fokozatos nyilvánosságra kerülése nyomán tudatosult a többségben.

Mr. Stimson szállóigéje ma, az internet korában nehezen értelmezhető. És a közösségi fórumok mindent felfedő világában végképp elvesztette az értelmét. Legalább a magánleveleink titka maradjon a miénk…

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.